A bolygó legészakibb erdősége, a Lukunszkij-erdő, Oroszország Krasznojarszki határterületén, a Tajmir-félszigeten terül el. Ez a különleges természeti képződmény a Khatanga folyó völgyében, a Lukunszkaja folyó vízgyűjtő területén található, megközelítőleg az északi szélesség 72,5 fokán. Jelentőségét az adja, hogy több mint 600 kilométerre fekszik az Északi-sarkkörtől, mögötte pedig a szinte teljesen fátlan sarkvidéki tundra kezdődik.
A Lukunszkij-erdő látványa jelentősen eltér a megszokott, sűrű tajgaerdőktől. Itt a fák ritkásan állnak, törzsük és koronájuk gyakran elcsavarodott, ami a hideg, erős szelek állandó hatásának tudható be. Éppen ezért pontosabb ritkás erdőként jellemezni, amely szokatlanul messzire, északra terjeszkedett.
Az erdő fő alkotóeleme a gmelini vörösfenyő (Larix gmelinii), más néven dahuri vörösfenyő. Míg kedvezőbb éghajlati viszonyok között ez a faj hatalmas fává is fejlődhet, Tajmir zord környezetében magassága jellemzően nem haladja meg az 5–7 métert, törzsátmérője pedig gyakran mindössze 10–15 centiméter.
A vörösfenyők rendkívüli módon alkalmazkodtak az örök fagyhoz, a rendkívül rövid nyarakhoz és a súlyos téli fagyokhoz. Gyökérzetük elsősorban a talaj felső rétegében helyezkedik el, amely a melegebb hónapokban felenged, lehetővé téve a víz és tápanyagok felvételét.
A Tajmir-félsziget ezen részén az éghajlat rendkívül zord. A nyár mindössze néhány hétig tart. Az átlaghőmérséklet körülbelül 30 napig haladja meg a 10°C-ot, és körülbelül 70 napig marad 5°C felett.
Ebben a rendkívül rövid időszakban kell a fáknak tűleveleket növeszteniük, új hajtásokat fejleszteniük, és felkészülniük a következő, hosszú télre.
A szélsőséges körülmények ellenére a Lukunszkij-erdő figyelemre méltó vadvilág-változatossággal büszkélkedhet. Több száz növényfaj, valamint tucatnyi madár- és emlősfaj él ezen az egyedülálló területen.
Az egyedülálló természeti képződmény védelem alatt áll. A Lukunszkij lelőhely a Tajmir Állami Természetvédelmi Bioszféra Rezervátum része, és körülbelül 90,5 négyzetkilométert foglal magában. A tudósok folyamatosan figyelik az északi vörösfenyőket, hogy jobban megértsék, hogyan reagálnak a hőmérséklet-ingadozásokra és az örök fagy körülményeinek változásaira.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása