Máté Gábor, a Katona József Színház korábbi igazgatója Veiszer Alinda vendégeként osztotta meg gondolatait a magyar színházművészetről és saját pályafutásáról az Ördögkatlan fesztiválon. A beszélgetés során őszintén beszélt a szakmai és személyes kihívásokról, valamint a színházi világban tapasztalható változásokról.
Máté Gábor jelenleg négy különböző darab rendezésére készül, miután leköszönt a Katona József Színház igazgatói posztjáról. Elmondása szerint nem maradhatott beosztottként ott, ahol korábban vezető volt. Kiemelte, hogy Nemcsák Károly tavaly őszi felkérésére örömmel vállalt rendezői munkát a József Attila Színházban, hiszen fontos számára, hogy a kollégák örüljenek a közös munkának.
Az elmúlt tizenhat évet megbocsátó, de nem felejtő hozzáállással értékeli. Meglepőnek tartja egyes kollégái viselkedését, különösen azokét, akik támogatták a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítását. Egy alkalommal, amikor egy ilyen személlyel kellett volna együtt dolgoznia, inkább távozott a helyzetből.
Máté Gábor reagált Eszenyi Enikő debreceni rendezésének levételére is a műsorról. Úgy véli, a Vígszínház igazgatói posztjának elvesztése már önmagában is súlyos büntetés volt, és a magyar színházi élet nem engedheti meg magának, hogy egy ekkora tehetséget elrugdosson a pályáról. Szerinte Eszenyi büntetése már megtörtént, és a Vígszínházat biztosan nem fogja többé vezetni.
Reflektálva a színházi közegre, Máté Gábor megjegyezte, hogy a színház maga teremti meg azokat a helyzeteket, ahol a rendező ötlete érvényesül. Színészi pályafutásáról elmondta, hogy alig volt olyan pillanat, amibe szívesen ment volna bele. Példaként említette, amikor 65 évesen meztelenül kellett színpadra állnia, amit az alázat jegyében tett meg. Záró gondolatként hangsúlyozta, hogy a színház olyan, ahol régen a büfékben még nevetgéltek olyan dolgokon, amiért ma már büntetés jár.
A Katona József Színházban történt, kedvezményes DK-s jegyvásárlási ügyet követően Máté Gábor két évig járt pszichiáterhez. Elmondása szerint kiborította, hogy nem tudott az esetről, és az is, amilyen reakciókat az ügy kiváltott. Példaként említette, hogy egy mémre került Gyurcsány Ferenccel, ami nyomtatásban is megjelent.
Sokáig pszichológiaellenesnek tartotta magát, abban a hitben, hogy a színészi munka révén, a színpadon tudja majd feldolgozni a problémáit. Azonban az említett események hatására változott a gondolkodása, és ma már nem ítéli meg ennyire sarkosan a pszichológia szerepét.
A NER időszakára visszatekintve Máté Gábor úgy látja, hogy egy ideig anyagilag biztonságos volt színházat vezetni, mert a teátrumok pontosan tudták, mennyi pénz áll rendelkezésükre, és azt meg is kapták. A jelenlegi rendszert azonban mindenképpen újra kellene gondolni, bár a pontos megoldásra vonatkozóan nincs konkrét javaslata.
Máté Gábor megállapításai rávilágítanak a magyar színházi életben zajló mélyebb változásokra és feszültségekre. Az egykori igazgató kritikája a kollégák viselkedésével kapcsolatban, különösen az SZFE ügyében, a szakmai integritás és a morális felelősség kérdését veti fel. Ez a megosztottság jelentős kihívást jelent a művészeti közösség számára.
Eszenyi Enikő ügyével kapcsolatos véleménye a tehetség megtartásának és a büntetés mértékének dilemmáját feszegeti. Felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar színház nem engedheti meg magának, hogy kiváló művészeket veszítsen el, még akkor sem, ha korábbi hibáikért felelősséggel tartoznak. Ez a nézőpont a megbocsátás és a rehabilitáció fontosságát hangsúlyozza a szakmában.
A "régen nevetgéltek, ma büntetés jár" gondolat a színházi közeg normáinak és a társadalmi elvárások változását tükrözi. A korábban elfogadott vagy humorosan kezelt jelenségek ma már komoly következményekkel járhatnak, ami a művészeti szabadság és a felelősségvállalás közötti egyensúly keresésére utal. Máté Gábor szerint az új generációk már másképp viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez, ami reményt ad a jövőre nézve.
Máté Gábor jelenleg Szegő Jánossal dolgozik egy könyvön, amely 15 éves igazgatói időszakának történetét dolgozza fel, valódi naplói alapján. Ez a munka lehetőséget ad arra, hogy mélyebben bepillanthasson az igazgatói szerep kihívásaiba és a színházvezetés tébolyaiba, amelyekkel a mai napig küzd.
A beszélgetés során elmondta, hogy borzasztó állapotba tud kerülni az igazgatóként megélt küzdelmek miatt. Úgy véli, nem volt igazgatónak való, mégis elvállalta és csinálta. Ez a reflexió rávilágít a vezetői pozíciók személyes terheire és a művészeti vezetés komplexitására.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása