A magyar közéletben élénk vitákat és aggodalmakat váltott ki a jogállamiság helyzete, különösen a köztársasági elnök, Sulyok Tamás szerepével és az alkotmányos intézmények függetlenségével kapcsolatban. Számos politikai szereplő és egy alkotmányjogász is megszólalt az ügyben, rávilágítva a kialakult helyzet lehetséges következményeire és a jogi normák érvényesülésére.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz parlamenti képviselője közösségi oldalán fejezte ki aggodalmát, hangsúlyozva, hogy sokan még nem érzékelik a Magyarországon zajló folyamatok súlyát. Kijelentette, hogy amikor a jog helyébe a leplezetlen politikai akarat lép, az az önkény kezdetét jelenti. A képviselő asszony szerint a köztársasági elnök politikai nyomásra történt eltávolítása olyan határátlépés, amelyre a rendszerváltoztatás óta nem volt példa.
Szentkirályi Alexandra a felelősséget Magyar Péterre és a Tisza Pártra hárította, figyelmeztetve, hogy ami ma a köztársasági elnökkel megtörténhet, az holnap bárkivel megtörténhet. Kiemelte, hogy egy jogállamban semmilyen politikai cél nem írhatja felül az alkotmányos intézmények függetlenségét. Hozzátette, a történelem tanúsága szerint az önkény lassan, de következetesen épül fel, egyre több határt átlépve, és mire a következményei nyilvánvalóvá válnak, gyakran már késő.
Pokol Béla alkotmányjogász részletes elemzést adott a helyzet alkotmányjogi hátteréről, különös tekintettel a 17. alkotmánymódosításra. Véleménye szerint, ha az államfő aláírás helyett az Alkotmánybíróság (AB) kontrolljára küldte volna a módosítást, az nem lépett volna hatályba még néhány hétig. Ezáltal nemcsak ő, hanem négy eltávolított AB-bíró, köztük az AB elnöke is hivatalában maradhatott volna szeptember 1-jéig.
Az alkotmányjogász rámutatott, hogy ebben az esetben a jelenlegi AB-összetétel dönthetett volna az 52 Fidesz-képviselő által már benyújtott 16. módosítás AB-kontrolljáról is. Bár elismerte, hogy néhány AB-bíró esetleges „tiszás paktuma” kevés ellenállást valószínűsített volna, mégis lett volna esély némi ellenállásra. Pokol Béla szerint az általa többször felvetett abszurditási kifogás az államfő beadványában, az AB elnökének döntése esetén, ötfős tanácsban sikerre is vezethetett volna, visszaküldve a 17. módosítást átdolgozásra a Ház kétharmados többségéhez.
Az alkotmányjogász végül megállapította, hogy Sulyok Tamás nem vállalta ezt a küzdelmet, amely csak részben kecsegtetett volna sikerrel, és amelynek eredményes befejezése nem volt biztos. Hozzátette, hogy az államfő „nem gladiátornak szerződött”, utalva ezzel arra, hogy nem feladata a politikai harc. Ez az elemzés rávilágít a köztársasági elnök döntésének súlyára és annak alkotmányos következményeire.
Pócs János szintén aggodalmát fejezte ki közösségi oldalán, kijelentve, hogy a rendszerváltozás után 36 évvel soha nem gondolta volna, hogy visszatér Magyarországra a nyílt hatalmi önkény. Szerinte „Rákosi szelleme” újra köztünk él, és az a hatalom, amely törvényekkel lehetetleníti el politikai ellenfeleit, vagy puszta gőgből alkotmányt módosít a köztársasági elnök leváltásáért, nem méltó az ország vezetésére. Pócs János számos elkeseredett üzenetet kapott az országból és a határon túlról, amelyek a helyzet súlyosságát jelzik.
Különösen megemlítette egy erdélyi magyar esetét, aki Magyar Péter és a Tisza Párt agresszivitása miatt fontolgatja magyar állampolgárságának visszaadását, mondván, inkább lesz román. Ez az eset szerinte komoly problémára utal, és rávilágít a politikai feszültségek mélyreható társadalmi hatásaira. A jogállamiság elveinek eróziója és az alkotmányos intézmények függetlenségének megkérdőjelezése hosszú távon veszélyeztetheti a nemzeti egységet és a társadalmi békét.
Az említett nyilatkozatok és elemzések egyöntetűen arra utalnak, hogy a politikai szereplők és a jogi szakértők is komoly aggodalommal figyelik a jogállamiság helyzetét Magyarországon. A köztársasági elnök szerepével és az alkotmánymódosításokkal kapcsolatos viták rávilágítanak a hatalmi ágak szétválasztásának és az alkotmányos fékek és ellensúlyok működésének fontosságára. A kritikus hangok szerint az önkény lassan, de következetesen épül fel, egyre több határt átlépve, és mire a mindennapokban mindenki megérzi a következményeit, gyakran már késő.
A megszólalók egyetértenek abban, hogy Magyarország többet érdemel annál, mint hogy a hatalomvágy felülírja a tiszteletet, a jogot és a nemzeti egységet. A helyzet további fejleményei kulcsfontosságúak lesznek a magyar jogrendszer és a politikai kultúra jövője szempontjából. Az események alakulása továbbra is a közbeszéd és a politikai elemzések középpontjában marad.