A magyarországi lakhatási diskurzusban évről évre kiemelt figyelmet kap az újonnan épülő lakások száma. Ez a fókusz azonban elterelheti a figyelmet arról a tényről, hogy a lakosság túlnyomó többsége már régen felépült otthonokban él. A szakértők szerint a jövő lakáspolitikájának kulcskérdése nem pusztán az új beruházások mennyisége, hanem a meglévő lakásállomány fenntartása és korszerűsítése. Ez a szemléletváltás alapvető fontosságú a lakhatási körülmények javítása és a fenntarthatóság elérése érdekében.
Varga Zoltán közgazdász-urbanista a Portfolio Checklist című műsorában hívta fel a figyelmet arra, hogy a meglévő otthonok karbantartása és felújítása sokkal több család életére van közvetlen hatással, mint az új építkezések. A következő 30-50 év során a legfontosabb feladat az lesz, hogy ki, milyen forrásokból és milyen szakmai keretek között fogja biztosítani a már álló lakásvagyon fenntartását, felújítását és energetikai korszerűsítését. Ez a kérdéskör messze túlmutat az egyszerű építési statisztikákon, és mélyreható stratégiai gondolkodást igényel.
Bár az új lakásépítésről szóló vita érthető, hiszen a kínálat szűkössége, a magas belépési költségek és a területi különbségek valós problémákat jelentenek, érdemes perspektívába helyezni a számokat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2026. január 1-jén Magyarország lakásállománya 4 626 092 lakásból állt. Ehhez képest 2025-ben mindössze 12 062 új lakás épült, ami a meglévő állomány mindössze 0,26%-os éves bővülését jelenti. Ez az arány jól mutatja, hogy az új építések önmagukban nem oldják meg a lakhatási kihívások egészét, és a hangsúlynak el kell tolódnia a meglévő ingatlanok felé. Az új lakásokra való túlzott fókusz elhomályosíthatja a valós, rendszerszintű problémákat, amelyek a meglévő ingatlanok állagromlásából és energiahatékonysági hiányosságaiból fakadnak.
Az elmúlt évtizedekben a hazai lakáspolitikai vitákban kiemelt szerepet kapott a mennyiségi bővülés és a tulajdonszerzés támogatása. Azonban az elmúlt években, különösen az európai uniós forrásokból megvalósuló épületfelújítási előkészítések, felújítási útlevelek és energiahatékonysági korszerűsítési programok szakértői közreműködése során, valamint az ezek során rendelkezésre álló adatok elemzésére épülő kutatások alapján egyre világosabbá vált, hogy a magyar lakáspolitika jövőjének központi kérdése már nem kizárólag az építés, hanem a meglévő lakásállomány fenntartható működtetése. Ez a felismerés alapjaiban változtathatja meg a jövőbeni stratégiákat és a forráselosztást.
Ez a paradigmaváltás azt jelenti, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a lakóingatlanok energiahatékonyságának javítására, a szerkezeti felújításokra és az általános karbantartásra. Az elöregedő lakásállomány jelentős része korszerűtlen fűtési rendszerekkel, rossz szigeteléssel és elavult infrastruktúrával rendelkezik, ami nemcsak a lakók komfortérzetét rontja, hanem jelentős energiapazarláshoz és magas rezsiköltségekhez is vezet. Az energetikai korszerűsítés nem csupán környezetvédelmi szempontból fontos, hanem a háztartások pénztárcáját is tehermentesítheti, hozzájárulva a lakhatás megfizethetőségéhez, különösen a jelenlegi magas energiaárak mellett. A felújítások elmaradása hosszú távon súlyosbítja a társadalmi egyenlőtlenségeket és növeli az energiaszegénység kockázatát.
A fenntartás és felújítás kérdése komplex kihívás elé állítja a döntéshozókat és a lakosságot egyaránt. Szükség van olyan finanszírozási modellekre, amelyek elérhetővé teszik a korszerűsítéseket a szélesebb rétegek számára, legyen szó állami támogatásokról, kedvezményes hitelekről vagy innovatív közösségi megoldásokról. Emellett elengedhetetlen egy olyan szakmai rendszer kiépítése, amely biztosítja a minőségi munkát és a hosszú távú fenntarthatóságot. Ez magában foglalja a képzett szakemberek rendelkezésre állását, a megfelelő technológiák alkalmazását és a felújítási folyamatok átláthatóságát. A lakásszövetkezetek és társasházak szerepe is felértékelődik ebben a folyamatban, hiszen ők a meglévő lakásállomány jelentős részének közvetlen fenntartói.
Összességében a magyar lakáspolitikának egyre inkább a meglévő otthonok értékének megőrzésére és növelésére kell fókuszálnia, felismerve, hogy a fenntartható működtetés legalább annyira, ha nem jobban befolyásolja a lakosság életminőségét, mint az új építések. Az új logika mentén a hangsúly az építésről a gondozásra, a mennyiségről a minőségre, a rövid távú megoldásokról a hosszú távú értékteremtésre helyeződik át. Ez a stratégiai irányváltás kulcsfontosságú ahhoz, hogy Magyarországon a lakhatás ne csupán mennyiségi, hanem minőségi szempontból is megfeleljen a 21. századi elvárásoknak.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása