Ötven évvel ezelőtt rendezték meg az 1976-os montreali nyári olimpiai játékokat, amelyen Magyarország 22 érmet szerzett. A Magyar Olimpiai Bizottság idén is emlékezőtúrát szervezett a helyszínre az egykori érmeseknek, a 2002 óta tartó hagyományt követve. A túra során Hargitay András, a kor kiemelkedő úszója is felidézte az akkori eseményeket és személyes csalódását.
Hargitay András számára a montreali olimpia máig tartó, keserű csalódást hozott, annak ellenére, hogy a 400 méteres vegyesúszás döntőjében egyéni legjobbját úszta. Az amerikai Rod Strachan és Tim McKee váratlanul nagyot javult, a szovjet Szmirnov pedig a mellúszás végén előzte meg, ami megtörte az úszót. Hargitay szerint az érem elmaradása kizárólag az ő teljesítményén múlott, és nem külső körülmények, mint például az időzóna-átállás okozta.
Az olimpiai faluba való visszatérés szörnyű érzés volt számára, egy légüres térben találta magát, és az otthoni reakciók is foglalkoztatták. Később tudomást szerzett arról, hogy itthon egyesek pezsgőt bontottak kudarca láttán, edzője iránti gyűlöletük miatt. Hargitay azonban ma már boldog embernek vallja magát, és nem hiszi, hogy egy aranyérem megváltoztatta volna az életét.
Hargitay András már 1972-ben, 16 évesen olimpiai bronzérmet szerzett 400 méteres vegyesúszásban. 1973-ban ő lett Magyarország első úszó világbajnoka, majd 1975-ben megvédte címét, és kétszáz méteren is győzött. Ugyanebben az évben világcsúcsot úszott és az év sportolójának választották.
A montreali olimpiára nem abszolút favoritként érkezett, mivel klubtársa, Verrasztó Zoltán 1976 áprilisában szenzációs világrekordot úszott. Edzőjük, Széchy Tamás három magyar esélyest jósolt a 400 vegyes döntőjébe, köztük Hargitayt, Verrasztót és Sós Csabát. Az amerikai válogatókon azonban Rod Strachan is kiváló időt ért el, ami Hargitayban már aggodalmat keltett, Széchy viszont magabiztos maradt.
A montreali olimpia Hargitay számára egy olyan fordulópontot jelentett, ahol az edzőjébe vetett töretlen hite megingott, ami egy apró, de döntő tényezőnek bizonyult a századmásodpercekért folyó küzdelemben. Ez a tapasztalat rávilágít a sportolói psziché és a mentális felkészültség kritikus szerepére a csúcsteljesítmény elérésében.
Az amerikai úszók, különösen Rod Strachan sikere mögött egy magyar származású edző, Jon Urbanchek állt, akinek eredményeit disszidens státusza miatt sokáig elhallgatták itthon. Urbanchek és Széchy Tamás között folyamatos volt az információcsere, ami mindkét edzőnek és tanítványaiknak is hozzájárult a sikereihez. Ez a történet a sportdiplomácia és a személyes kapcsolatok rejtett hálóját is bemutatja a hidegháborús időszakban.
Az amerikai férfi úszók dominanciája a montreali játékokon szinte teljes volt, mindössze egy aranyérmet engedtek át más nemzetnek. Széchy Tamás, bár nagy formátumú edző volt, Hargitay szerint talán még nem állt készen az olimpiai aranyra 1976-ban, de négy évvel később már igen, amit Wladár Sándor győzelme is bizonyított.
Hargitay András pályafutása az 1976-os csalódás ellenére is rendkívül gazdag és sokoldalú maradt. Az 1980-as moszkvai olimpián is negyedik helyen végzett, majd az élsport után állatorvosi diplomát szerzett edzői végzettsége mellett. Többször volt a magyar úszóválogatott kapitánya, legutóbb a 2016-os riói olimpián.
Számos könyvet írt pályafutásáról és az úszásról, valamint Budakeszin uszodát neveztek el róla. 2006-ban a településen létrehozta a Magyar Nemzeti Himnusz-szobrot. Hargitay András élete példa arra, hogy a sportban elszenvedett kudarcok ellenére is lehet teljes és sikeres életet élni, és a tapasztalatokat kamatoztatni a jövő generációinak segítésében.
A montreali élményeiből tanultakat később Czene Attilának is átadta, amikor az úszó Széchyvel való együttműködésben bizonytalanná vált. Hargitay András élete és pályafutása azt üzeni, hogy minden úgy volt jó, ahogy alakult, és a jelenlegi helye és szerepe tölti ki az életét.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása