Heinrich Schliemann, a német műkedvelő multimilliomos régész, a legendás Trója felfedezőjeként vonult be a történelembe. Bár kétségtelenül nagyban hozzájárult az ókori civilizációk megismeréséhez, munkásságát számos kritika övezi. Sokan szélhámosnak és sarlatánnak tartják, aki a saját narratíváját helyezte előtérbe a tudományos pontosság helyett, és ásatásai során jelentős károkat okozott a bronzkori város maradványaiban.
Schliemann 1869-ben kezdte meg az ásatásokat a törökországi Hisarlık-dombon, kezdetben engedély nélkül. Három évvel később, már hivatalos engedéllyel, őskori város maradványaira bukkant, amelyeket Trója erődítményeiként azonosított. A dombon több városréteg épült egymásra, de Schliemann a legmélyebb réteget kereste, ezért a felsőbb rétegeket gondatlanul, robbantásokkal távolította el. Ez a módszer helyrehozhatatlan károkat okozott, és a bronzkori Trója jelentős részét elpusztította.
1873-ban jelentős arany- és ezüstleletekre bukkant, melyeket „Priamosz kincseként” mutatott be. Később azonban kiderült, hogy ezek a tárgyak Trója II. rétegéből származnak, melyet i. e. 2400 körülre datálnak, jóval a trójai háború feltételezett kora elé. Homérosz Trójája a későbbi, Trója VI. rétegében található. Schliemann maga is elismerte, hogy kiszínezte a felfedezés körülményeit, és kritikusai szerint a kincs nem egyetlen helyről, hanem különböző időpontokban és helyszíneken talált tárgyakból állt össze.
Hasonló problémák merültek fel a Mükénében talált „Agamemnón maszkjával” kapcsolatban is. Bár lenyűgöző bronzkori leletnek számít, a mai régészek szerint több száz évvel korábbi, mint Agamemnón kora. Schliemann emellett a Priamosz palotáját is megsemmisítette az ásatások során, és feleségéről készült fotója, amin az általa Helénának tulajdonított ékszereket viseli, szintén botrányt kavart.
Heinrich Schliemann szegény német családból származott, de kereskedőként jelentős vagyont szerzett, ami lehetővé tette számára, hogy az ókor kutatásának szentelje életét. Már korai éveiben is felmerültek kétségek megbízhatóságával kapcsolatban. Professzorok írtak arról, hogy 1851-es kaliforniai banki tevékenysége kétes hátterű volt, és 1868-ban hazudott az amerikai állampolgárság megszerzése és válása érdekében. Publikációiban eltúlozta, hogy Trója feltárása mennyire volt egész életének meghatározó célkitűzése, és ellentmondásos történeteket mesélt arról, mikor találkozott először Trója legendájával.
Fontos megjegyezni, hogy Schliemann nem ő volt az első, aki azonosította a Hisarlık-dombot az ókori Trója helyszíneként, és nem is ő végezte ott az első szisztematikus ásatásokat. Frank Calvert, egy brit emigráns már korábban megkezdte a feltárásokat a birtokán, és valószínűleg ő győzte meg Schliemannt a helyszín jelentőségéről. Schliemann azonban Homérosz művei alapján rendíthetetlenül hitt abban, hogy a trójai háború helyszíne valóságos, és ez a hit vezette el őt a felfedezéshez.
Schliemann munkássága kettős örökséget hagyott a régészetre. Egyrészt ő volt az, aki a Homérosz által megénekelt Tróját a mítoszok világából a valóságba emelte, ezzel hatalmas lendületet adva az ókori kutatásoknak. Felfedezése felkeltette a nagyközönség érdeklődését az archeológia iránt, és bizonyította, hogy az eposzoknak lehet valós történelmi alapjuk.
Másrészt azonban módszerei és tudományos etikája súlyos kritikákat váltottak ki. A felsőbb rétegek brutális eltávolítása, a robbantások alkalmazása, valamint a leletek téves azonosítása és manipulálása pótolhatatlan információvesztést okozott. Ez rávilágított a régészeti munka felelősségére és a precíz dokumentáció, valamint a rétegtan fontosságára. Schliemann esete bemutatja a tudományos ambíció és a személyes dicsőségvágy közötti feszültséget, és felhívja a figyelmet a kulturális örökség megőrzésének etikai kihívásaira.
A „Priamosz kincseként” ismert leletek egy részét Schliemann titokban kivitte az Oszmán Birodalomból, ami konfliktust eredményezett a török hatóságokkal. A török kormány pert indított ellene, és bár Schliemann pénzbírságot fizetett és néhány darabot visszaszolgáltatott, a kincsek nagy része nála maradt. Felajánlotta azokat több európai múzeumnak, végül a németeknek ajándékozta, amiért tiszteletbeli tagságot kapott egy berlini társaságtól.
Schliemann halála előtt, 1890-ben, Wilhelm Dörpfeld német régészt kérte fel az ásatások irányításában való segítségre. Dörpfeld győzte meg Schliemannt arról, hogy a figyelmét a magasabban fekvő rétegekre kellene áthelyezni. Schliemann váratlan halála után Dörpfeld folytatta a munkát, és kilenc különböző réteget azonosított a lelőhelyen. Ezek között volt egy olyan is, amely alátámasztotta a trójai háború végén bekövetkezett pusztulás elképzelését.
A régész megítélése máig megosztó: sokan a régészet legnagyobb szélhámosának tartják, míg mások elismerik úttörő munkáját. Az azonban kétségtelen, hogy Heinrich Schliemann megtalálta a legendás Tróját, és ezzel örökre beírta magát a történelembe, miközben számos etikai és módszertani kérdést vetett fel, amelyek a modern régészet alapjait is formálták.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása