Közép- és Kelet-Európa (KKE) országai jelentős biomassza-erőforrással rendelkeznek, ami alapja lehet az Európai Unió jövőbeli bioökonómiájának. A régió előtt álló stratégiai kérdés az, hogy továbbra is nyersanyag-exportőr marad-e, vagy képes lesz tudásra, innovációra és magas hozzáadott értékű feldolgozásra épülő gazdasági pályára állni. Ez a döntés alapvetően befolyásolhatja a térség gazdasági jövőjét és versenyképességét az elkövetkező évtizedekben.
Az Európai Unió következő költségvetési ciklusáról szóló tárgyalások nem csupán pénzügyi kérdéseket érintenek, hanem Európa jövőbeli gazdasági modelljét is meghatározzák. A KKE országok számára különösen nagy a tét, hiszen vagy aktívan formálják az új európai versenyképességi prioritásokat, vagy ismét alkalmazkodni kényszerülnek a máshol meghozott döntésekhez. Az Európai Versenyképességi Alap forrásai négy fő területre koncentrálódhatnak: védelemre, tiszta iparpolitikára, digitalizációra és bioökonómiára.
Míg a digitalizáció és a védelem már számos KKE ország politikai napirendjén szerepel, a bioökonómia fogalma sok helyen még kevéssé értelmezett. A bioökonómia egyszerűen biomassza-alapú gazdaságot jelent, amely mezőgazdasági, erdészeti és biológiai hulladékáramokból állít elő élelmiszert, takarmányt, energiát, vegyipari alapanyagokat és egyéb ipari termékeket. A modern bioökonómia azonban ennél jóval többet takar, tudásintenzív, körforgásos és magas hozzáadott értékű feldolgozást feltételez.
Közép- és Kelet-Európa rendelkezik a bioökonómia alapjául szolgáló erőforrásokkal, mint a biomassza, a föld, a mezőgazdasági termelési tapasztalat és a munkaerő. Azonban sok országban hiányzik a megfelelő kutatási, innovációs és ipari ökoszisztéma, ami akadályozza a helyi alapanyagok magas hozzáadott értékű feldolgozását. Ez a különbség alapvető, mivel ha a biomassza feldolgozása máshol történik, a régió továbbra is főként nyersanyagtermelő szerepben marad.
Az elmúlt másfél évtizedben az EU jelentős összegeket fordított a bioökonómiai kutatási és innovációs kapacitások fejlesztésére. A KKE országok azonban néhány kivételtől eltekintve nem tudtak kellő súllyal bekapcsolódni ezekbe a folyamatokba. Ennek egyik fő oka a rendszerszemléletű nemzeti prioritások hiánya volt, mivel a bioökonómia számos ágazatot érint, az agrárpolitikától az energiapolitikáig és az oktatásig.
A bioökonómia nem egyetlen minisztérium hatáskörébe tartozik, hanem rendszerszintű kérdés, amely átfogó megközelítést igényel. A biomassza termelésének és felhasználásának fenntarthatósági feltételei, az ágazati igények és a hulladékáramok hasznosítása mind komplex összefüggéseket alkotnak. Enélkül a stratégiai gondolkodás nélkül a döntések könnyen rövid távú ágazati vagy politikai érdekek mentén születhetnek meg, ami gátolja a hosszú távú fejlődést.
Európa számára elkerülhetetlen a fosszilis erőforrásokra épülő gazdaság fokozatos átalakítása. A bioökonómia iránti igény növekedni fog, és stratégiai kérdéssé válik, hogy Európa saját erőforrásaira vagy külső importra építi-e jövőbeli biomassza-ellátását. A KKE országok számára a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha továbbra is főként biomassza-termelő és nyersanyag-exportáló szerepben maradnának, elszalasztva a hozzáadott érték, a technológiai tudás és a magasabb bérek lehetőségét.
A kedvezőbb forgatókönyv szerint a régió felismerné stratégiai helyzetét és közösen lépne fel a modern biomassza-feldolgozó kapacitások kiépítéséért. Ehhez nem elegendőek az uniós források, hanem világos stratégia, kiszámítható szabályozás, képzett munkaerő, kutatási háttér és megfelelő mennyiségű alapanyag együttes jelenléte szükséges. A térség biomassza-potenciáljának fenntartható hasznosítása közös európai politikai prioritássá válhatna, erősítve az egyes országok versenyképességét és fejlődési lehetőségeit.
A BIOEAST Kezdeményezés, amelyet a visegrádi együttműködés keretében indítottak 2016-ban, már ma is kínál szakpolitikai keretet a KKE tagállamok kutatási és innovációs érdekeinek képviseletére. Ahhoz azonban, hogy a bioökonómia a következő évtizedek meghatározó fejlődési súlypontjává váljon, tartós, magas szintű politikai támogatásra van szükség. Fontos, hogy a most folyó uniós költségvetési tárgyalásokon a bioökonómia is kellő súllyal szerepeljen a KKE tagállamok közös prioritásai között, és a Kezdeményezés megerősödjön.
Magyarország esetében a bioökonómia nem szűk agrárpolitikai kérdés, hanem összekapcsolódik a vidék jövőjével, az ipari szerkezetváltással, az energiaátmenettel, a talaj- és vízgazdálkodással, valamint a fiatalok helyben tartásával. Egy valódi fejlesztési pálya kialakításához kormányzati szintű, ágazatokon átívelő stratégia szükséges. Ennek magában kell foglalnia a biomassza-felmérést, ipari és kutatás-fejlesztési prioritásokat, képzési programokat, beruházásösztönzést és regionális együttműködést.
A régi, kész technológiák átvételére és olcsó munkaerőre épülő versenyképességi modell elavulttá vált. A természeti erőforrások, mint a víz és a talaj, valamint a munkaerő már nem terhelhetők tovább a korábbi struktúrában. A versenyképesség új forrása a tudás, a helyi adottságokra szabott technológia és a fenntartható erőforrás-gazdálkodás.
A fenntartható bioökonómia nem csupán divatszó, hanem egy válasz arra a kérdésre, hogy Közép- és Kelet-Európa képes-e saját erőforrásaiból magasabb hozzáadott értéket, jobb vidéki életlehetőségeket és erősebb európai alkupozíciót teremteni. A biomassza önmagában nem elegendő, de tudással, tőkével és ipari stratégiával összekapcsolva a régió egyik legfontosabb versenyképességi esélyévé válhat.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása