A magyar gazdaságpolitika egyik központi kérdésévé vált a vendégmunkások szerepe, különösen a júniusi szigorítások óta. Ifjabb Bárány László, a Master Good ügyvezető igazgatójának kijelentése, miszerint gyárak építése forog kockán munkaerőhiány esetén, rávilágított a probléma súlyosságára. Azonban felmerül a kérdés, hogy kinek a perspektívájából vizsgáljuk a gazdasági kihívásokat, és miért tekintjük alapvetésnek a jelenlegi iparszerkezet megőrzését.
A kormányzati rendeletmódosítás, amely rövid felkészülési idővel lezárta a működő munkaerő-csatornákat, komoly kritikákat váltott ki. Ez a lépés megkezdett beruházásokat, felvett hiteleket és működő üzemeket tehet kockára, miközben aláássa a jogbiztonságot. A Magyarországon dolgozó külföldiek száma 107 ezer fő, ami a foglalkoztatottak alig több mint két százaléka, és az uniós átlag negyede-ötöde. Ez a statisztika cáfolja azt az állítást, hogy az országot elárasztanák a vendégmunkások.
A korábbi elemzések, amelyek a júniusi szigorítás iparra gyakorolt negatív hatásait mutatták be, nagyrészt munkáltatói forrásokra támaszkodtak. Cégvezetők és munkaerő-közvetítők szólaltak meg, de hiányoztak a szakszervezetek, a vendégmunkások vagy a magyar betanított munkások hangjai. Ez a megközelítés a munkaerőhiányt elsősorban vállalati szempontból mutatta be, mint egy adott bérszinten és műszakrendben jelentkező problémát.
A gyárakban tapasztalható magas fluktuáció, például a betanított állomány 15 százalékos cserélődése, valós üzemi jelenség. Azonban a munkagazdaságtan ezt nem munkaerőhiánynak, hanem megtartási problémának nevezi. Ennek okai jól ismertek: a bérezés, a műszakrend, a fizikai terhelés, az ingázási idő és a vezetési kultúra.
A vendégmunkások állítólagos stabilitása részben abból adódik, hogy munkáltatóhoz kötött engedéllyel dolgoznak, ami korlátozza munkahelyváltási lehetőségeiket. Ez a jogi kötöttség csökkenti alkupozíciójukat, és a fluktuáció kezelése jogilag kiszolgáltatott külföldi munkavállalókkal nem a probléma gyökerét oldja meg, hanem a valódi megoldás költségeit kerüli meg.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2026 első negyedévében 319 ezer fő tartozott a potenciális munkaerő-tartalékba. Ez a szám magában foglalja a munkanélkülieket, az alulfoglalkoztatottakat és a dolgozni kívánó inaktívakat, ami a teljes vendégmunkás-állomány közel háromszorosa. Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma csökkent, a munkanélküliség emelkedett, és az üres álláshelyek száma is mérséklődött, ami a munkaerő-kereslet gyengülését jelzi.
A potenciális munkaerő-tartalék mozgósítása nem egyszerű feladat, mivel jelentős része tartósan munka nélkül van, egészségi, közlekedési vagy gondozási korlátokkal küzd, vagy hiányoznak az alapkészségei. Az álláskeresési járadék mindössze 90 napig jár, ami az Európai Unióban a legrövidebb jogosultsági idő, és hozzájárul ahhoz, hogy a rendszer láthatatlanná tegye a tartalék egy részét.
A „munkaerőhiány” kifejezés gyakran több különböző jelenséget takar, amelyek közül sokra a vendégmunkások behozása nem nyújt megoldást, hanem csupán elhalasztja a munkáltatói alkalmazkodást. Egy cégvezető megjegyzése szerint „egy bizonyos határ fölé nem mehetünk a bértömeggel”, ami vállalati döntés, nem pedig természeti törvény. A bértömeg plafonját számos tényező alakítja, mint például a technológia, a termékárak, a vevői alkuerő, a tulajdonosi hozamelvárás, az osztalékpolitika és az állami támogatások.
A Master Good csoport példája is rávilágít erre: jelentős árbevétel és adózott eredmény mellett, valamint állami támogatásban részesülve, egy tízszázalékos béremelés a tavalyi profit kevesebb mint tizedét vinné el. Ez azt sugallja, hogy a „nem tudunk többet fizetni” és a „jelenlegi megtérülési céljaink mellett nem éri meg” két eltérő állítás. A gazdaságpolitikának figyelembe kell vennie ezt a különbséget, különösen, ha közpénzek is szerepelnek a képben.
A vendégmunkásokat gyakran tárgyként kezelik a vitában, holott a 2023-as törvény óta jogilag kiszolgáltatott helyzetben vannak. A munkáltatóhoz kötött, időkorlátos engedélyek, a családegyesítési lehetőség és a letelepedési út hiánya gyengíti alkupozíciójukat. A vendégmunkások „stabilitása” részben ebből a kiszolgáltatottságból ered.
Amennyiben a vendégmunka modelljét fenntarthatóvá kívánjuk tenni, elengedhetetlen a jogok kiegyenlítése. Ez magában foglalja a munkáltatóváltás valós lehetőségét, kötelező lakhatási minimumfeltételeket és a közvetítői díjak áthárításának tilalmát. Ha ezek a lépések megdrágítják a modellt, az azt jelzi, hogy a korábbi versenyelőny jelentős része a jogfosztottságból származott.
Nyugat-Európában a vendégmunka egy szélesebb intézményi csomag része, amely magasabb termelékenységű gazdaságot, erősebb kollektív alkut, kiterjedt jóléti rendszert és működő felnőttképzést foglal magában. Csehországban például a külföldi munkavállalók aránya több mint kétszerese a magyarnak, mégsem csúsztak a bérek a régió aljára, mert a munkaerő diverzifikáltabb, termelékenyebb ipari szerkezetbe illeszkedik. Ha Magyarország a vendégmunkát alacsony bérekre és alacsony hazai hozzáadott értékre épülő üzleti modellek konzerválására használja, miközben például az akkumulátoriparba jelentős közpénz áramlik, akkor nem a nyugati fejlődési pályát követi, hanem egy kevésbé fenntartható utat választ.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása