Az utóbbi hetekben intenzív vita bontakozott ki a kotorékozás betiltásának kérdéséről, miután egy miniszteri bejelentés felvetette a vadászati módszer megszüntetését. Míg az állatvédő szervezetek üdvözölték a kezdeményezést, addig a vadászati szakma és a vadbiológusok széles körű szakmai egyeztetést hiányoltak a döntés előtt.
Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem intézetigazgatója és egyetemi tanára az Indexnek nyilatkozva rámutatott a lehetséges ökológiai, természetvédelmi és vadgazdálkodási következményekre. Hangsúlyozta, hogy a vita alapvetően téves irányból közelíti meg a problémát, és a vörös róka magyarországi ökológiai helyzetére kellene fókuszálni a vadászati módszer helyett.
Gajdos László miniszter bejelentése, miszerint kezdeményezi a kotorékozás betiltását, azonnali és megosztó reakciókat váltott ki. Az állatvédő szervezetek, köztük a Rókales Alapítvány vezetője, Kurunczi Norbert, régóta kampányolnak a módszer ellen, arra hivatkozva, hogy az súlyos szenvedést okoz a rókáknak és a vadászkutyáknak egyaránt.
Álláspontjuk szerint a föld alatti járatokban a rókák gyakran kölykeiket védve kényszerülnek élet-halál harcra a kutyákkal, amelyek szintén súlyos sérüléseket szenvedhetnek. Az állatvédők etikai és jogi szempontból is elavultnak tartják a gyakorlatot, és úgy vélik, a hagyományokra való hivatkozás nem indokolja a szükségtelen szenvedéssel járó vadászati mód fenntartását.
A vadászati oldal és a vadbiológusok azonban úgy látják, a kérdés messze túlmutat az állatvédelmi szempontokon. Szerintük a vörös róka állományának szabályozása elengedhetetlen a természetvédelem, a vadgazdálkodás és a közegészségügy szempontjából, ezért nem lehet kizárólag az egyes állatok szenvedése alapján dönteni egy ilyen összetett ügyben.
Heltai Miklós professzor szerint a vita alapvető problémája, hogy az állatvédelem és a természetvédelem eltérő logikával működik. Az állatvédelem az egyes állatok sorsára fókuszál, gyakran érzelmi alapokon, ami a háztáji gazdálkodásból eredő, egyedi állatokhoz fűződő különleges kapcsolatokra vezethető vissza.
Ezzel szemben a természetvédelem és az ökológia populációkban gondolkodik, azok állapotát, egészségét és más fajokra gyakorolt hatását vizsgálja. A döntéseket itt hosszú idő alatt gyűjtött tudományos adatokra alapozzák, nem pedig érzelmekre.
A professzor kiemelte, hogy a mai magyarországi táj már nem természetes, hanem ember által alakított élőhely. A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és egyéb emberi tevékenységek olyan környezetet hoztak létre, amely egyes fajok számára rendkívül kedvezővé vált, másokat viszont háttérbe szorított.
Három kategóriát különböztet meg: a „nyerteseket”, amelyek jól alkalmazkodtak; a „veszteseket”, amelyek szinte eltűnnek; és azokat, amelyek fennmaradnak, de állományuk romlik. A vörös róka egyértelműen az első csoportba tartozik, állománya az elmúlt öt-hat évtizedben megháromszorozódott Magyarországon, és ma már gyakorlatilag minden élőhelyen megtalálható. Hasonló „nyertes” fajként említette még az aranysakált, a dolmányos varjút és a nyestet is.
Heltai Miklós szerint ezek a sikeres ragadozók jelentős nyomást gyakorolnak olyan állatfajokra, amelyek egyébként is nehéz helyzetben vannak. Elsősorban a földön fészkelő madarak és több kisebb emlősfaj állományára van bizonyítottan negatív hatással a rókák magas egyedszáma, bár más ragadozók is hozzájárulnak ehhez a problémához.
A modern természetvédelem ezért indokoltnak tartja, hogy az ember által létrehozott ökológiai egyensúlytalanságot emberi beavatkozással próbálják mérsékelni. Ha nem csökkentik azoknak a fajoknak az állományát, amelyek az új környezet nyerteseivé váltak, akkor a vesztes fajok még gyorsabban eltűnhetnek. Ennek a szabályozásnak a része a vörös róka egész éves vadászhatósága is.
A kotorékozásnak két különböző szakmai formája létezik. Az egyik az úgynevezett ugrasztás, amely nem a kölyöknevelési időszakban történik. Ilyenkor a kutya bemegy a kotorékba, a róka kimenekül, majd lőfegyverrel ejtik el. Ez a módszer lehetővé teszi a vadász számára, hogy eldöntse, az állat jogszerűen elejthető-e, figyelembe véve, hogy ugyanazt a kotorékot védett fajok vagy vadászati idényen kívüli állatok is használhatják.
A másik forma a kotorék kiásása, amely során jelennek meg azok a képek, amelyek rendszeresen felháborítják a közvéleményt a közösségi oldalakon. Heltai professzor elismerte, hogy ezek a felvételek sokak számára megrázóak lehetnek, ugyanakkor szerinte vannak olyan területek, ahol a rókaállomány visszaszorítására egyszerűen nincs más hatékony lehetőség.
Heltai Miklós úgy gondolja, hogy a kotorékozás teljes betiltása komoly természetvédelmi, vadgazdálkodási és közegészségügyi következményekkel járna. Felhívta a figyelmet arra, hogy a róka számos betegséget terjeszthet, ezért állományának szabályozása humán- és állategészségügyi érdek is.
Az állatvédők egyik legnagyobb felvetésére, miszerint mi történik a kotorékozás közben megölt kölykökkel, a professzor kifejtette, hogy önmagában a kotorékozás betiltása nem oldaná meg az állatvédelmi problémát. Ugyanis ha a szülőállat más vadászati módszer miatt pusztul el, a kotorékban maradt kölykök végül ugyanúgy halálra vannak ítélve.
A rókák fogamzásgátlása, mint alternatív megoldás, már három-négy évtizeddel ezelőtt is felmerült Nyugat-Európában és az angolszász országokban, de valamennyi kísérlet kudarcot vallott, ezért ezt sem tekinti járható útnak. A modern vadgazdálkodás évtizedek óta a populációk szabályozására törekszik az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása