Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nyári szabadságát követően visszatér Budapestre, hogy megkezdje a felkészülést az előttünk álló szezonra. A szicíliai Szirakúzában töltött pihenő után a szakember már pénteken a Nyíregyháza–Újpest idénynyitó mérkőzésén lesz jelen. Rossi a vakáció alatt természetesen figyelemmel kísérte a 23. világbajnokság eseményeit, és mélyrehatóan elemezte a torna tanulságait, különös tekintettel Európa szereplésére és a magyar válogatott lehetséges helyére a mezőnyben.
A szövetségi kapitány elmondása szerint fizikai fájdalmat okozott számára egyes világbajnoki mérkőzések megtekintése, mivel úgy érezte, a magyar válogatott is képes lenne hasonló színvonalú játékra. Elismerte, hogy a kijutás lehetősége megvolt, de a csapat nem élt vele, részben saját hibák, részben külső körülmények miatt. Kiemelte, hogy a vb-mezőnyben látott olyan csapatokat, amelyek gyengébbek voltak a magyarnál, de hozzátette, ez nem mentség a sikertelen selejtezőre.
Rossi kritikusan nyilatkozott a világbajnokság földrészenkénti helyelosztásáról, hangsúlyozva, hogy Európa, a világfutball epicentruma, aránytalanul kevés, mindössze 16 helyet kap a 48 csapatos tornán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a negyeddöntőben nyolc válogatottból hat európai volt, míg csupán Marokkó és Argentína képviselte más kontinenseket. A kapitány szerint Európának minimum 24 hely járna, de a FIFA érdeke, hogy a többi földrész is bőségesen részesüljön a kvótákból. Megjegyezte, hogy a FIFA világranglistáján a 39. helyen álló magyar válogatott jó eséllyel ott lehetne egy ilyen, arányosabb elosztású mezőnyben, és elutasította azokat a gúnyos véleményeket, melyek szerint csak egy 96 csapatos vb-n lenne esélyük.
A spanyol válogatott világbajnoki győzelmét elemezve Rossi egyértelműen kijelentette, hogy a csapat teljesen megérdemelten hódította el a trófeát, immár másodszor 2010 után. Különösen lenyűgözte, hogy a spanyolok mindössze egyetlen gólt kaptak nyolc mérkőzésük során. A kapitány részletesen beszélt a spanyol futballfilozófiáról, melynek alapja a labdabirtoklás, különösen az ellenfél térfelén, valamint a magas letámadás. Ez a játékstílus mélyen gyökerezik a spanyol futballban, és automatikusan gólhelyzeteket teremt a labdaszerzések után.
Rossi kiemelte, hogy bár az egyes posztokon talán nem mindig a spanyolok rendelkeznek a legjobb egyéni játékosokkal – példaként említve Rodri, Vitinha, Yamal és Dembélé összehasonlítását –, csapatként mégis dominánsak. Szerinte a franciáknak és az angoloknak is vannak hasonlóan erős játékosaik, de Spanyolország taktikai fölénye döntőnek bizonyult a világbajnoki cím megszerzésében. A kapitány Rodri szerepét is elemezte, akit nem a góljai vagy a látványos cselei miatt tart kiemelkedőnek, hanem a hiánya által megmutatkozó értékéért. Emlékeztetett arra, hogy a Manchester City Rodri keresztszalag-szakadása idején egy évig küzdött, míg visszatérése után a spanyol válogatottat világbajnoki címre vezette.
Rossi véleménye a világbajnoki helyek elosztásáról rávilágít a FIFA jelenlegi rendszerének vitatott pontjaira, különösen Európa szempontjából. Az, hogy a negyeddöntőben hat európai csapat szerepelt, alátámasztja azt az érvet, hogy a kontinens futballja domináns, és a jelenlegi 16 kvóta nem tükrözi ezt az erőviszonyt. A kapitány hangsúlyozása, miszerint a magyar válogatott sem lógott volna ki a mezőnyből, egyfajta önbizalomról és a csapat fejlődésébe vetett hitről tanúskodik, még ha a selejtezőben elért eredmények másról is tanúskodnak. Ez a kritika nem csupán a magyar érdekeket szolgálja, hanem szélesebb körű vitát generálhat a nemzetközi futball irányító testületeinek döntéseiről.
A spanyol válogatott játékstílusának és sikerének elemzése fontos tanulságokkal szolgálhat más nemzetek, így a magyar labdarúgás számára is. Rossi rávilágít arra, hogy a taktikai fegyelem és a csapategység felülírhatja az egyéni képességek esetleges hiányosságait. Rodri példája pedig azt mutatja, hogy a futballban nem feltétlenül a leglátványosabb, hanem a leginkább hatékony és kiegyensúlyozó játékosok a legértékesebbek. Ez a megközelítés segíthet a magyar fiatal tehetségek fejlesztésében és a válogatott jövőbeli stratégiájának kialakításában is, hangsúlyozva a csapatmunka és a taktikai intelligencia fontosságát.
Marco Rossi számára a nyári pihenő után a futball hiánya már érezhető volt, a világbajnokság mérkőzéseit is nosztalgiával vegyes melankóliával követte. Ezért is örül, hogy a Fizz Liga pénteken kezdetét veszi, és a hétvégén már személyesen is megtekinthet több mérkőzést. A kapitány nagy reményeket fűz a fiatal magyar játékosokhoz, mindazokhoz, akik itthon játszanak, és azokhoz is, akik külföldre szerződtek. Bár neveket nem említett, bízik abban, hogy az újoncok vagy majdnem újoncok közül többen is stabilizálják a helyüket a válogatottban. Ez a bizakodás a jövőre nézve optimista képet fest a magyar labdarúgásról, és arra utal, hogy Rossi továbbra is elkötelezett a válogatott fejlesztése iránt, keresve az új tehetségeket és a fejlődés lehetőségeit.
A kapitány és Luis de la Fuente, a spanyol válogatott edzője közötti párhuzamok – a reflektorfény kerülése, a hasonló karrierút, az alsóbb osztályoktól a válogatottig vezető út – érdekes perspektívát nyújtanak. Bár Rossi nem nyert világbajnokságot, és valószínűleg nem is fog, büszke arra, hogy kétszer is kijuttatta a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra. Ez a felismerés megerősíti a kapitány pozícióját és az elért eredmények értékét, miközben rávilágít a magyar futball reális céljaira és lehetőségeire a nemzetközi porondon. A jövőben a hangsúly továbbra is a fiatal tehetségek beépítésén és a stabil, taktikus csapatjáték kialakításán lesz.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása