A tibeti hegyvidéken tudósok egy rendkívüli felfedezést tettek, amely mélyreható betekintést nyújthat bolygónk múltjába. A Guliya-fennsíkon azonosított ősi jégmagok több mint 128 ezer éve folyamatosan fagyott állapotban vannak, ezzel a sarkvidékeken kívül a legrégebbi ismert, érintetlen jégkészletek közé tartoznak. Ez a felfedezés kulcsfontosságú lehet a Föld korábbi éghajlati és légköri viszonyainak részletes megértésében.
A kutatók két, egyenként mintegy 310 méter hosszú jégmagot vizsgáltak, amelyeket 1992-ben és 2015-ben fúrtak ki a Guliya jégsapkából. A jég korának pontos meghatározásához komplex módszereket alkalmaztak, beleértve a jégbe zárt oxigénizotópok és apró légbuborékok elemzését. Az így kapott eredményeket összehasonlították közeli barlangok jól datált cseppköveinek izotópos adataival, megerősítve, hogy a jég legalább 128 ezer évvel ezelőtt kezdett megfagyni.
Ez a jelentős lelet azt is igazolja, hogy a térségben fennmaradtak a legutóbbi jégkorszakból származó jégmaradványok. A jégsapka szélétől nagyjából félméteres mélységből származó minta például körülbelül 24 ezer évesnek bizonyult, vagyis még abból az időszakból származik, amikor a legutóbbi jégkorszak tartott. Fontos kiemelni, hogy ez a jégkorszak mintegy 11 700 évvel ezelőtt ért véget, és ezt követően kezdődött a jelenlegi holocén korszak.
Az ősi jégmagok nem csupán a korukról mesélnek, hanem rendkívül értékes kémiai nyomokat is tartalmaznak, amelyek a múltbeli légköri összetételről és eseményekről árulkodnak. Ezek a nyomok lehetővé teszik a kutatók számára, hogy részletesen rekonstruálják a Föld korábbi éghajlati és légköri viszonyait. Egy különösen érdekes megfigyelés a berillium-10 és a klór-36 radioaktív izotópok koncentrációjának jelentős kiugrása volt, amelyet körülbelül 187 méteres mélységben azonosítottak.
Ezek az izotópértékek szoros összefüggésbe hozhatók a mintegy 41 ezer évvel ezelőtti Laschamp-eseménnyel. Ez az esemény a Föld mágneses terének drámai meggyengülésével járt, ami fokozott kozmikus sugárzás behatolását eredményezte a légkörbe. A Guliya-fennsík jege így egyedülálló és részletes archívumként szolgál a bolygó geológiai és éghajlati történetének megértéséhez, rögzítve az ilyen globális események nyomait.
A Guliya-fennsík jege valóságos időablakként funkcionál a Föld múltjába, olyan korszakokról nyújtva információkat, amelyekről kevés más közvetlen bizonyíték áll rendelkezésre. A jégbe zárt kémiai és légköri nyomok segítségével a tudósok sokkal részletesebb képet kaphatnak a több tízezer évvel ezelőtti környezeti viszonyokról. Ez a kutatás különösen értékes az éghajlatváltozás jelenlegi folyamatainak mélyebb megértése szempontjából.
A múlt éghajlati viszonyainak pontos ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban értelmezzük a mai globális felmelegedés okait és következményeit. Az ősi jég adatai segíthetnek modellezni a jövőbeli éghajlati változásokat, és megalapozottabb döntéseket hozni a környezetvédelem területén, hozzájárulva a fenntartható jövő kialakításához.
Paradox módon éppen az a globális felmelegedés veszélyezteti ezeket az ősi jégarchívumokat, amelyek a klímakutatás számára oly fontos információkat őriznek. A Guliya térségében, valamint a világ más hegyvidéki régióiban is megfigyelhető a gleccserek gyors olvadása, ami aggodalomra ad okot. Ez a folyamat súlyos veszélyt jelent, mivel fennáll annak a kockázata, hogy a több tízezer vagy akár százezer éve megőrzött éghajlati adatok egy része örökre elveszik az olvadás következtében.
Bár a tibeti jég nem a Föld legősibb ismert jégkészlete – az Antarktiszon már hatmillió éves jégre is találtak bizonyítékot –, a sarkvidékeken kívül mégis rendkívüli jelentőségű éghajlati archívumnak számít. Az adatok elvesztése pótolhatatlan űrt hagyna a tudományos ismeretekben, ezért a kutatók versenyt futnak az idővel, hogy minél több információt mentsenek meg az olvadó jégből, mielőtt az örökre eltűnik.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása