A Nico Gunzburg Alapítvány, egy belgiumi zsidó szervezet, jogi eljárást kezdeményezett Brüsszelben a belga állam és az SNCB nemzeti vasúttársaság ellen. A kereset célja, hogy elismerjék a felelősséget, és kártérítést fizessenek a második világháború idején elkövetett deportálásokban játszott szerepükért. A Le Soir című francia nyelvű belga napilap tájékoztatása szerint a szervezet a történelmi igazságtétel mellett anyagi jóvátételt is követel.
A per középpontjában a Brüsszeltől északra fekvő Mechelen városában található Dossin laktanyából 1942 augusztusa és 1944 júliusa között indított 28 vasúti szerelvény áll. Ezek a vonatok, amelyek szinte kivétel nélkül az auschwitzi megsemmisítő táborba tartottak, mintegy 25 ezer zsidó, valamint több száz roma és szinti embert szállítottak el otthonából. A deportáltak közül mindössze néhány ezren élték túl a holokauszt borzalmait. Az alapítvány kiemeli, hogy az SNCB aktívan együttműködött a német megszálló erőkkel a háború évei alatt, ami alapvető szerepet játszott a deportálások lebonyolításában.
Mivel a belga állam jelentős részvényes az SNCB-ben, a Nico Gunzburg Alapítvány álláspontja szerint az állami hatóságok is felelősséggel tartoznak a történtekért. A szervezet szerint a vasúttársaság és az állam közötti szoros kapcsolat miatt a felelősség nem választható szét. A kereset tehát nem csupán a vasúttársaság, hanem az egész belga állam múltbeli szerepének átfogó vizsgálatát és elismerését célozza.
A Le Soir beszámolója arra is emlékeztet, hogy a holokauszt idején játszott szerepük miatt már korábban is folytak tárgyalások az SNCB és a belga kormány között a jóvátétel ügyében. Ezek a megbeszélések azonban eddig nem vezettek konkrét eredményre, ami arra ösztönözte az alapítványt, hogy jogi úton próbáljon meg érvényt szerezni követeléseinek. Az alapítvány hangsúlyozza, hogy a jogi eljárás felfüggeszthető abban az esetben, ha a belga állam és a vasúttársaság hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, és érdemben megvitatni a kártérítési igényeket. Ez a lépés azt jelzi, hogy az alapítvány elsődleges célja nem feltétlenül a hosszas pereskedés, hanem a felelősség elismerése és a méltányos kártérítés elérése, akár peren kívüli egyezség formájában is.
A Dossin laktanya, amelyből a deportálások indultak, a második világháború idején a megszállt Belgium egyik legfontosabb gyűjtőpontjává vált. Itt gyűjtötték össze azokat a zsidó, roma és szinti embereket, akiket aztán vasúton szállítottak el a haláltáborokba. A laktanya ma már emlékmúzeumként és dokumentációs központként működik, amely a holokauszt áldozatainak állít emléket, és a történelmi események kutatásával foglalkozik. A per tehát nemcsak jogi, hanem mélyen szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen a múlt feldolgozásának és a történelmi igazságtételnek egy újabb fejezetét nyithatja meg Belgiumban.
Az alapítvány célja, hogy a per révén ne csak anyagi kártérítést érjen el a túlélők és az áldozatok hozzátartozói számára, hanem hivatalos elismerést is kapjanak a belga intézmények a háború alatti cselekedeteikért. Ez az elismerés kulcsfontosságú a történelmi emlékezet szempontjából, és hozzájárulhat a társadalmi megbékéléshez. A per kimenetele jelentős precedenst teremthet más, hasonló ügyekben is, ahol a nemzeti intézmények háborús szerepvállalását vizsgálják.
A belga vasúttársaság és az állam eddigi álláspontja szerint a korábbi tárgyalások nem vezettek eredményre, ami arra utal, hogy a felek között továbbra is jelentős nézetkülönbségek vannak a felelősség mértékét és a kártérítés formáját illetően. Az alapítvány jogi lépése egyértelmű üzenet: a történelmi igazságtétel iránti igény továbbra is élénk, és a párbeszéd elmaradása esetén a jogi út marad az egyetlen lehetőség. A nemzetközi joggyakorlatban számos példa van arra, hogy vasúttársaságok és államok kerültek perbe a holokauszt idején játszott szerepük miatt, és több esetben is születtek kártérítési megállapodások. Ez a belgiumi per is ebbe a sorba illeszkedik, és rávilágít a múlt feldolgozásának folyamatos szükségességére.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása