A NASA hamarosan felbocsátja a Roman űrteleszkópot, mely a Hubble-nél százszor nagyobb területet pásztázva kutatja a sötét anyagot, energiát és exobolygókat, forradalmasítva az űrkutatást. Az új generációs távcső, amely eredetileg kémtávcsőnek készült, soha nem látott méretű képeket készíthet az űrben.
A NASA augusztus 30-án tervezi útjára indítani a Nancy Grace Romanról elnevezett űrteleszkópot. Ez a távcső olyan hatalmas felvételeket készíthet majd távoli galaxisokról, melyek teljes méretükben jelenleg nem férnének el egyetlen kijelzőn sem. Bár a Roman fő tükrének átmérője (2,4 méter) megegyezik a Hubble-ével, detektorai százszor nagyobb területet képesek lefedni. Jared Isaacman, a NASA igazgatója szerint a Roman egy év alatt annyi munkát végezhet el, amennyihez a Hubble-nek kétezer évre lenne szüksége.
A Roman megalkotása hosszú éveken át tartó, aprólékos mérnöki munkát igényelt, különösen az optikai elemeket mozgató, rendkívül pontos űrmechanikák kifejlesztése terén. Ezeknek a mechanikáknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük, például egy kilométeres távolságban a lézersugár elmozdulása nem haladhatta meg a 0,1 millimétert. A fejlesztés során a méréseket már egy laborba belépő személy hőmérséklet-emelkedése is befolyásolta. Detre Örs Hunor, a Max Planck Csillagászati Intézet munkatársa elmondta, hogy 1-2 centiméter/másodperces mozgás mellett 50 nanométeres pontosságot kellett elérniük, amit végül saját fejlesztésű elektronikával sikerült megoldaniuk.
Az űreszközökön gyakran alkalmaznak redundáns alkatrészeket a meghibásodások elkerülésére, azonban a Roman mechanikáinak mozgásért felelős részei esetében ez nem volt lehetséges. A James Webb űrteleszkóp esetében is ötszáz kritikus hibapontot azonosítottak, ahol egyetlen alkatrész meghibásodása a teljes misszió kudarcát okozhatta volna. Detre Örs Hunor, aki a James Webb Közép Infravörös Tudományos Műszerének európai elektronikai vezetője volt, felidézte, hogy a Webb felbocsátása után egy fólia beakadása majdnem végzetes problémát okozott. A súlytalanságban lebegő fóliát végül lassú, de határozott húzással sikerült kiszabadítani, megmentve a 11 milliárd dolláros, húszéves fejlesztés eredményét.
A James Webb után a heidelbergi Max Planck Csillagászati Intézet a Roman fejlesztésébe is bekapcsolódott. Ők tervezték, gyártották és tesztelték a Koronagráf Műszer (CGI) hat precíziós űrmechanikáját. Annak ellenére, hogy minimális induló forrásokkal rendelkeztek a szerződés megszerzésére, sikerrel jártak. Detre kiemelte, hogy ez volt az első alkalom, hogy az intézet közvetlenül szerződött a NASA-val. A sikerhez hozzájárult, hogy korábbi munkáikból számos drága műszer már rendelkezésre állt a laborokban, valamint az intézet egyetlen irodájában száz évnyi űrtapasztalattal rendelkező szakemberek dolgoznak együtt. Emellett a magyar szakemberekre jellemző leleményesség is segített a korlátozott források kreatív felhasználásában.
A Roman űrteleszkóp fő feladatai közé tartozik a sötét anyag és a sötét energia vizsgálata, valamint a más csillagok körül keringő exobolygók jobb megismerése. Bár elsőre a Hubble 2.0-nak tűnhet, valójában kiegészíti a Hubble és a James Webb űrtávcsöveket, eltérő módon dolgozva. A legnagyobb különbség a teleszkópok látószögében rejlik: a Roman sokkal nagyobb területet fed le az égboltból, mint a Webb vagy a Hubble. Emellett a vizsgált színtartományban is eltérnek: a Hubble az ultraibolyától az infravörösig, a Webb kifejezetten infravörösben, míg a Roman elsősorban a látható és infravörös tartományban jeleskedik, a két régebbi teleszkóp között helyezkedve el.
Detre Örs Hunor szerint a Roman a minél több információ gyűjtésére fókuszál, míg a Hubble és a James Webb a részletesebb adatokra. A csillagászok számára a lélegzetelállító képek gyakran csak az első lépést jelentik. A tudósok sokkal inkább az égitestek színképét, azaz spektrumát elemzik. A spektrum nagy felbontással megmutatja, milyen hullámhosszokon erősebb vagy gyengébb egy égitest fénye. Ebből azonosítható a csillagok, galaxisok, sőt az exobolygók légkörének pontos összetétele, hőmérsékletük és mozgásuk is. A képalkotás célja gyakran az érdekes objektumok felkutatása, amelyekről aztán spektrumot készíthetnek. A Roman fő műszere a Nagy Látómezejű Műszer (Wide Field Instrument, WFI).
Az űrkutatás iránti érdeklődés felkeltése már fiatal korban kulcsfontosságú. Detre Örs Hunor a Student Spacelab Network (SSN) programvezetőjeként éppen ezen dolgozik. Ez az országos diáklabor-hálózat összegyűjti a diákok és oktatóik igényeit, feltérképezi az elérhető lehetőségeket, és összekapcsolja azokat. Az igény hatalmas, hiszen a 21. századi nemzetközi űripari versenyben azok a magyar szakemberek érhetnek el igazán nagy eredményeket, akik ma még az iskolapadban ülnek.
Fontos megmutatni a fiataloknak, hogy a fizika, a mérnöki munka és az űr világa nem csupán távoli álom, hanem egy elérhető karrierlehetőség. A Roman űrteleszkóp, a magyar hozzájárulással együtt, nemcsak a tudományos felfedezéseket segíti elő, hanem inspirációt is nyújt a következő generáció számára, hogy aktívan részt vegyen az űrkutatás jövőjének alakításában.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása