Giuseppe Verdi monumentális operáját, az Aidát mutatta be a nápolyi Teatro di San Carlo operaház a nyár végén, még a 2026-2027-es évad hivatalos kezdete előtt. A koncertszerű előadás különlegességét Anna Netrebko szoprán és Jonas Kaufmann tenor párosa adta, akik az elmúlt két évtized operajátszásának meghatározó alakjai. A produkció magyar vonatkozásokkal is bírt, hiszen a zenekart Riccardo Frizza dirigálta, és Köpeczi Sándor basszus énekelte Ramfis főpap szerepét.
A nápolyi operaház a 155 éves Aidát egy rendezés nélküli, koncertszerű formában vitte színpadra. Riccardo Frizza, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tiszteletbeli karmestere vezényelte a Teatro di San Carlo zenekarát, mely dinamikus, de kevésbé érzelmi sokszínűséget mutató kíséretet nyújtott. Frizza megközelítését biztonsági játékként jellemezték, a mű széttagolására fókuszálva.
Köpeczi Sándor, a Magyar Állami Operaház magánénekese, erős hanggal és magabiztosan alakította Ramfis főpap karakterét. Azonban a rendezés hiánya kihívást jelentett számára is, akárcsak a többi énekesnek. Elizabeth DeShong Amneris szerepét szövegkönyvvel a kezében, érzékenyen és pontosan artikulálva énekelte, de túlzott átélést nem mutatott.
A Teatro di San Carlo, a világ legrégebbi operaháza, 1873-ban, az Aida nápolyi bemutatójának évében már közel nyolcvan éve létezett. Azóta több mint ötven Aida-produkciónak adott otthont, olyan legendás énekesekkel, mint Maria Callas, Renata Tebaldi, Franco Corelli és Carlo Bergonzi. A mostani koncertelőadást sokan ezen évszázados névsor méltó, ám egyben hanyatló záródarabjának tekintik.
Anna Netrebko és Jonas Kaufmann karrierje hasonló dinamikát mutat, mindketten a líraibb szerepek után a drámaibb repertoár felé fordultak. Netrebko tudatosan váltott, ami hangjában néhol erőltetett mélyebb hangfekvésként jelentkezett, ám finom pianói továbbra is lenyűgözőek voltak. Kaufmann a messa di voce technikával egészítette ki védjegyévé vált pianóit, és inkább az érző szerelmest, mintsem a harcost mintázza meg Radamesként. Netrebko egyébként Köpeczi Sándorral közösen ad elő Bartók Kékszakállú-turnéja keretében Budapesten is.
Anna Netrebko előadása, különösen az első felvonásban hallható áriája, óriási ovációt váltott ki a nápolyi közönségből, akik a legfinomabb hangjait is lelkesen fogadták. Bár hangja a Nílus-parti duettben egy pillanatra megtört, Kaufmann ügyes továbblendüléssel palástolta ezt. Netrebko „O patria mia!” áriája elvarázsolta a közönséget, és megmutatta, miért tartják őt a műfaj királynőjének.
Jonas Kaufmann a „Celeste Aida” ária végén bemutatott, utánozhatatlan pianóval kezdődő, majd elhalkuló lezárással hívta fel magára a figyelmet. A mű végén Aida és Radames lélekfacsaró kettőse különösen kiemelkedő volt, mindkét énekes a legérzékenyebb pillanatokban tündökölt. Luca Salsi, Amonasro megformálója, erős baritonjával elegánsan támogatta a többi előadót, anélkül, hogy rátelepedett volna az előadásra.
Ez az Aida-előadás egyedülálló volt abban az értelemben, hogy letisztultságában, rendezői vízióktól mentesen, pusztán a technikai pallérozottságra és az érzelmi amplitúdóra fókuszálva szólalt meg. Sokak szerint ez lehetett az egyik utolsó alkalom, hogy az operát ilyen formában, a jelenlegi generáció kiemelkedő művészeinek tolmácsolásában hallhatta a közönség. A jövőbeli produkciók vélhetően már egy új korszak operajátszását, új énekeseket és művészi hagyományokat hoznak majd.
Az 1873-as nápolyi Aida-bemutatóról szóló korabeli beszámoló, melyben a közönség tombolásáról írtak, rávilágít arra, hogy másfél évszázad alatt sok minden nem változott az opera iránti lelkesedésben. Ez a történelmi párhuzam némi optimizmusra adhat okot, még ha a műfaj fejlődése új irányokat is vesz.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása