Krasznahorkai László, a tavaly októberben odaítélt 2025-ös irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatása alkalmából tartott pódiumbeszélgetésen osztotta meg gondolatait. Az eseményen szó esett a rangos elismerésről, az írói pályájáról, valamint a Mandiner tavalyi közönségszavazásáról, amelyet humorosnak talált.
Az író őszintén beszélt a Nobel-díjjal járó érzéseiről, kiemelve, hogy egyszerre volt nyugodt és ideges a hír hallatán. Elmondása szerint frankfurti barátai társaságában, egy bevásárlás után értesült a kitüntetésről. Bár sokak örömére szolgált a hír, negatív visszajelzések is érkeztek, de ezek nem változtatták meg a személyiségét.
Krasznahorkai László a Nobel-díj átadásának idején Svédországban egy különleges élményt is megosztott. Mivel a szinte füstmentes országban nehezen talált lehetőséget a szivarozásra, meglepetten tapasztalta, hogy a svéd király is kedveli a szivarokat, és a díszvacsora után meg is kínálták egy szivarral.
Stockholmban egy iskolában migráns hátterű gyerekekkel is találkozott, akikkel mély beszélgetéseket folytatott. A gyerekek egy dalt is előadtak, és műalkotásokkal készültek, amelyek az író első regényének, a Sátántangónak a világát idézték meg. A kerekasztal-beszélgetésen a 12-13 éves diákok megdöbbentő családi történeteket meséltek, miközben láthatóan békés és kiegyensúlyozott lelkekké váltak, ami az író számára is rejtély maradt.
A pódiumbeszélgetésen szóba került a Mandiner tavalyi közönségszavazása is, ahol Ákos lett az év embere, Krasznahorkai László pedig a második helyen végzett. Az író viccesnek találta az eredményt, különösen egy újságírói kommentár kapcsán, amely a végeredményt elemezte.
Az író egyetemi éveiről is mesélt, kiemelve, hogy szakdolgozatát Márai Sándor emigrációban írt műveiből készítette 1983-ban. Ez akkoriban érzékeny téma volt, mivel Márai kötetei be voltak tiltva Magyarországon. Krasznahorkai elmondta, hogy bár „Márai-lázban nőtt fel”, fenntartásai voltak az író szövegeivel kapcsolatban, mivel szerinte Márai munkáit áthatotta a kommunizmus iránti gyűlölete, ami átpolitizálttá tette írásait.
Gintli Tibor felvetette a polgári aranykorban megjelenő „polgár-proli ellentétet”, amire Krasznahorkai azzal reagált, hogy szerinte nincs olyan emberi pozíció vagy státusz, amely ne érdemelné meg a jóindulatot. Tanárai közül Király Jenőt emelte ki, akit a tömegfilm elméleti feldolgozásának méltatlanul elfeledett nagy alakjának tart.
Krasznahorkai László elmondása szerint mindig is csak egy regényt akart megírni, de ez sosem sikerült neki. Műveivel a korábbiakat próbálja „jóvá tenni”. A Sátántangó megjelenését sem támogatta, sőt, megpróbálta elérni, hogy nevét ne tüntessék fel rajta, de a Magvető Kiadó munkatársai és Esterházy Péter kinevették.
A Tarr Béla-féle filmváltozat kapcsán újraolvasta a Sátántangót, és elégedetlensége miatt megírta Az ellenállás melankóliáját. Hasonló folyamat zajlott le a Werckmeister harmóniák közös munkája során is. Azóta is a tökéletességre törekszik, és a zenei elemek harmóniáját keresi szövegeiben. Ha „piszkot” talál a tiszta anyagban, megpróbálja jóvá tenni, ami újabb művek megírására ösztönzi.
Az író művészeti megközelítése és a tökéletességre való törekvése rávilágít az irodalmi alkotás mélységeire. A zenei elemekre való fókusz, az esztétikai tisztaság iránti vágy, valamint a korábbi művek „jóvá tételének” gondolata egyedülálló írói attitűdöt mutat.
Krasznahorkai László a Mandiner közönségszavazásával kapcsolatos reakciója, miszerint viccesnek találta az eredményt, rávilágít arra, hogy a népszerűségi versenyek és a mély irodalmi értékrend közötti különbséget érzékeli. Ez az eset is megerősíti az író független, önálló gondolkodásmódját.
Legújabb regénye, A magyar nemzet biztonsága kapcsán felmerülő kérdés, miszerint „Miért akar az élet ennyire élni? Miért van inkább valami, mint semmi?”, az emberi lét alapvető, megválaszolhatatlan dilemmáit feszegeti. Ez a filozófiai mélység Krasznahorkai művészetének egyik legfontosabb jellemzője, amely már gyermekkorától foglalkoztatja.
Krasznahorkai László folyamatosan keresi a tökéletességet és az esztétikai tisztaságot műveiben, ami újabb és újabb alkotásokra ösztönzi. Az írói pálya során felmerülő kihívások és az önreflexió mind hozzájárulnak egyedülálló irodalmi univerzumának építéséhez.
Az író gondolatai a Nobel-díj fogadtatásáról, a társadalmi visszhangokról és a mélyebb filozófiai kérdésekről egyaránt betekintést nyújtanak egy kivételes alkotó világába. Művészete továbbra is az emberi lét alapvető dilemmáit boncolgatja, és a tökéletességre való törekvése révén maradandó értéket teremt a kortárs irodalomban.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása