Az Index által indított, augusztus elsején kezdődött online felmérés Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek népszerűségét, valamint az irántuk érzett rajongás okait kutatta. A szavazás során a résztvevők kiválaszthatták kedvenc alkotásukat, emellett egy nyitott kérdésre is válaszolhattak, kifejtve, miért szeretik a két színészpáros munkáit.
A felmérés eredményei részben alátámasztották Zsolt Péter médiaszociológus korábbi megállapításait, miszerint a filmek gyakori ismétlése a televíziós csatornák gazdasági megfontolásaival magyarázható. A szakember szerint ezeknek a filmeknek alacsony a licencdíja, így korlátlanul vetíthetők, ami hozzájárul a közönség ízlésének formálásához és az ismétlés által generált népszerűséghez.
A szavazáson a Kincs, ami nincs című film bizonyult a legnépszerűbbnek, 1171 vokssal, ami az összes szavazat 29,1 százalékát tette ki. Ez a film másfélszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyezett, és többet, mint az alsó nyolc opció együttvéve. Érdekesség, hogy ez az alkotás került a legtöbbször képernyőre a kereskedelmi csatornákon: 2010-ig tizenkét év alatt ötvenkét alkalommal vetítették, ebből harmincnyolcszor a Film+ csatornán, alig három év leforgása alatt.
Ez az adat megerősíti a szociológus azon hipotézisét, miszerint a legtöbbet ismételt film vált a legszeretettebbé. Azonban az ismétlés önmagában nem magyarázza meg, miért ülnek le a nézők a képernyő elé, hiszen más olcsó ismétlésekből nem lett hasonló kultusz. A szöveges kérdésre 481-en válaszoltak, korosztályi megjelöléssel, de a válaszok eloszlása egyenetlen volt. A 31–50 évesek csoportjából 259-en, az 51–75 évesek közül 205-en, míg a 76 év felettiek közül tizenegyen, a 19–30 évesek közül pedig mindössze hatan adtak választ. A fiatalabb és az idősebb korosztály alacsony részvételi aránya miatt válaszaik önmagukban nem tekinthetők mérvadónak, de a két nagyobb csoport összevetése már releváns információkat szolgáltatott.
A válaszokat kulcsszavak alapján csoportosították, és kiderült, hogy a pofonokat mindkét nagy korosztály hasonló arányban említette (fiatalabbak 13,1%, idősebbek 11,7%). Meglepő módon a két főszereplő közötti viszonyt inkább a fiatalabbak emelték ki gyakrabban. A különbségek a filmek használatában mutatkoztak meg: a 31–50 évesek inkább szövegként, a párbeszédeket és a szinkront hangsúlyozva szeretik ezeket az alkotásokat.
Náluk a párbeszédek említése majdnem kétszeres, a szinkroné másfélszeres volt az idősebbekhez képest. Ez a korosztály nőtt fel teljes egészében a Bujtor István és Újréti László által fémjelzett magyar szinkronon, melynek minőségét többen kiemelték. Egy olvasó szerint a magyar szinkron egyedi hozzáadott értéket képvisel, példaként említve a cseh változatot, amely lényegesen szárazabbra sikerült.
Az 51–75 évesek csoportja inkább állapotként tekint a filmekre, náluk a kikapcsolódás, a könnyedség és a vérmentes tartalom említése volt gyakoribb. A leggyakoribb indok, amit majdnem minden második válaszadó megfogalmazott, a humor volt, ami azonban nem ad mélyebb magyarázatot arra, miért éppen ezeket a filmeket tartják viccesnek évtizedek óta.
A válaszok többsége rövid, átlagosan hatvan karakteres volt, és sokan egyszerűen csak annyit írtak: „Hát mert csak”, „Mert olyan amilyen”, „Mert kortalan” vagy „Színtiszta öröm”. Ez a jelenség arra utal, hogy a filmek vonzereje mélyebben gyökerezik, mintsem egyetlen konkrét okkal magyarázható lenne. Egy 76 év feletti olvasó fogalmazta meg a legpontosabban: szereti a jó, nem véres bunyókat, a csipkelődő dumákat, a humort, és azt, hogy a filmek nem tartalmaznak lelket marcangoló mondanivalót, hanem egyszerűen szórakoztatók. Számára a két név márka, amely garantálja a minőségi kikapcsolódást, anélkül, hogy elemzésre szorulna.
A hosszabb, kétszáz karakternél terjedelmesebb válaszok (65 fő) egyharmadában a filmekről való beszéd átfordult a saját életre, a személyes élményekre. Ez az arány a rövid válaszoknál mindössze nyolc százalék volt. Ez a tendencia arra mutat rá, hogy minél tovább gondolkodik valaki a filmek szeretetének okán, annál valószínűbb, hogy a válasz nem magában a filmben, hanem a néző személyes történetében, emlékeiben rejlik. A nosztalgia, a gyermekkori élmények újraélése, a barátokkal közös filmnézések emléke mind hozzájárulnak a kultuszhoz.
Tizenhárman számoltak be arról, hogy a filmekhez fűződő viszonyuk az évek során megváltozott. Egy 31–50 éves olvasó például gyerekként szerette a filmeket, kamaszként már nem, majd felnőttként újra megértette és a nosztalgia faktor is bekapcsolódott. Ez azt sugallja, hogy ugyanaz az ember más filmet lát Bud Spencer és Terence Hill alkotásaiban húsz-, illetve ötvenévesen, anélkül, hogy maga a film változna. Zsolt Péter szociológus is elmondta, hogy gyerekként a műfaj legalját látta ezekben a filmekben, ma viszont már végig tudja nézni őket.
A kérdésre, hogy miért szeretik a nézők ezeket a filmeket, talán nincs is egyetlen, egyértelmű válasz. A legtalálóbb „válasz” talán egy idézet Bud Spencer szájából a Nincs kettő négy nélkül című filmből: „Mit érdekel az téged?” Két olvasó is ezt a mondatot írta be a felmérésbe, mintegy jelezve, hogy a rajongás mélysége nem feltétlenül racionális magyarázatot igényel. A Nincs kettő négy nélkül című filmet augusztus 9-én, vasárnap vetítik a Corvin mozi Korda termében, ezzel zárva a Bud Spencer halálának tizedik évfordulóján indult sorozatot.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása