A kínai tisztviselők gyakran élnek az „úgynevezett” jelzővel, amikor kellemetlen külföldi kritikákkal szembesülnek, legyen szó emberi jogi problémákról, szólásszabadságról vagy szakértői véleményekről. Az elmúlt időszakban ugyanezzel a megközelítéssel illették a kínai gazdaság „úgynevezett túlkapacitását” is. A Kereskedelmi Minisztérium egy átfogó dokumentumban igyekszik megcáfolni azokat a vádakat, amelyeket számos külföldi kormány és közgazdász fogalmazott meg Kína ipari túltermelésével kapcsolatban.
A Portfolio.hu által a The Economist magazinnal kötött tartalomlicenc-megállapodás keretében megjelent cikk szerint a kínai dokumentum egyszerre alapos és álságos. Egyes részei egészséges kritikával közelítenek a túlkapacitás fogalmához, míg más részek mélységes őszintétlensége arra utal, hogy a szerzők megvetéssel tekintenek azokra az országokra, amelyeket elárasztanak a kínai exporttermékek. Ennek ellenére még a vitatható érvek is figyelmet érdemelnek, mivel várhatóan visszaköszönnek majd a hivatalos beszédekben, az állami médiában és a diplomáciai tárgyalásokon.
A dokumentum egyik legőszintébb és leghasznosabb megállapítása, hogy a globális termelés földrajzi eloszlása folyamatosan változik. A második világháború után az Egyesült Államok uralta a globális ipari termelést, majd ez a szerep más országokhoz került. Jelenleg Kína tölti be a „világ gyára” szerepet, bár ez a pozíció aligha szól örökre.
Azonban a dokumentum számos olyan érvet is felvonultat, amelyek kevésbé tűnnek megalapozottnak. Például azzal érvel, hogy a túlkapacitás a piaci verseny természetes velejárója, és a kormányzati támogatások nem feltétlenül vezetnek túltermeléshez. Ezt a megállapítást nehéz összeegyeztetni azzal a ténnyel, hogy Kína jelentős állami támogatásokkal segíti iparágait, különösen az olyan kulcsfontosságú szektorokban, mint a napelemgyártás vagy az elektromos járművek gyártása. Az állami beavatkozás mértéke és hatása megkérdőjelezi a „természetes piaci folyamatok” kizárólagosságát.
A kínai Kereskedelmi Minisztérium állásfoglalása szerint a támogatások nem vezetnek szükségszerűen túlkapacitáshoz, és a protekcionizmus a globális növekedést veszélyezteti. Ezzel szemben számos nyugati ország és gazdasági elemző éppen a kínai állami támogatások és az ebből fakadó túltermelés miatt aggódik, mivel ez torzítja a globális piacot és hátrányos helyzetbe hozza a külföldi versenytársakat. A vita sokkal inkább a problémás túlkapacitásról szól, ami olyan kínálatbővülést jelent, amit még a jövőbeni, akár globális piaci kereslet is nehezen lesz képes utolérni. Ez a fajta koncentrált kínálatrobbanás képes kiszorítani a nemzetközi versenytársakat, és befolyásolja más országok ipari fejlődését.
A dokumentum azt is sugallja, hogy a túlkapacitás fogalma alapvetően nyugati találmány, és Kína csupán a globális keresletet elégíti ki. Ez az érvelés figyelmen kívül hagyja azokat a kritikákat, amelyek szerint a kínai vállalatok gyakran dömpingáron értékesítik termékeiket a külföldi piacokon, ami aláássa a helyi iparágakat. Az elektromos autók szektora például kiemelt figyelmet kap, ahol a kínai cégek rövid idő alatt a világ legversenyképesebb szereplőivé váltak, részben a milliárdos állami támogatásoknak köszönhetően.
Összességében Kína álláspontja a túlkapacitás kérdésében határozottan elutasító, és nem mutat hajlandóságot a bocsánatkérésre vagy a külföldi kritikák elfogadására. Ehelyett a vádakat „úgynevezettnek” bélyegzi, és saját narratíváját igyekszik érvényesíteni, amelyben a globális gazdasági dinamika és a piaci verseny természetes velejárójaként mutatja be a jelenséget, miközben elhárítja az állami beavatkozással kapcsolatos felelősséget. Ez a megközelítés valószínűleg tovább feszíti a kereskedelmi kapcsolatokat a nyugati országokkal.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása