Lovászy László jogász, volt ENSZ emberjogi szakértő és jövőkutató új könyvében a humanizmus megújításának kérdését boncolgatja. A mű központi témája, hogy az emberiség miként maradhat ember a robotokkal és fejlett technológiákkal teli jövőben, ahol a társadalom egyszerre szuperöreg és szuperokos.
A kötet olyan alapvető kérdésekre keres választ, mint a munka, a gazdaság és a társadalom átalakulása a hosszabb élet, az innovációk és a mesterséges intelligencia terjedése miatt. Lovászy tíz év kutatómunkáját szintetizálja, rávilágítva a biotechnológia etikai dilemmáira és a technológiaalapú társadalom értékválasztásaira.
Lovászy László könyve a poszthumán kor küszöbén álló emberiség előtt álló kihívásokat elemzi, hangsúlyozva, hogy ez a változás az evolúció természetes kifutása. A szerző felveti, hogy a jövőben az emberiség központúsága, az antropocentrikus világkép decentralizálódhat, és a biotechnika, a robotok, valamint a gépek kerülhetnek a fókuszba.
A könyv apropóján Lovászy kitér Richard Dawkins brit etológus és Mark Zuckerberg, a Meta vezetőjének közelmúltbeli megnyilvánulásaira. Dawkins, több ismert ateista gondolkodóval együtt, elhagyta a Freedom from Religion Foundationt, és ismét „kulturális kereszténynek” vallja magát, tiltakozva a biotechnológia minden innovációjával élni kívánó közösség politikája ellen. Zuckerberg pedig nyilvános megjelenésein egy zsidó imarészletet tartalmazó aranymedált visel, ami a tradíciókhoz való visszatérésre utalhat a poszthumán korban.
Lovászy László a mai kort a reneszánszhoz hasonlítja, ahol a pestisjárványok okozta munkaerőhiány a mai kevés születésű, gyorsan öregedő társadalmak demográfiai problémáinak felel meg. Akkoriban forradalmi technikai újítások születtek, és a „sötét” középkor után nagyobb szabadság, a tudomány és a polihisztor ember tisztelete köszöntött be, akárcsak ma a nemzeti szocializmus és kommunizmus eszméinek elhagyása után.
Az akkori nagy földrajzi felfedezéseknek ma az űr hódítása felel meg, ami a technológiai fejlődés és az emberi törekvések párhuzamait mutatja. A szerző szerint a „techno-ortodox humanizmust” kellene ma élni, amely az emberi méltóságot, az önkifejezést és az autonómiát hangsúlyozza. Ennek jegyében fontosnak tartja a súlyos, élettel össze nem egyeztethető fogyatékosságok biotechnológiai gyógyítását, valamint az oktatásban a „polihisztorok” képzését, akik képesek a technológia tudatos és etikus használatára.
A könyv külön fejezetet szentel a test megváltozásának és a segítő technológiáknak, melyek fejlődését Lovászy saját hallássérültsége révén személyesen is megtapasztalta. A hallókészülékek, fitneszkarkötők és exoskeletonok fejlődése mellett az invazív eszközök, mint a cochlearis implantátumok, előrevetítik az agyi implantátumok jövőjét, felvetve a személyes integritás kérdését.
A robotika evolúciója és a génszerkesztés fejlődése alapjaiban írja újra az orvos-biológiai lehetőségeket és a társadalmi normákat. Japán példája, ahol a robotok mélyen beágyazódtak a kultúrába, miközben az ország őrzi tradícióit, az 5.0 társadalom modelljéhez vezetett. Ebben a modellben a technológia az ember köré épül, a profit helyett a hosszú távú fenntarthatóság a cél, ami irányadó lehet a hasonló demográfiai kihívásokkal küzdő társadalmak, például Magyarország számára is.
A mesterséges intelligencia „kanonizálása” zajlik, ami felveti az ember szerepének és értékének kérdését egy olyan világban, ahol a gépek egyre nagyobb teret hódítanak. Lovászy Yuval Hararit idézi, aki szerint az embernek a robotokkal szemben hangsúlyosan van narratívája, története, jelene és múltja, és ennek átengedése a nem emberi entitásoknak komoly problémákat okozhat.
A zsidó-keresztény tradícióra épülő európai humanizmus szerint minden ember egyenlő értékű, és ezt az elvet meg kell őrizni. A könyv tárgyalja a mesterséges jogalanyok lehetőségét, a biotechnológia kontrolljának szükségességét, valamint a robotok és a mesterséges intelligencia tömeges használata által előidézhető munkanélküliséget. Lovászy számos történettel, példával és kulturális utalással hangsúlyozza a kultúra és az erkölcs meghatározó szerepét a technológiai fejlődés értelmezésében, Leonardo da Vinci figyelmeztetésével zárva: „Akik tudás nélkül rajonganak a gyakorlatért, olyanok, mint a hajós, aki kormány és iránytű nélkül száll tengerre.”
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása