Balázs Zsolt What Remains in the End című fotóalbuma mélyrehatóan vizsgálja az Alföld ökológiai állapotát és jövőjét. A Hectic Books gondozásában megjelent kötet az ember és a víz időtlen, ám egyre feszültebb kapcsolatán keresztül mutatja be a régió drámai átalakulását. Az előrejelzések szerint a hazai mezőgazdaság gerincét adó terület 2050 és 2100 között termelésre alkalmatlanná válhat, ami súlyos kihívások elé állítja az ott élő közösségeket.
Az album képei apokaliptikus, mégis gyönyörű látványt tárnak elénk a vízhiány sújtotta tájról. A bezárt vásárosnaményi strandon egy magára maradt Poszeidón-szobor terpeszkedik, kezében szigony helyett buherált vasvillával, a szárazság elfeledett isteneként. Szolnokon a Tisza partján falocsoló-csatárláncban álló emberek próbálják megőrizni a nedvességet, miközben a siófoki strand zátonyain bokáig érő vízben kerekedő pocakok jelzik a sekélyesedést.
A Tavi tündér névre keresztelt ladik a kiszáradt homokhát hajótöröttjévé vált, miközben kunszentmiklósi homokviharok borítják be a tájat. Port rúgó földművesek állnak szétégett napraforgótányérok előtt, vékonydongájú lovak és kádból ivó magyar tarka tehenek is megjelennek a képeken. A nagykörűi komp kapitánya átizzadt pólóban dolgozik, üres medrek sokasága tanúskodik a víz eltűnéséről, és a napbarnított, barázdált arcú alföldiek küzdelme is látható.
A kötet a hajdúszoboszlói vízipisztoly-háborúval indul és a szinte kiszáradt Tápió-vidékről készült fotóval zárul. Balázs Zsolt képein a felhők és árnyékok is ritka vendégnek számítanak, tovább erősítve a vízhiány és a szárazság érzetét.
Az Alföld mai sebezhetősége részben az emberi beavatkozásokra vezethető vissza. Az ország több mint kétharmadát kitevő alföldi tájat az ember folyamatosan formálta igényeinek megfelelően. A folyókat kiegyenesítette és gátak, zsilipek közé szorítva szabályozta, a mocsarakat lecsapolta, vizeit csatornahálózatokon keresztül engedte elfolyni.
Ezen beavatkozások együttes hatása mára a klímaváltozásnak leginkább kitett területté változtatta a régiót. Az ellehetetlenülő és perspektíva nélküli tanyasi élet miatt a fiatalok többsége a nagyvárosokban keresi a boldogulást. A közép- és időskorban elkövetett öngyilkosságok száma, valamint az alkoholizmus európai viszonylatban is itt a legmagasabb, ami a romló gazdasági kilátások és a leépülő infrastruktúra következménye.
A kötet rávilágít arra, hogy a klímaváltozás következtében milyen mértékben értéktelenedtek el a kelet-magyarországi tanyák. Az Alföld, amely az ország mezőgazdasági össztermelésének közel 80 százalékát adja, az elsivatagosodás és az ökológiai összeomlás felé tart. Balázs Zsolt szerint a klímaváltozás fogalma sokaknak még csak abban fogható meg, hogy be kell kapcsolni a légkondit, pedig hatásai egyre mélyebben gyűrűznek be a hétköznapi életbe.
A fotográfus korábbi munkái is a vízhez való vonzódását mutatták: a Rákos-patakhoz kapcsolódó közösségeket örökítette meg, és a Dübörgő földek felett a néma égbolt című sorozata a 2022-es hőséget és aszályt járta körül. Utóbbi munkája első helyezést ért el a Magyar Sajtófotó Pályázaton Természet és tudomány kategóriában, kiemelve a téma aktualitását és fontosságát.
Balázs Zsolt hangsúlyozza, hogy sorozata mégsem kizárólag a klímakatasztrófáról szól, hanem az emberi alkalmazkodóképességet, a küzdelmet, az akaratot, a kitartást és az emberséget igyekszik megörökíteni. A 2022-es történelmi aszály idején, amikor a kevés csapadék és a perzselő hőség súlyosan érintette a gabonanövényeket és az állatokat, a fotós a vízközeli élőhelyek sérülékenységét dokumentálta.
A képeken feltűnnek a VízŐrzők is, maroknyi önkéntes, akik földből és ágakból építenek gátakat, hogy a kiszáradt földeken szétterítsék a vizet. Balázs Zsolt elmondása szerint elege lett az aszály két éve tartó fotózásából, ami alatt nem történt változás a vízgazdálkodásban, ezért kezdte megörökíteni ezeket az embereket. A fotós nem ítélkezik, hanem őszintén vezeti végig a nézőt a víz hűlt helyein.
A What Remains in the End záró gondolataiban a fotográfus a cselekvés fontosságát és a bátorságot emeli ki. Úgy fogalmaz, hogy a nehéz idők ellenére minden nap egy alkalom arra, hogy hálásak legyünk az életünkért és valódi tetteket hajtsunk végre. Ez a küzdelem nem az emberiség megmentéséről, hanem a bátorságunkról szól: arról, hogy úgy szeressünk, ahogy eddig még soha.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása