Szél Dávid gyakorló pszichológus „Apapara” című könyvének szerkesztett részletében a gyereknevelés mindennapi kihívásaira kínál új perspektívát. A szerző szerint jelentős időt, valamint fizikai és lelki energiát emészt fel, ha valamit rosszul csinálunk a gyerekekkel való interakciók során. Javaslata, hogy ezt a hatalmas energiát próbáljuk meg értelmesen, a család javára fordítani, egy hatékonyabb megközelítéssel.
A pszichológus az úgynevezett átkeretezés, vagy reframing módszerét mutatja be, amely nem új dolgok létrehozására, hanem a meglévő, nem működő helyzetek működővé alakítására fókuszál. Ennek lényege, hogy a már befektetett, ám eredménytelen erőfeszítéseket és energiákat egy új, konstruktív keretbe helyezzük. Szél Dávid kiemeli, hogy a pszichoterápiás és tanácsadói folyamatokban is ez a cél: a meglévő erőforrásokat hasznosítani a változás érdekében.
A mindennapi életben számos helyzet adódik, ahol a szülők akaratlanul is rossz mederbe terelik az eseményeket. Egy betegség, mint például a köhögés, láz vagy orrfolyás, kiváló alkalmat ad arra, hogy a szülők megfigyeljék, milyen energiákat fektetnek rossz helyekre. A gyógyszerbeadás, lázmérés, orrszívás, vagy akár egy egyszerű altatás és reggeli öltözés is feszültséggel teli szituációvá válhat.
A jó szándékú szülők gyakran csak későn, a konfliktus elmérgesedésekor veszik észre, hogy a kezdetben szelíd folyamat rossz irányt vett. Ilyenkor, például egy gyógyszer beadásakor, a szülő elképesztő energiákat mozgósít: feszíti a szájat, lefogja a kezet, szorít, kiabál, hogy elérje a célt. Ezt követően igyekszik megnyugtatni magát és gyermekét is, simogatással, csitítással.
A szülő pontosan tudja, hogy ez messze nem a legjobb megoldás, de az egészség védelmére és a betegség gyógyítására irányuló szándék, valamint az a hiedelem, hogy a gyerek utólagos megnyugtatása mindent helyrehoz, legitimációt ad a módszernek. Ez a megközelítés azonban rengeteg felesleges stresszt és energiát generál mindkét fél számára, anélkül, hogy valóban hatékony és harmonikus megoldást kínálna.
Az átkeretezés alkalmazásához elengedhetetlen a megfelelő időzítés és a szülő tudatossága. Mivel a kisgyermek még nem tudja megfogalmazni, hogy „csináld már máshogy”, a szülőnek kell észnél lennie és felismernie a pillanatot, amikor a helyzet rosszul működik. Szükség van legalább annyi sikertelen próbálkozásra, amennyi már egyértelművé teszi, hogy a módszer rossz, de a célt (pl. gyógyszer beadása) muszáj elérni.
Amikor a szülő éppen egy újabb, borzasztó akcióra készül, ahelyett, hogy belemenne a megszokott konfliktusba, váltson hangnemet. A leghitelesebb nyugodtság és szeretet jegyében rendezze újra vonásait, és kérdezze meg a gyermekét, hogy segít-e neki. Ez a váratlan kérdés meglepi a gyermeket, és gyakran együttműködésre ösztönzi.
Például a gyermek maga kapcsolja be a porszívót, vagy elszomorodik, amiért csak egy kanál köptetőt ihatott, esetleg stabilan tartja az ujjait körömvágáshoz. Ez a megváltozott hozzáállás lehetővé teszi, hogy a korábban feszült helyzetek sokkal simábban és kevesebb ellenállással oldódjanak meg, kihasználva a gyermek természetes segítőkészségét és meglepetését.
Az átkeretezés elve az energiamegmaradás törvényével is párhuzamba állítható, miszerint a rosszul működő helyzetekbe fektetett energia nem vész el, hanem átalakítható. A szülőknek csupán másképp kell hozzáállniuk a beragadt szituációkhoz, és felhasználniuk a bennük rejlő energiákat egy új keret kialakítására. Ez a megközelítés nemcsak a konkrét problémák megoldásában segít, hanem hosszú távon is hozzájárul egy harmonikusabb családi légkör megteremtéséhez.
Szél Dávid „Apapara – bővített, átdolgozott kiadás” című könyve, amely blogja alapján készült, szülőként, férfiként, szakemberként és gondolkodó emberként járja körül a gyereknevelés kérdéseit. A kötet mélyrehatóan elemzi a szülői szerep kihívásait és gyakorlati tanácsokat kínál a hatékonyabb, szeretetteljesebb neveléshez, az átkeretezés elveinek alkalmazásával.
📰 Forrás: HVG — Eredeti cikk elolvasása