Egy friss tudományos felfedezés jelentősen átírhatja az emberi nyelv egyediségéről és evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseinket. Kutatók ugyanis egy olyan alapvető nyelvi képességet azonosítottak majmoknál, amelyet korábban kizárólag az emberi kommunikáció sajátjának tartottak. Ez a képesség, az úgynevezett kompozicionalitás, kulcsfontosságú szerepet játszik abban, ahogyan az emberek képesek új, összetett jelentéseket létrehozni egyszerűbb elemekből. A rhesusmakákókkal végzett kísérletek eredményei arra utalnak, hogy a nyelv evolúciós gyökerei mélyebben nyúlnak vissza az időben, mint azt korábban gondolták.
A kompozicionalitás a nyelvészet egyik alapvető fogalma, amely azt a képességet írja le, amikor az egyedi, önálló jelentéssel bíró elemeket – gondoljunk például szavakra vagy jelekre – rugalmasan összekapcsoljuk, hogy egy teljesen új, összetett jelentést hozzunk létre. Az emberi nyelv ezen az elven működik: véges számú szóból képesek vagyunk gyakorlatilag végtelen számú új mondatot alkotni, amelyek mindegyike egyedi és specifikus értelmet hordoz. Ez a mechanizmus teszi lehetővé a komplex gondolatok, érzések és információk hatékony kifejezését és megértését. Hosszú ideig úgy tartották, hogy ez a fajta rugalmas jelentésalkotás az emberi kogníció egyedülálló jellemzője, amely elválaszt minket az állatvilágtól.
A mostani, áttörést jelentő kutatás során a tudósok rhesusmakákókkal végeztek részletes kísérleteket, hogy megvizsgálják, vajon ezek az állatok rendelkeznek-e a kompozicionalitás alapjaival. A vizsgálat első fázisában a majmoknak meg kellett tanulniuk egy absztrakt jel jelentését, amely a „nem” fogalmát képviselte. Ez a jel önmagában is egy absztrakt gondolatot fejez ki, ami már önmagában is figyelemre méltó. Ezt követően ezt a „nem” jelet különböző képekkel kombinálták. Például, ha egy kutya képe jelent meg a „nem” jellel együtt, a majmoknak azt kellett felismerniük, hogy melyik kép nem a kutyát ábrázolja a felkínált lehetőségek közül. A feladat kulcsa az volt, hogy az állatok ne csupán egy előre betanult, rögzített szabályt kövessenek, hanem képesek legyenek a „nem” jelentését rugalmasan összekapcsolni az aktuálisan megjelenő, változó képpel, és ennek alapján helyes döntést hozni. Ez a rugalmasság a kompozicionalitás lényege.
A kísérletek eredményei rendkívül tanulságosak és meglepőek voltak. A makákók nem egyszerűen memorizáltak egy sor előre meghatározott szabályt vagy asszociációt, hanem minden egyes új feladatnál képesek voltak a „nem” fogalmát rugalmasan összekapcsolni az éppen látott képpel, és ennek megfelelően, pontosan döntést hozni. Ez a viselkedés a magasabb szintű gondolkodás egyértelmű jeleként értelmezhető, hiszen azt mutatja, hogy az állatok képesek absztrakt fogalmakat dinamikusan kombinálni és új jelentéseket létrehozni. A ScienceAlert által is kiemelt kutatás szerint ez a fajta rugalmas jelentésösszekapcsolás kulcsfontosságú a kompozicionalitás szempontjából, és arra utal, hogy a majmok kognitív képességei ezen a téren fejlettebbek, mint azt korábban gondoltuk.
Ez a forradalmi felfedezés jelentősen átformálhatja a nyelv evolúciójáról alkotott eddigi képünket. Ha a kompozicionalitás alapjai már a rhesusmakákóknál is jelen vannak, az azt sugallja, hogy ennek a képességnek az evolúciós gyökerei sokkal régebbiek lehetnek, mint azt korábban feltételezték. Elképzelhető, hogy már a főemlősök közös őseinél is kialakultak azok az alapvető kognitív mechanizmusok, amelyekből később az emberi nyelv fejlődhetett. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a majmok emberi nyelven beszélnek, vagy hogy komplex nyelvi rendszereik lennének, amelyek az emberihez hasonlóan működnének. Inkább azt mutatja, hogy a nyelvhez szükséges egyik alapvető mentális képesség nem kizárólag az ember sajátja, hanem mélyebb evolúciós eredetű lehet, amely az emberi és a majomfajok közös őseitől eredhet. Ez a felismerés új perspektívát nyit a nyelvi képességek kialakulásának megértésében.
A kutatók egyértelműen hangsúlyozzák, hogy az eredmények nem azt bizonyítják, hogy a majmoknak emberihez hasonló, teljes értékű nyelvük lenne. Sokkal inkább azt támasztják alá, hogy az emberi kommunikáció fejlődéséhez elengedhetetlen kognitív alapok már jóval korábban, az evolúció során megjelentek az állatvilágban. Ez az új megvilágítás segíthet jobban megérteni, hogyan fejlődött ki az emberi nyelv egy egyszerűbb, ősi kognitív rendszerből, és hogyan vált azzá a rendkívül komplex kommunikációs eszközzé, amit ma ismerünk. A felfedezés rávilágít arra, hogy a nyelvi képességek eredete sokkal összetettebb és mélyebben gyökerezik az állatvilágban, mint azt eddig feltételeztük, és új irányt szabhat a jövőbeli kutatásoknak a nyelv evolúciójának területén.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása