Janisz Varufakisz, az Athéni Egyetem közgazdászprofesszora és volt görög pénzügyminiszter az Egyesült Államok megalapításának 250. évfordulója alkalmából egy szokatlan, személyes hangvételű elemzést készített. A globális hegemón fejlődését és lépéseit athéni szemszögből vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy Amerika elveszítette az önmegtisztulás, azaz a katarzis lehetőségét. Ez a jelenség szerinte mindannyiunk életét befolyásolja, és súlyos következményekkel jár a világra nézve.
Varufakisz első emléke Amerikáról 1968 júniusából származik, amikor édesanyja Robert F. Kennedy halálát a remény elvesztéseként élte meg. Ez az esemény mélyen bevezette őt az amerikai belső feszültségek és a globális szerep megértésébe. Az ezt megelőző időszakban Martin Luther King Jr. és Malcolm X meggyilkolása, valamint a vietnámi háború és a Watergate-ügy is formálta a róla alkotott képét.
Ezeket az eseményeket azonban ellensúlyozta az amerikai kultúra rendkívül erős önkritikai képessége. Az irodalom, a zene – a rock and rolltól a rhythm and bluesig – és a filmek mind lehetőséget teremtettek a társadalmi önvizsgálatra. A szerző kiemeli Ray Charles és Solomon Burke blues dalát, mely a szabadság hiányáról szól, valamint Donald Judd szobrait, amelyek az amerikai ipar kulturális hatását mutatják be.
Ez az időszak, a közösségi és kreatív önvizsgálat korszaka, magában hordozta a katarzis lehetőségét. Arisztotelész szerint a tragédia nem csupán szórakoztat, hanem ítélőszékként is funkcionál, ahol a hősök tettei ütköző erőkké válnak, és a szenvedés által a közönség megtisztul. Az amerikai művészek éppen ezt tették, legmélyebb aggodalmaikat állították az ítélőszék elé, felkínálva ezzel a nemzet számára a megtisztulás útját.
Az amerikai katarzis lehetőségét azonban egy drasztikus gazdasági átalakulás fosztotta meg az országtól. Az 1971-es Nixon-sokk, amely véget vetett a Bretton Woods-i rendszernek, egy többletet termelő gazdaságból hiányt felhalmozóvá alakította át az Egyesült Államokat. Ez a változás alapjaiban rengette meg az addigi társadalmi és kulturális dinamikát.
Az 1980-as évekre az önreflexív művészeti alkotásokat felváltották a túlzott nacionalizmust tükröző, kevésbé árnyalt művek, mint például a Rambo vagy a Top Gun filmek, illetve Francis Fukuyama „A történelem vége” című műve. Bár az önreflexió képessége nem tűnt el teljesen, a katarzis pillanatát elfojtották. Ennek oka az volt, hogy az amerikai elit sikeresen alakította át az ország deficitjét hatalmas nyers erőforrássá.
A külföldi tőke New Yorkba áramlása, a profitok és járadékbevételek odairányítása egy újfajta gazdasági rendszert teremtett. Oliver Stone „Tőzsdecápák” című filmje kiválóan ábrázolta az ennek nyomán felemelkedő Gordon Gekkók világát. Ez az időszak az amerikai hatalom stabilitását a gazdasági bizonytalanság folyamatos terjedésével párosította.
Ez a gazdasági átalakulás és a katarzis elmaradása messzemenő következményekkel járt. Az USA-ban és a Nyugat más részein sokakat elszegényített, miközben a jelentős, dollárban denominált tőkével rendelkezők mesés gazdagságra tettek szert. Több mint négy évtizede tartó globális osztályharc zajlik a dolgozó emberek ellen, különösen az Egyesült Államokban. Ez a folyamat megakadályozza Amerika tragédiájának öntisztító feloldását, és tartósan fenntartja a társadalmi feszültségeket.
A pénzügyi szektor dominanciája, amelyet angolul financializationnak neveznek, tovább mélyítette ezeket a szakadékokat. Az utóbbi időben a felhőalapú tőke, a Big Tech vállalatok és a mesterséges intelligencia térnyerése is hozzájárul az amerikai társadalmon belüli egyenlőtlenségek növekedéséhez. Ezek a jelenségek tovább erodálják a társadalmi kohéziót és fokozzák a polarizációt.
Varufakisz szerint ezek a tényezők vezettek végül Donald Trump elnökségéhez, amely a társadalmi megosztottság és a politikai instabilitás egyértértelmű jele volt. A gazdasági egyenlőtlenségek és a katarzis hiánya olyan környezetet teremtett, ahol a populista retorika termékeny talajra talált.
Ennek következtében Amerika jelenleg fékevesztett nyers hatalmat és rohamosan súlyosbodó instabilitást termel. A katarzis lehetősége, amely az USA megalapításának kétszázadik évfordulóján még megvolt, fél évszázaddal később már alig képzelhető el. A szerző úgy véli, hogy ez a helyzet nem csupán az Egyesült Államok számára káros, hanem az egész világra nézve is negatív következményekkel jár.
Az amerikai társadalom mélyen gyökerező problémái, a gazdasági egyenlőtlenségek és a politikai megosztottság továbbra is fennállnak. A katarzis hiánya azt jelenti, hogy az ország nem képes szembenézni saját tragédiáival és megtisztulni azoktól. Ez a tartós állapot fenyegetést jelent a globális stabilitásra és a nemzetközi együttműködésre is.
Varufakisz elemzése arra figyelmeztet, hogy a történelmi lehetőségek elmulasztása hosszú távú negatív spirálba sodorhatja a világ vezető hatalmát, amelynek hatásai mindenhol érezhetőek lesznek. A globális hegemón instabilitása így az egész emberiség kárára válik.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása