Az Alabamai Egyetem tudósai egy friss kutatásban arra a következtetésre jutottak, hogy a kecskék agyában idegszövet-károsodás alakulhat ki a gyakori fejelések következtében. Ez a jelenség akkor is megfigyelhető, ha az állatok külsőleg teljesen egészségesnek tűnnek. A rendszeres frontális ütközések fokozatosan olyan folyamatokat indíthatnak el az agyban, amelyek idegszövet-károsodással járnak.
A kutatók hat hónapon keresztül vizsgáltak három hat hónapos kecskét. Megfigyeléseik során azt találták, hogy az állatok naponta átlagosan 227 alkalommal ütötték egymást a fejükkel. A feljegyzett maximális ütési erő elérte a 388 newtont.
A kísérlet során a tudósok havonta agy-gerincvelői folyadékelemzést végeztek a kecskéken. Ez az elemzés az idegkárosodással összefüggő biomarkerek emelkedett szintjét mutatta ki. Ezek a biomarkerek olyan molekulák, amelyek jelenléte vagy koncentrációjának változása a szervezetben egy adott kóros folyamatra utalhat.
A kísérlet befejezése után az állatok agyában rendellenes tau fehérje formákat és gliózis jeleit észlelték. A tau fehérje a neuronok belsejében található, és szerepet játszik a sejtek szerkezetének fenntartásában. Rendellenes formái számos neurodegeneratív betegségben, például az Alzheimer-kórban is megjelennek.
A gliózis pedig az agyban lévő gliasejtek – amelyek az idegsejtek támogatásáért felelősek – kóros elszaporodását jelenti, ami gyakran neurodegeneratív betegségekre és krónikus traumás agysérülés (CTE) következményeire jellemző elváltozás. Ezzel szemben két kontrollállat, amelyek nem vettek részt a fejelésben, nem mutattak ilyen jeleket.
Érdekes módon a mágneses rezonancia képalkotás (MRI) nem mutatott ki jelentős szerkezeti változásokat az agyban, és a memória- és tanulási tesztek eredményei is normálisak maradtak. Ez arra enged következtetni, hogy a kóros folyamat jóval a kifejezett tünetek megjelenése előtt elkezdődhet, ami megnehezíti a korai felismerést.
A kutatók kiemelték, hogy a kecskék agyának szerkezete közelebb áll az emberekéhez, mint a laboratóriumi rágcsálóké. Emellett az általuk tapasztalt ütközések ereje összehasonlítható a futballisták által labda rúgása során tapasztalt ütéssel. Ez a hasonlóság teszi a kecskéket értékes modellállattá az emberi agysérülések vizsgálatában.
A szerzők szerint ez a modell lehetővé teszi több gyenge becsapódás hatásának nyomon követését természetes környezetben, ami a patkányokon végzett kísérletekkel nem mindig lehetséges, mivel azok nem feltétlenül tükrözik az emberekben lejátszódó folyamatokat. A kutatás következő lépése az lesz, hogy meghatározzák azt a becsapódási számot vagy intenzitást, amely után a változások visszafordíthatatlanná válnak.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása