Évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket Hannibál Kr. e. 218-as, az Alpokon átvezető hadjárata, amely során harci elefántokkal kelt át a hegyvidéken. A rejtély, hogy pontosan hol és miért vitte magával az ormányosokat, most tudományos kutatások révén tisztázódni látszik. A legújabb elemzések nemcsak az útvonalat azonosították, hanem azt is megmagyarázzák, miért bizonyultak az elefántok kulcsfontosságú segítőtársnak a karthágói hadvezér számára.
A torontói York Egyetem régészei 2016-ban jelentős felfedezést tettek, amikor a francia-olasz határon, 2950 méter magasan megtalálták a Col de Traversette hágót. Ez a helyszín valószínűleg azonos azzal az útvonallal, amelyet Hannibál 46 ezer fős seregével és 37 harci elefántjával használt. A felfedezést állati ürülék maradványai segítették, melyekben konzervált baktériumok, különösen a Clostridium fajta, körülbelül Kr. e. 200-ra datálhatók.
A Traversette-hágó mellett szólt a gazdagabb ivóvízkészlet, valamint a mikrobiális genetikai és virágpollen analízis is. Ez ellentmondott Livius korábbi feltételezésének, aki az alacsonyabban fekvő Col de Clapier hágót tartotta valószínűbbnek. A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent friss tanulmányban a kutatók elemezték a teljes hadsereg – katonák, lovak, elefántok – Alpokon való átkeléséhez szükséges energiafelhasználást, és megerősítették, hogy a Traversette-hágó volt a legenergiahatékonyabb útvonal.
A karthágóiak már az első pun háború (i. e. 264-241) idején is alkalmaztak elefántokat, bár ezek nem bizonyultak döntő tényezőnek a csaták kimenetelében. A Kr. e. 202-ben zajló zamai csatában Hannibál nyolcvan elefántja is vereséget szenvedett Scipio Africanus római hadvezértől, aki kürtökkel és trombitákkal riasztotta meg az állatokat, így azok a karthágóiakra támadtak, vagy a római gyalogosok lemészárolták őket. Ezt követően a rómaiak is elkezdték használni a harci ormányosokat.
Hannibál a második pun háború kezdetén, az első pun háború tengeri veresége után, visszavágásra készült. Tudatában annak, hogy a rómaiak tengeren erősebbek, egy meglepő szárazföldi stratégiát választott: az Alpokon keresztül indult Itáliába. Célja volt útközben gall katonákat toborozni, és meglepetésszerűen támadni Rómát, amely nem számított arra, hogy egy 3000 méteres hegyláncon át érkezik egy sereg 37 harci elefánttal, gyalogos és lovas gallokkal, valamint afrikai zsoldosokkal. Bár a sereg létszáma jelentősen megcsappant az átkelés során, az itáliai Pó-síkságra érkezők ereje és a meglepetés hatása komoly előnyt jelentett.
A kutatások legfontosabb eredménye az elefántok szerepének új megvilágítása. Kiderült, hogy Hannibál azért vitte magával őket, mert sokkal jobban alkalmazkodtak a hegyvidéki, nehéz terephez, mint a katonák vagy a lovak. Testfelépítésük és jelentős zsírkészleteik ellenállóbbá tették őket a hosszan tartó, energiaigényes átkeléssel szemben. Az elefántok mintegy terepjáróként mozogtak a nehéz terepen, amely az emberek és a lovak számára rendkívül megterhelő volt.
A kutatók becslése szerint az elefántok testtartalékaik (energia- és tápanyagkészlet) mindössze 4 százalékát veszítették el az átkelés során. Ez jelentősen kevesebb, mint a lovak 11 százalékos, vagy a katonák közel 19 százalékos vesztesége. Az energiahatékonysági számok is alátámasztják ezt: a hadsereg körülbelül 5,42 terajoule energiát használt volna el a Traversette-hágón, míg a Clapier-hágón 16 százalékkal több energiára lett volna szükség. Ez a különbség kulcsfontosságú lehetett egy ilyen nagyszabású hadművelet sikerében.
Bár az elefántok valószínűleg túlélték az Alpokon való átkelést, a hadjárat későbbi szakaszában gyorsan elpusztulhattak. Hannibál seregének élelmiszer-utánpótlása szűkös volt, ami jelentősen megnehezítette az állatok fenntartását. Azonban az Alpokon átvezető út során betöltött szerepük, mint ellenálló és energiahatékony „terepjárók”, vitathatatlanul hozzájárult a karthágói hadvezér merész tervének kezdeti sikeréhez.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása