Janisz Varufakisz, az Athéni Egyetem közgazdászprofesszora, az Egyesült Államok megalapításának 250. évfordulója alkalmából szokatlan megközelítésből, személyes és athéni szemszögből fejti ki véleményét a globális hegemónról. A megszokott gazdasági és geopolitikai elemzés helyett az USA fejlődésének érzelmi és kulturális aspektusaira fókuszál. A szerző azt vizsgálja, hogyan alakította Amerika a világot, és vajon megmaradt-e az országban a katarzis, azaz a megtisztulás képessége.
Varufakisz első emléke Amerikáról 1968 júniusára nyúlik vissza, amikor édesanyja Robert F. Kennedy halálát a remény elvesztéseként élte meg. Ez az esemény, egy évvel a CIA által támogatott görögországi puccs után, mélyen bevezette őt az amerikai belső feszültségek világába. Korábban is érkeztek hírek amerikai gyilkosságokról, mint Martin Luther King Jr. és Malcolm X esetében, majd a vietnámi háború és a Watergate-ügy is a figyelem középpontjába került.
Ezeket az eseményeket azonban ellensúlyozta az amerikai kultúrában megjelenő erős önkritika. Az amerikai szerzők, a rock and rollból kinövő rhythm and blues zene, valamint Donald Judd szobrai mind az önvizsgálat és a szabadság hiányának kifejezését szolgálták. A szerző kiemeli a Ray Charles által előadott, majd Solomon Burke által feldolgozott blues dal sorát: „Egyikünk sem szabad, ha közülünk csak egy ember is láncra van verve”, amely Hegel szabadságkoncepciójának és az amerikai Dél valóságának ötvöződését mutatja be.
Az 1970-es évek elejéig Amerika egyfajta közösségi, kreatív önvizsgálaton ment keresztül, amely magában hordozta a katarzis lehetőségét. Arisztotelész Poétikája szerint a tragédia nem csupán szórakoztatás, hanem ítélőszék is, ahol a legmélyebb aggodalmak kerülnek terítékre. Az amerikai írók, zenészek és filmrendezők éppen ezt tették, tragikus hősökön keresztül mutatták be az emberi cselekedetek következményeit, amelyek a poliszban elsöprő erőkké alakultak.
A katarzis pillanata, a közönségben felgyülemlett könyörület és félelem megtisztulása, azonban Varufakisz szerint végül elmaradt Amerikában. Ez a fordulat az 1971-es Nixon-sokkhoz köthető, amely véget vetett a Bretton Woods-i rendszernek és a gazdaság drasztikus átállását jelentette. Az ország a többletet termelő gazdaságból hiányt felhalmozó gazdasággá vált, ami alapjaiban változtatta meg a társadalmi folyamatokat.
Az 1980-as évekre az önreflexív művészeti alkotásokat felváltották a túlzott nacionalizmust tükröző filmek, mint a Rambo és a Top Gun, valamint Francis Fukuyama „A történelem vége” című műve. Az amerikai elitnek sikerült az ország deficitjét hatalmas nyers erő forrásává alakítania, miközben a külföldi tőke New Yorkba áramlott, profitokat és járadékbevételeket generálva. Oliver Stone „Tőzsdecápák” című filmje tökéletesen ábrázolta az ebből fakadó Gordon Gekkók világát.
Ez a korszak gazdasági bizonytalanságot terjesztett, sokakat elszegényítve az USA-ban és a Nyugat más részein, míg a dollárban denominált tőkével rendelkezők mesés gazdagságra tettek szert. Több mint négy évtizede tartó globális osztályharc zajlik a dolgozó emberek ellen, ami megakadályozta Amerika tragédiájának öntisztító feloldását. A pénzügyi szektor dominanciája, a felhőalapú tőke, a Big Tech és az AI térnyerése tovább mélyítette az amerikai társadalmon belüli szakadékot, amely végül Donald Trump elnökségéhez vezetett.
Ennek következtében Amerika jelenleg fékevesztett nyers hatalmat és rohamosan súlyosbodó instabilitást termel. A katarzis lehetősége, amely az USA megalapításának kétszázadik évfordulóján még megvolt, fél évszázaddal később már alig képzelhető el. Varufakisz szerint ez a helyzet mindannyiunk kárára válik, mivel a globális hegemón belső problémái kihatnak az egész világra. Az önreflexió és a megtisztulás hiánya hosszú távon súlyos következményekkel járhat.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása