Szeptemberben, 66 éves korában elhunyt Skripeg Béla, aki ALS-betegségben szenvedett, és életének utolsó éveiben az eutanázia engedélyezéséért folytatott küzdelem egyik ismert arca lett. Története a nyilvánosság elé került, amikor csatlakozott Karsai Dániel hasonló betegségben szenvedő társához, aki szintén a méltóságteljes életvégi döntés jogáért emelt szót. Skripeg Béla személyes harca egy hétköznapi ember küzdelmét mutatta be a betegség okozta kiszolgáltatottsággal és a döntési szabadság hiányával szemben.
Skripeg Béla idén szeptemberben hunyt el, miután hosszú évekig küzdött az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű gyógyíthatatlan betegséggel. Nevét a közvélemény 2023-ban ismerte meg, amikor csatlakozott Karsai Dániel eutanáziáért indított peréhez, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is eljutott. A bíróság azonban elutasította kérelmüket, így a méltóságteljes életvégi döntés jogát nem sikerült elérniük.
Béla küzdelme nem a nyilvánosság előtt zajló forradalmi harc volt, hanem egy magányos, hétköznapi emberé, akinek családja jelentette a legfőbb támaszt. Élete során inkább apa, férj és barát szerepét töltötte be, mintsem közéleti szereplőét. Története mégis erőt adott sok más gyógyíthatatlan betegnek, felhívva a figyelmet egy eddig tabunak számító témára.
Skripeg Bélánál 2022 januárjában diagnosztizálták az ALS-t, az orvosok akkor 3-5 évet jósoltak neki. Korábbi életében számos egészségügyi problémával szembesült, több műtéten, infarktuson és tüdőembólián is átesett, ezért kezdetben úgy gondolta, ezt a betegséget is túléli. Etyeken élt feleségével, Marcsival, akivel idén októberben ünnepelték volna 46. házassági évfordulójukat.
A család közelsége, lánya és veje ugyanazon a telken való lakása ellenére Béla gyakran érezte magát magányosnak, mivel úgy vélte, senki sem értheti át teljesen a szenvedését. Fő szenvedélye a horgászat volt, ami a betegség előrehaladtával is menedéket nyújtott számára, segítve elterelni a figyelmét. A mindennapok részét képezte a tévénézés, a sportközvetítések és a régi magyar filmek élvezete.
A betegség diagnózisa után még hónapokig vezetett autót, de állapota rohamosan romlott, és hamarosan segítségre szorult az alapvető napi teendőkben, mint az evés vagy a fürdés. 2023 nyarán légzésfunkciója annyira leromlott, hogy felmerült a gégemetszés lehetősége, ekkor fejezte ki először egyértelműen, hogy inkább az életének méltóságteljes befejezését választaná.
Skripeg Béla esete rávilágított a gyógyíthatatlan betegek dilemmáira és a magyar jogrendszer korlátaira az életvégi döntések terén. Amikor az orvosok felvetették a gégemetszés lehetőségét, ő egyértelműen elutasította, mondván, hogy azt az életet már nem kívánja sem magának, sem családjának. Ekkor szembesült azzal, hogy az eutanázia nem legális opció, csupán az orvosi ellátás visszautasításának lehetősége áll rendelkezésére.
A Korányi Intézetben rendszeres kontrollokra járt, ahol kezelőorvosát második anyjaként tisztelte, és akinek javaslatára pszichológushoz is fordult. A terápia során mélyen elgondolkodott életén és a betegséghez való viszonyán. Úgy érezte, egész életében próbált megfelelni, bizonyítani értékét, és gyakran mellékszereplőnek érezte magát, akire csak akkor volt szükség, ha segíteni kellett.
Betegsége előrehaladtával teljes mértékben feleségére, Marcsira szorult, aki feladta munkáját és otthonról sem tudott elmozdulni. Ez a kiszolgáltatottság frusztrációt okozott, ami feszültséget generált köztük, de Béla mindig bocsánatot kért. Leginkább feleségét féltette, nem akarta, hogy az ő élete is tönkremenjen az ápolás terhe miatt. A hospice-ellátás sem jelentett hosszú távú megoldást, és bentlakásos intézménybe Marcsi nem akarta adni, ápolónőre pedig nem volt pénzük.
2024-ben Skripeg Bélának szondát vezettek be a gyomrába, mivel a nehézlégzés miatt már enni sem tudott rendesen. Egy napja a teljes kiszolgáltatottságról szólt, felesége segítségével zajlott minden, a reggeli rendbetételtől az éjszakai forgatásig. Ez a helyzet különösen nehéz volt számára, hiszen korábban aktív vállalkozó és polgárőr volt, aki mindig önállóan élt.
A halál gondolata nem félelemmel töltötte el, hanem inkább a felesége jövője aggasztotta. Azt mondta, felkészült a halálra, és bármikor élt volna az eutanázia lehetőségével, ha tehette volna. Nem várt sajnálatot, csupán azt szerette volna, ha tiszteletben tartják a döntését: "Amíg ép elmével tudok gondolkodni, hadd döntsem el, hogy szeretnék szenvedni az életben."
Családja eleinte elutasító volt az eutanázia gondolatával szemben, de végül elfogadták Béla döntését, sőt, még a vallásos rokonok is támogatták volna, ha ez lett volna a választása. Mivel a jogi lehetőség hiányzott, Béla csak a legszükségesebb kezeléseket fogadta el, a többit visszautasította. Az ALS gyógyszert is csak felesége unszolására szedte. Skripeg Béla története mélyen elgondolkodtató örökséget hagyott maga után a méltóságteljes életvégi döntés jogáról szóló társadalmi párbeszédben.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása