Topál Dániel, a HUN-REN CSFK Földrajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa jelentős nemzetközi kutatásban vett részt. A Nature folyóirat címlapján is szereplő tanulmány az Antarktisz jégtakarójának tömegveszteségét és az azt befolyásoló légköri mechanizmusokat vizsgálta. A kutatás rávilágított, hogy a trópusi Csendes-óceán melegedése hogyan hathat a távoli sarkvidéki éghajlatra.
A vizsgálat szerint 2021 és 2023 között az Antarktisz keleti részén tapasztalt intenzív havazás ideiglenesen ellensúlyozta a nyugati régió jégveszteségét. Ez a jelenség a trópusi óceánok felszíni hőmérsékleti anomáliáival hozható összefüggésbe. Az eredmények mélyebb betekintést nyújtanak a globális éghajlati rendszerek komplex kölcsönhatásaiba.
A Kaliforniai Egyetem kutatója, Qinghua Ding vezetésével, Topál Dániel és munkatársai megfigyelési és modellezési adatokra támaszkodva elemezték az antarktiszi jégtömeg változásait. A kutatók megállapították, hogy 2021 és 2023 között a trópusi Csendes-óceán nyugati és az Indiai-óceán keleti része közötti, úgynevezett "meleg medence" területén szokatlanul tartós felmelegedés volt tapasztalható. Ez a felmelegedés, ahol a felszíni hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 28 °C-ot, közvetlen kapcsolatban állt az Antarktisz extrém havazási eseményeivel.
A trópusi óceán felmelegedése légköri Rossby-hullámokat, azaz magas és alacsony nyomású légköri képződmények váltakozó sorozatát indította el. Ez a folyamat végül egy magasnyomású anomália kialakulásához vezetett a Kelet-Antarktisz felett. Ennek következtében a szubtrópusi területekről nedves légtömegek áramlottak be, amelyek a helyi topográfiai viszonyokkal kombinálva jelentősen megnövelték a csapadékmennyiséget, azaz a havazást.
Ez a megnövekedett havazás eredményezte a jégtakaró tömegének növekedését a Kelet-Antarktiszon, ami ideiglenesen lassította a kontinens teljes jégveszteségének ütemét. A kutatás pontosan leírja, hogyan befolyásolhatják a távoli trópusi óceáni folyamatok a sarkvidéki éghajlatot, és milyen komplex láncreakciókat indíthatnak el a légkörben.
Az Antarktisz a Föld leghidegebb, legszelesebb és legszárazabb kontinense, ahol az éves átlaghőmérséklet –10°C és –60°C között ingadozik. Egyedi éghajlata és földrajza globális jelentőségű folyamatokban játszik kulcsszerepet, mint például az óceán szén-dioxid felvételében, a mélyóceáni áramlások alakításában és a kontinentális jégtakaró vízmérlegében. Hatással van továbbá az üvegházhatású gázok jövőbeli szintjére és a tengerszint alakulására is.
A kontinens jégtömeg-vesztesége az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult a globális tengerszint-emelkedéshez, különösen a Nyugat-Antarktisz térségében. A mostani kutatás azonban rávilágít, hogy a regionális havazási események átmenetileg befolyásolhatják ezt a tendenciát. A tanulmány egy nemzetközi együttműködés eredménye, amely Topál Dániel számára egy 2025 nyarán tartott kaliforniai workshopon kezdődött.
A kutatás rendkívül gyorsan, márciusi beküldés után augusztusban megjelent a Nature-ben, ami a téma aktualitását és a felfedezés jelentőségét is mutatja. Az Antarktisz felfedezésének története is hosszú utat járt be, James Cook kapitány 1772-ben érte el jégtakaróját, a szárazföldet pedig először egy orosz expedíció látta meg 1820-ban.
Topál Dániel hangsúlyozza, hogy a tanulmány azért is kiemelten fontos, mert a felfedezés segítségével jobban megérthetők az extrém időjárási jelenségeket okozó légköri mechanizmusok. Ezek az ismeretek az európai időjárási események előrejelzésében és megértésében is hasznosak lehetnek. A trópusi változások légkördinamikán keresztül az északi félteke éghajlati változásaiban is megmutatkoznak.
A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy az európai időjárási szélsőségek mechanizmusait pontosabban leírják. A globális éghajlati folyamatok kutatása elengedhetetlen ahhoz, hogy a regionális éghajlati változásokat, például az aszályos nyarakat, is mélyebben megértsük. Ez a holisztikus megközelítés kulcsfontosságú a jövőbeli éghajlati kihívások kezelésében.
A korábbi kutatások jellemzően a Csendes-óceán keleti részén zajló éghajlati folyamatokra fókuszáltak, és a trópusi meleg medencét gyakran csak reagáló régiónak tekintették. Ez a tanulmány azonban azt mutatja be, hogy a meleg medence saját hőmérsékleti ingadozásai önmagukban is képesek olyan légköri folyamatokat elindítani, amelyek hatása egészen az Antarktiszig elér. A meleg medence intenzív párolgása és felszálló légmozgásai révén még viszonylag kis mértékű, de tartós felmelegedése is nagyléptékű légköri hullámokat indíthat el, amelyek több ezer kilométerre is továbbítják a trópusi térség hatását.
A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a 2021 és 2023 közötti folyamat az Antarktisz feletti légköri cirkuláció átrendeződéséhez vezetett. Ez elősegítette a nedves légtömegek beáramlását és a havazás fokozódását a kontinens keleti részén. Azonban fontos megjegyezni, hogy az olvadás lassulása csupán átmeneti jelenség, és nem ad okot optimizmusra a hosszú távú éghajlati trendek tekintetében.
A globális felmelegedés és annak következményei továbbra is komoly kihívást jelentenek. A mostani felfedezés inkább a komplexitást és a távoli rendszerek közötti összefüggéseket hangsúlyozza, semmint a probléma enyhülését. A kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja is támogatta, hozzájárulva ezzel a magyar tudomány nemzetközi elismertségéhez.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása