Manuel Russo atya, egy firenzei kolostor archívumában végzett kutatásai során, egy különleges, régi receptre bukkant. A megsárgult dokumentum egy gyógyital részletes leírását tartalmazza, melynek fő összetevői – a bolíviai kokalevél és a kóladió – azonnal a ma ismert kóla alapanyagait idézik. Ez a figyelemre méltó felfedezés potenciálisan új megvilágításba helyezheti a népszerű üdítőital eredettörténetét, bár a közvetlen történelmi kapcsolat a modern kólával egyelőre nem bizonyított.
Russo atya a firenzei San Marco kolostor egykori gyógyszertárának archívumában, régi iratokat vizsgálva fedezte fel az ősi kéziratot. A dokumentum egy "vinoso ricostituente", azaz egy helyreállító borelixír elkészítésének pontos utasításait tartalmazza. Az ital receptje szerint 10 gramm bolíviai kokalevelet és 30 gramm kóladiót kellett borral vegyíteni. A szerzetesek ezt a különleges elixírt a test és az elme betegségekből való felépülésének támogatására, a legyengült immunrendszer erősítésére, valamint az idősödő szervezet vitalitásának megőrzésére használták. A felfedezés jelentőségét mutatja, hogy nemcsak az olasz média, hanem a nemzetközi sajtó, például a The Guardian is kiemelten foglalkozott vele.
Bár a megtalált recepten nincs pontos dátum, a kutatók a 19. század közepére teszik keletkezését, figyelembe véve a korabeli gyakorlatokat és alapanyag-beszerzési útvonalakat. Ezt az időszakot az olasz szerzetesek intenzív kokalevél-importja is alátámasztja, amelyet misszionáriusaik segítségével bonyolítottak Dél-Amerikából. Ez a szorgalmas és kiterjedt alapanyag-beszerzés egészen 1961-ig tartott, amikor a kokalevelek fogyasztását nemzetközileg betiltották, elsősorban magas alkaloidtartalmuk miatt. A San Marco kolostor, melyet 1436-ban alapítottak, egykor virágzó gyógyszertárral rendelkezett, amely kiemelkedő szerepet játszott a régió szegényeinek egészségügyi ellátásában. Ez a gyógyszertár a kolostor egyik legértékesebb kincse és ékköve volt, és eredeti helyiségei szerencsére ma is megtekinthetők, bepillantást engedve a múlt gyógyászati gyakorlatába.
A firenzei recept felfedezése jelentősége abban rejlik, hogy felveti a kérdést, vajon az amerikai kóla receptje inspirációt meríthetett-e hasonló európai gyógyitalokból, vagy párhuzamosan fejlődtek ki az elképzelések. Manuel Russo atya azonban óvatosságra int, hangsúlyozva, hogy nincs közvetlen, egyértelmű bizonyíték a firenzei elixír és a modern amerikai kóla közötti kapcsolatra. John Pemberton gyógyszerész 1886-ban dobta piacra saját kóla receptjét Atlantában, szintén gyógyitalként, melyet fejfájás és fáradtság enyhítésére szánt. Fontos különbség, hogy Pemberton itala alkoholmentes volt, míg a firenzei elixír borral készült, ami jelentősen befolyásolta az ital jellegét és hatását. A hasonlóságok ellenére tehát a két recept nem azonos, de a firenzei felfedezés izgalmas adalékot jelent a kóla történetének kutatásához, megmutatva, hogy a kokalevél és kóladió alapú italok koncepciója már jóval korábban létezett Európában.
A San Marco kolostor gyógyszertára nemcsak a gyógyításról szólt, hanem a távoli vidékekről származó ritka és egzotikus alapanyagok beszerzésének és feldolgozásának központja is volt. Ezt a sokszínűséget és a globális kapcsolatokat jelképezte az egzotikus dekoráció is, mint például a plafonról lógó nílusi krokodil maradványa, ami a régi korok patikáiban nem volt szokatlan elem. Ez a fajta díszítés azt üzenhette a látogatóknak, hogy az intézmény a világ minden tájáról szerez be különleges hozzávalókat, akár a kóladiót is, amelyek a gyógyitalok elkészítéséhez szükségesek. A firenzei recept tehát egy szélesebb történelmi és kulturális kontextusba illeszkedik, bemutatva a gyógyászat, a kereskedelem és az egzotikus növények iránti érdeklődés összefonódását a 19. században. Bár a modern kóla eredete továbbra is az 1886-os atlantai eseményekhez köthető, a firenzei felfedezés rávilágít arra, hogy a kokalevél és kóladió alapú italok koncepciója már jóval korábban létezett Európában, gyógyászati célokra, gazdagítva ezzel az ital történetét.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása