Ötven évvel ezelőtt, 1976-ban rendezték meg a montreali nyári olimpiai játékokat, ahol Magyarország huszonkét érmet szerzett. A Magyar Olimpiai Bizottság idén is emlékezőtúrát szervezett az érmeseknek a helyszínre, folytatva a 2002 óta hagyományos programot.
Az utazók között volt Tóth Harsányi Borbála, az akkori női kézilabda-válogatott meghatározó alakja, akinek olimpiai szereplését egy drámai baleset előzte meg. Tóth Harsányi Borbála története különösen figyelemre méltó, hiszen egy súlyos, életveszélyes sérülésből felépülve érte el az olimpiai sikert.
Az 1975 szeptemberében történt tragikus autóbaleset mély nyomot hagyott Tóth Harsányi Borbála életében. Egy 1500-as Zsiguli Tihany környékén fának csapódott, melynek következtében a sofőr és egy utas életét vesztette, míg a hátsó ülésen utazó sportoló és társa túlélték a szerencsétlenséget.
A kézilabdázó szilánkos kéztörést, valamint koponya- és arccsonttörést szenvedett, majd öt napig kómában feküdt a veszprémi kórházban. Több mint egy hónapos kórházi kezelésre szorult, bal kezét is meg kellett operálni, miközben a válogatott nélküle harcolta ki a bronzérmet és az olimpiai részvételt a decemberi világbajnokságon.
A baleset utáni első tudatos pillanatait úgy írta le, amikor a mellette fekvő beteghez szóltak a nővérek, ekkor tudatosult benne, hogy életben maradt. Ez a momentum jelentette számára a montreali felkészülés kezdetét, egy mélypontról való elindulást, amelyre talán senki más nem számított.
A balesetet követően a korabeli sportvezetés és sajtó megítélése is sajátos volt. Egy sportvezető a Magyar Ifjúságban megjelent nyilatkozatában utalt arra, hogy a baleset éjszaka történt, ezzel mintegy elítélve a sportoló szabadidejének eltöltését.
A későbbi cikkek is azt az üzenetet közvetítették, hogy egy élsportolónak este tíz óra után már otthon a helye, ami nyomást helyezett a sportolókra. Tóth Harsányi Borbála azonban nem volt bulizós típus, csupán egy kis kikapcsolódást engedélyezett magának a következő mérkőzés előtt, ami majdnem végzetes következményekkel járt.
A súlyos sérülések ellenére az olimpiai részvétel gondolata nem hagyta el a sportoló fejét, aki elhatározta, hogy nem marad le a tornáról. A női kézilabda ekkor debütált az olimpián, így különösen fontos volt számára, hogy testvérével, Katival együtt ott lehessenek a történelmi eseményen, de nem csupán epizodistaként.
1976 elején már annak is örült, ha száz métert tudott futni, jelezve a felépülés nehézségét és a mélyről való visszatérését. Török Bódog kapitánynak egyértelműen kijelentette, csak akkor tegye be a csapatba, ha valóban számítanak rá a pályán, nem pedig kegyelemből viszik el.
Az 1976-os montreali olimpián a magyar női kézilabda-válogatott hat csapatos tornán vett részt. A csapat Japán és Kanada legyőzése után a Szovjetuniótól vereséget szenvedett, az NDK ellen pedig döntetlent ért el.
Így az utolsó mérkőzésen, a románok ellen dőlt el a bronzérem sorsa, melyen Tóth Harsányi Borbála is kulcsszerepet játszott. A 30 éves játékos lövőként és beállóként is bevethető volt, és három góllal járult hozzá a 20-15-ös győzelemhez, ami jelentősen hozzájárult a csapat bronzérméhez.
Ez a teljesítmény különösen figyelemre méltó volt, figyelembe véve a baleset súlyosságát és a felépülés rövid idejét. A bronzérem megszerzése nemcsak a csapatnak, hanem személyesen Tóth Harsányinak is óriási elégtételt és lelki megerősítést jelentett a nehéz időszak után.
A kapitány, Török Bódog, aki állítólag a bronzmeccsre „rejtegette” a 186 centiméter magas játékost, végül jól döntött, hiszen a románok ellen szerzett góljai hozzájárultak a történelmi sikerhez. A dobogón állva beteljesült az álma, amelyért annyit küzdött.
Az olimpiai bronzérem után Tóth Harsányi Borbála visszavonult az aktív sporttól, de a sporttól sosem szakadt el teljesen. Először a műszaki egyetemen szerzett vegyipari gépész diplomát, majd közgazdász végzettséget is. Később edzőként, nemzetközi ellenőrként, valamint a Képes Sport cikkírójaként és a Juventus Rádió szerkesztőjeként is tevékenykedett, sokoldalúságát bizonyítva.
A magyar női kézilabda-válogatottnak húsz évet kellett várnia az 1976-os bronzérem után, hogy ismét olimpiai dobogóra állhasson, szintén bronzérmet szerezve 1996-ban. Érdekesség, hogy az akkori kapitány, Laurencz László, korábban Tóth Harsányi edzője volt Veszprémben.
Tóth Harsányi Borbála augusztus elején ünnepli nyolcvanadik születésnapját, és a montreali emlékezőtúrán is részt vett, annak ellenére, hogy mozgása már nehezebbé vált. Az úton a Tóth Harsányi testvérek mellett Angyal Éva, Nagy Ilona, Gódorné Nagy Mariann és Tomann Rozália is elkísérte, utóbbi kettő az olimpia logóját is magára tetováltatta, jelezve az esemény életükben betöltött meghatározó szerepét.
Az egykori sportoló példája a mai napig inspiráló, hiszen megmutatja, hogy a kitartás és az akarat még a legkilátástalanabb helyzetekből is képes felemelni az embert a siker felé.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása