Az elmúlt időszakban Magyarország folyóin tapasztalt rendkívül alacsony vízszintek komoly aggodalmakra adnak okot. Ezek az extrém hidrológiai események, melyek gyakorisága növekszik, számos kihívást jelentenek az ország számára. A Magyar Tudományos Akadémia átfogó elemzést készített a helyzetről és a lehetséges megoldásokról.
A felmelegedő éghajlat, a fokozott párolgás, valamint a szélsőséges csapadékeloszlás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben mind a kisvizek, mind az árvizek egyre gyakoribbá váljanak. Ez a tendencia alapvető változásokat követel meg a vízügyi tervezésben és stratégiában.
Az elmúlt hetekben mért, rekordokat döntő alacsony folyóbeli vízállások hátterében két, egymást erősítő folyamat áll. Az egyik tényező az emberi tevékenység okozta klímaváltozás, amely alapjaiban alakítja át a csapadék térbeli és időbeli eloszlását. Ennek következtében a szélsőséges időjárási és hidrológiai jelenségek, mint az aszályok és az árvizek, várhatóan egyre gyakoribbá válnak.
A másik meghatározó ok a hazai folyók medrének évtizedek óta tartó mélyülése. Ez a jelenség közvetlenül hozzájárul a kisvízi szintek további csökkenéséhez, súlyosbítva a klímaváltozás hatásait.
A medermélyülés jelentős mértékben érinti a főbb folyóinkat. A Duna magyarországi szakaszán az elmúlt hatvan évben átlagosan közel két méterrel süllyedt a meder, egyes területeken még ennél is nagyobb mértékben. A Tiszán és a Dráván az elmúlt évszázad során mintegy másfél méteres szintcsökkenés volt megfigyelhető.
Ennek a folyamatnak több oka is van. A Dunán és a Dráván az ipari kotrási tevékenységek, valamint a felvízi országokban épült vízlépcsők, melyek nagy mennyiségű hordalékot tartanak vissza, hozzájárultak a meder eróziójához. A Tisza esetében a folyószabályozás során átvágott kanyarok növelték a hosszesést, ami fokozta a medereróziós képességet, így a folyó egyre mélyebben vágta magát a főmedrébe.
A hazai vízügyi gondolkodás korábban elsősorban az árvízvédelemre és a többletvizek gyors levezetésére fókuszált. A 21. században azonban a klímaváltozás következtében egyre inkább az aszály és a vízhiány vált meghatározó problémává. Ez a paradigmaváltás megköveteli, hogy a mérnöki szemlélet is idomuljon az új kihívásokhoz, és a vízhiány kezelésére helyezze a hangsúlyt.
Az éghajlatváltozás és a mederváltozások együttesen befolyásolják a folyók vízhozamát, vízállását és vízhőmérsékletét. Ezek a kedvezőtlen együttállások súlyos műszaki problémákhoz vezethetnek, mint például a Paksi Atomerőmű vízhűtésének drasztikus visszaesése. Ez adott esetben a teljesítmény kötelező visszavételét vonhatja maga után, éppen akkor, amikor a hőség miatt az ország áramigénye rendkívül magas.
Az extrém kisvizek hatásai messze túlmutatnak a folyókon belüli problémákon. Kompromittálódhat az ivóvízbázisok biztonsága, romolhat a felszín alatti vízkészletek utánpótlása, ami hosszú távon az ivóvízellátás stabilitását veszélyezteti. A mezőgazdaságban fokozódhat a vízhiány, ami terméskiesésekhez és gazdasági károkhoz vezethet. Az ipari vízhasználatok is korlátozódhatnak, ami termelési nehézségeket okozhat.
Továbbá, a hajózásban is jelentős fennakadások léphetnek fel az alacsony vízállás miatt. A mellékágak és az ártéri élőhelyek kiszáradása pedig hosszú távon súlyosan veszélyezteti az ökológiai rendszerek állapotát és biológiai sokféleségét.
Fontos hangsúlyozni, hogy bár nem minden év lesz ilyen extrém, az ehhez hasonló helyzetek gyakorisága várhatóan növekedni fog. Ezért elengedhetetlen, hogy stratégiai és tervezési szinten is felkészüljünk ezekre a kihívásokra, és hosszú távú megoldásokat keressünk.
Az egyre szélsőségesebb csapadékeloszlás, azaz a ritkábban, de nagyobb intenzitással érkező esőzések kezelésekor a víztározás kérdése kulcsfontosságúvá válik. Azonban akár egy-három hónapnyi csapadékmennyiség felszíni tározása olyan hatalmas térfogatot igényelne, amely a Duna vízrendszerében gyakorlatilag nem valósítható meg. A Tisza esetében is új megközelítésekre van szükség a felszíni tározás lehetőségeinek kiaknázására.
Magyarország legnagyobb víztározója valójában a talaj. Az a pórustérfogat, amely a talajvízszint több évtizedes süllyedése miatt mára kiszáradt, országosan mintegy tizennégy köbkilométerre tehető. Ez a hatalmas kapacitás kihasználatlanul áll.
A jövőben ezért kiemelt fontosságú, hogy ahol lehetőség van rá, a vízvisszatartás elsődleges helyeként a talajt tekintsük. Emellett a felszíni tározásnak, a folyók lassításának és szélesítésének, az oldaltározóknak, valamint az alföldi mélyfekvésű területekre történő vízkivezetésnek is jelentős szerepe lehet a vízhiány kezelésében és a vízkészletek fenntartásában.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása