Janisz Varufakisz, a korábbi görög pénzügyminiszter, az Egyesült Államok közelgő 250. évfordulója alkalmából egyedi, személyes és athéni perspektívából elemzi a globális hegemón szerepét. A megszokott gazdasági és geopolitikai megközelítés helyett ezúttal az érzelmi és kulturális fejlődésre fókuszál. Fő kérdése, hogy az USA vajon végleg elveszítette-e a nemzeti önvizsgálat és megtisztulás, azaz a katarzis lehetőségét.
Varufakisz első meghatározó élménye Amerikával kapcsolatban 1968 júniusára nyúlik vissza, amikor Görögországban egy CIA által támogatott puccsot követően fasiszta diktatúra uralkodott. Édesanyja Robert F. Kennedy halálhírét hallva könnyekben tört ki, mondván, ő volt az utolsó reményük a felszabadulásra és a világbékére. Ez az esemény mélyen bevezette őt Amerika belső feszültségeibe és globális jelentőségébe.
Korábban már Martin Luther King Jr. és Malcolm X meggyilkolása is sokkolta a világot, majd a vietnámi háború borzalmai és a Watergate-botrány részletei uralták a híreket. Ezeket az eseményeket azonban ellensúlyozta az amerikai társadalom megrendítő és árnyalt önkritikája, amely a művészetekben is megnyilvánult. Az amerikai szerzők könyvei, a rock and rollból kinövő rhythm and blues, valamint a blues dalok, mint Ray Charles "None of us is free…" sora, mind a szabadság és annak hiánya közötti ellentmondásokat tárták fel.
Donald Judd szobrai Marfában pedig az amerikai feldolgozóipar kulturális lenyomatát mutatták be. Ezek az idők egy közösségi, kreatív önvizsgálat időszakát jelentették, amely magában hordozta a katarzis ígéretét.
Arisztotelész Poétikájában a tragédia nem csupán szórakoztatást jelentett, hanem egyfajta ítélőszéket, ahol a legmélyebb aggodalmakat vizsgálták. Az amerikai írók, zenészek és filmrendezők is hasonlóan jártak el, a társadalom tragikus hőseit állítva az ítélőszék elé. Ezek a hősök, mint Oidipusz vagy Antigoné, saját igazságérzetük szerint cselekedtek, de tetteik az univerzum, vagy a polisz, egymással szembeforduló erőkké alakította.
Az ebből fakadó szenvedés a közönségben könyörületet és félelmet váltott ki, ami végül megtisztuláshoz és felszabaduláshoz, azaz katarzishoz vezetett. Varufakisz szerint Amerikát azonban végül megfosztották ettől a katarzistól. A fordulópontot az 1971-es Nixon-sokk jelentette, amely véget vetett a Bretton Woods-i rendszernek és drasztikus gazdasági átalakulást indított el.
Az addigi többletet termelő gazdaság helyett egy hiányt felhalmozó modell vette át a helyét. Ez a változás alapjaiban rengette meg az amerikai társadalom önképét és önreflexiós képességét.
Az 1980-as évekre az önreflexív művészetet felváltották a túlzott nacionalizmust hirdető alkotások, mint a Rambo vagy a Top Gun, és olyan elméletek, mint Francis Fukuyama "A történelem vége" című műve. Az amerikai elitnek sikerült az ország deficitjét hatalmas, nyers erőforrássá alakítania. A külföldi tőke New Yorkba áramlása profitokat és járadékbevételeket generált, amit Oliver Stone "Tőzsdecápák" című filmje is hitelesen ábrázolt.
Ez a korszak a gazdasági bizonytalanság terjedését hozta magával, ami sokakat elszegényített az USA-ban és a Nyugat más részein, miközben a dollárban denominált tőkével rendelkezők mesés gazdagságra tettek szert. Több mint négy évtizede tartó globális osztályharc zajlik a dolgozó emberek ellen, különösen az Egyesült Államokban. Ez a folyamat megakadályozta Amerika tragédiájának öntisztító feloldását.
A pénzügyi szektor dominanciája, a felhőalapú tőke, a Big Tech és a mesterséges intelligencia térnyerése tovább mélyítette a társadalmi szakadékokat. Ezek a tényezők végül Donald Trump elnökségéhez vezettek, jelezve a mélyreható társadalmi és politikai feszültségeket.
Jelenleg Amerika fékevesztett nyers hatalmat és rohamosan súlyosbodó instabilitást termel. A katarzis lehetősége, amely az USA megalapításának kétszázadik évfordulóján még elképzelhető volt, fél évszázaddal később már alig tűnik valóságosnak. Varufakisz szerint ez a helyzet nem csupán az Egyesült Államok, hanem az egész világ számára káros.
Az önreflexió és a megtisztulás hiánya tartós feszültségeket generál, amelyek globális szinten is éreztetik hatásukat. Az elemzés rávilágít, hogy a gazdasági paradigmaváltás milyen mélyreható kulturális és társadalmi következményekkel járt, megfosztva egy nemzetet a belső megújulás esélyétől.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása