A tudományba vetett bizalom és az összeesküvés-elméletek elfogadása közötti kapcsolatot vizsgálta egy friss kutatás, amely a Current Psychology folyóiratban jelent meg. A tanulmány rávilágít arra, hogy sokan tévesen gondolják, hogy a tudományban bízó egyének automatikusan ellenállnak a tudományosnak álcázott, de valójában megalapozatlan elméleteknek. Az eredmények szerint a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és nem ritka, hogy valaki egyszerre hisz a tudományban és fogad el tudományos összeesküvés-elméleteket.
A kutatás 843 amerikai felnőtt bevonásával vizsgálta, miért járhat kéz a kézben a tudományba vetett bizalom és az összeesküvés-elméletek elfogadása. A tudósok arra jutottak, hogy nem csupán a bizalom mértéke a döntő, hanem az is, hogy az emberek miként képzelik el a tudományos folyamatokat. Azok az egyének bizonyultak hajlamosabbnak a tudományos összeesküvés-elméletek elfogadására, akik a tudomány fejlődését elsősorban magányos zsenik forradalmi felfedezéseiként értelmezik.
Ezenfelül, a tájékozódási források is jelentős szerepet játszanak: akik főként podcastekből, dokumentumfilmekből vagy más, kevésbé szakmailag ellenőrzött ismeretterjesztő tartalmakból szerzik tudományos ismereteiket, nagyobb eséllyel hisznek az összeesküvés-elméletekben. Ez az összefüggés erősebbnek bizonyult, mint az iskolai végzettség vagy a politikai beállítottság, melyeket korábban kulcsfontosságú tényezőként tartottak számon. Egy korábbi, tizenhat országra kiterjedő felmérés is megerősíti ezt a jelenséget, ahol a válaszadók hetven százaléka hitt legalább egy olyan egészségügyi állításban, amely tudományosan nem igazolt vagy bizonyítottan hamis volt.
A tanulmány egyik központi fogalma az úgynevezett „zseni-szemlélet” (genius mentality). Ez a meggyőződés azt jelenti, hogy a tudományos áttörések kivételes képességű egyének intuitív felismeréseinek köszönhetők, akik a bevett tudományos konszenzussal szembemenve végül bizonyítják igazukat. A kutatók szerint ezt a képet részben az oktatás is erősítheti, mivel az iskolákban a tudományt gyakran kész elméletek gyűjteményeként, egymás utáni felfedezések sorozataként mutatják be, elhanyagolva a kutatás közösségi és emberi oldalát.
A filmek, dokumentumfilmek és ismeretterjesztő műsorok is hozzájárulnak ehhez a narratívához, gyakran építve egy drámai történetívre. Ebben a felépítésben egy megoldhatatlannak tűnő problémával szembesül a világ, majd megjelenik egy zseni, akit kezdetben elutasítanak és kinevetnek, de végül bebizonyosodik az igazsága. Ilyen példaként említhető Giordano Bruno esete vagy az Oscar-díjas Egy csodálatos elme című film, amely John Nash matematikus életét dolgozta fel. Az összeesküvés-elméletek gyakran kihasználják ezt a narratívát, azt sugallva, hogy léteznek kivételes emberek, akik rájöttek az igazságra, míg a többség naiv vagy „agymosott”.
Ez a romantikus kép azonban figyelmen kívül hagyja a tudomány valódi működését. A megbízható tudományos tudás nem egyetlen zseni megérzésein alapul, hanem kutatók ezreinek együttműködésén, szakmai vitákon, egymás eredményeinek folyamatos ellenőrzésén, a lektorálási folyamaton, a kísérletek megismétlésén és az állítások folyamatos cáfolatára vagy megerősítésére irányuló törekvéseken. A tudomány egyik legfontosabb sajátossága a kétely, a folyamatos ellenőrzés és az új bizonyítékok figyelembevétele, amit sokan tévesen gyengeségként értelmeznek.
A tanulmány rámutat, hogy az emberek gyakran külső jegyek alapján alakítják ki bizalmukat, ha nem értik a tudomány technikai részleteit. Ilyenek lehetnek a bonyolult szakkifejezések, grafikonok, pontos számadatok, laboratóriumi műszerek vagy kutatói titulusok. Példaként említhető Corrado Malanga olasz vegyész és Filippo Biondi radarkutató esete, akik 2025 márciusában egy hatalmas, föld alatti város felfedezését állították a Hafré-piramis alatt. Ezt az állítást a régészek gyorsan elutasították, mivel a technológia fizikailag nem képes ilyen mélységbe „belátni”. Ennek ellenére Biondi elméletét 2026 januárjában a világ egyik legnépszerűbb podcastjében, a The Joe Rogan Experience-ben is bemutatta, több milliós közönséghez juttatva el a szakmailag vitatott állításokat.
Egy másik vizsgálat, amely 8,7 millió, X-en megosztott, tényellenőrzött hírt elemzett, arra jutott, hogy a tudományra utaló kifejezések – mint a „kutató”, „egyetem” vagy „tanulmány” – jelentősen növelték egy tartalom továbbosztásának valószínűségét. Ez különösen igaz volt az alacsony hitelességű tartalmak és a politikailag inkább jobboldali felhasználók körében. Ez az eredmény aláhúzza, hogy a tudományosnak tűnő külsőségek könnyen megtéveszthetik a közönséget, függetlenül az állítások valóságtartalmától.
Az elemzésből az is kiderült, hogy azok körében, akik csak mérsékelten vagy egyáltalán nem bíztak a tudósokban, a magányos zseni mítoszába vetett erős hit jelentősen növelte az összeesküvés-elméletek elfogadásának valószínűségét. Ezzel szemben azoknál, akik eleve nagyon magas bizalommal viseltettek a tudósok iránt, ez a hatás szinte teljesen eltűnt. Ez arra utal, hogy a tudományba vetett általános bizalom önmagában nem jelent védelmet a félrevezető információkkal szemben, ha az emberek nem értik a tudományos folyamatok lényegét.
A kutatás eredményei szerint a hagyományos megoldások, mint az egyes álhírek cáfolata vagy a „bízzunk a tudományban” üzenet ismételgetése, önmagukban nem elegendőek. A probléma gyökere mélyebben rejlik, abban, ahogyan az emberek a tudomány működését és hitelességét értelmezik. A jövőben a tudományos kommunikációnak arra kellene fókuszálnia, hogy ne csak a tudományos eredményeket, hanem a tudományos módszertan közösségi, ellenőrzött és folyamatosan fejlődő jellegét is bemutassa, ezzel erősítve a kritikus gondolkodást és az informált döntéshozatalt.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása