A hidegháború idején, az 1950-es évek végén az Egyesült Államok komolyan fontolóra vette egy nukleáris robbanás előidézését a Holdon. Az A119 projekt néven futó kezdeményezés célja a szovjetek megelőzése és a technológiai fölény demonstrálása volt a kibontakozó űrversenyben. A tervet végül elvetették, de a mögötte meghúzódó motivációk és a lehetséges következmények rávilágítanak a korszak geopolitikai feszültségeire.
1958-ban az Egyesült Államok Légiereje egy chicagói kutatólaboratóriumot bízott meg egy tanulmány elkészítésével a Holdon bekövetkező nukleáris robbanásról. A Project A119-et Leonard Reiffel fizikus vezette, aki korábban Enrico Fermi munkatársa volt. A kutatócsoport tagja volt Carl Sagan végzős egyetemista is, aki a Földet elérő radioaktív anyag mennyiségét becsülte meg.
A projekt elsődleges célja egyértelműen PR-fogás és stratégiai erődemonstráció volt, bár tudományos indokokkal próbálták alátámasztani. Wernher von Braun, az amerikai űrprogram vezetője is támogatta a Hold "atomizálását", az űr meghódítását a szabadságért vívott harc részeként értelmezve. Reiffel is úgy vélte, hogy egy ilyen bravúrral a nemzet kézzelfogható előnyöket szerezne, demonstrálva élvonalbeli technológiai képességeit.
A robbanás során holdanyag jutott volna az űrbe, amit szondák gyűjthettek volna be, de ezzel együtt nukleáris szennyeződés és jelentős negatív közvélemény-reakció is várható volt. Kilenc hónap alatt nyolc jelentés készült a projekt megvalósíthatóságáról és lehetséges hatásairól. Végül 1959 januárjában letettek a tervről, de a dokumentumokat mégis megpróbálták titokban tartani és 1987-ben megsemmisítették.
A hidegháború közepén az USA és a Szovjetunió közötti feszültség az űrbe is kiterjedt. A szovjetek 1957-ben fellőtték a Szputnyik–1-et és 2-őt, Lajka kutyával az űrben, ami sokkolta az amerikai közvéleményt és a vezetést. Nyikita Hruscsov kijelentése, miszerint "Amerika egy szovjet hold alatt alszik", tovább fokozta a nyomást az Egyesült Államokon.
Eisenhower elnököt is aggasztotta az amerikai rakétatechnológia elmaradottsága a szovjetekhez képest. Ebben a légkörben terjedtek pletykák arról, hogy a szovjetek is terveznek nukleáris robbanást a Holdon, ami tovább sürgette az amerikai döntéshozókat. A korábbi, 1946 utáni több mint ezer nukleáris robbantás a Földön már nem okozott lelkiismereti aggályokat, sőt, olyan ötletek is felmerültek, mint az "atomkertészet" vagy egy hidrogénbombával vájt Panama-csatorna.
Az A119 projekt rávilágít a hidegháború abszurditására és a két szuperhatalom közötti versengés mértékére. A tudományos kutatás és a geopolitikai célok összefonódása egy olyan tervet eredményezett, amely a Hold nukleáris felrobbantását fontolgatta. A tudósok, köztük Reiffel is, elismerték, hogy a tudományos motivációk másodlagosak voltak a stratégiai és PR-célokhoz képest.
A projekt titkolása és a dokumentumok megsemmisítése is jelzi a téma érzékenységét. Leonard Reiffel csak 2000-ben, 73 évesen törte meg a csendet, megerősítve a projekt létezését és annak valós céljait. Ez az eset jól mutatja, hogyan befolyásolhatja a politikai nyomás a tudományos kutatás irányát és etikai határait.
Az 1960-as évek elején aláírt leszerelési szerződések és az első amerikai űrsikerek végül elfeledtették az A119 projektet. A hivatalos magyarázat szerint a tervet a holdi környezet veszélyeztetése és az ember Holdra lépésének lehetősége miatt vetették el. A valóságban azonban egy racionálisabb ok is szerepet játszott: a robbantás egyszerűen nem lett volna látványos.
Légkör hiányában nem alakult volna ki gombafelhő, csupán egy fényes villanás és egy alig látható porfelhő lett volna megfigyelhető. Egy ilyen minimális vizuális hatású esemény nem szolgálta volna hatékonyan az erődemonstráció célját. Így a Holdra szállás 1969-es eseménye, ahol az űrhajósok "békével jöttünk az egész emberiség nevében" üzenettel érkeztek, némi iróniával tekinthető a korábbi tervek fényében.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása