Izraeli régészek jelentős felfedezést tettek Jeruzsálem határában, ahol egy mintegy kétezer éves vízvezeték eddig ismeretlen szakaszára bukkantak. A leletre egy új városnegyed építését megelőző ásatások során találtak rá, Ramat Rachel kibuc közelében. Ez az ősi rendszer egykor Jeruzsálem vízellátásában játszott kulcsszerepet, vizet szállítva a Templom-hegyre, a város szívébe.
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) vasárnap jelentette be a felfedezést, amely a jeruzsálemi alsó vízvezeték egy hosszú, mintegy háromszáz méteres szakaszát tárta fel. Az ásatások a mai Jeruzsálem déli határánál, Ramat Rachel kibuctól délre zajlottak, egy tervezett városnegyed építési területén.
A feltárt szakaszt a tervek szerint beillesztik a készülő városnegyed bejáratába, így téve láthatóvá és hozzáférhetővé az ókori örökséget a modern környezetben. A vízvezetékkel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket a következő napokban mutatják be a 19. alkalommal megrendezett, „Jeruzsálem és térsége régészetének új kutatásai" című éves konferencián, ahol a szakemberek részletesebben ismertetik a lelet jelentőségét.
A most felfedezett vízvezeték a Hasmóneusok korában, az i. e. 140 és 37 közötti időszakban épült. Fő feladata az volt, hogy a Jeruzsálemtől délre fekvő forrásokból, a Salamon-medencéken keresztül juttassa el a vizet a Templom-hegyre, a Szentélyhez, biztosítva a város alapvető vízellátását. Az alsó vízvezeték egy rendkívül fejlett ókori vízellátó rendszer része volt, amely körülbelül huszonegy kilométer hosszan húzódott a Betlehemtől délre elhelyezkedő Salamon-medencéktől egészen Jeruzsálemig.
Az útvonal nagy részén a víz enyhe lejtésű csatornában folyt, kilométerenként mindössze egy métert süllyedve, ami a gravitáció hatására szivattyúk és egyéb mechanikus eszközök nélkül biztosította az áramlást.
Az alsó vízvezeték lenyűgöző mérnöki teljesítményt képvisel, melyet a Hasmóneus királyok idején hoztak létre Jeruzsálem vízellátására. A rendszer tervezése és kivitelezése olyan gondos volt, hogy időszakosan még mintegy száz évvel ezelőtt is használták, ami a szerkezet tartósságát és funkcionalitását bizonyítja. A vízvezeték útvonalának kialakítása rendkívüli precizitást igényelt, hiszen kilométereken át pontosan enyhe lejtést kellett tartani, miközben az útvonalat a domborzathoz és az alapkőzethez igazították.
A rendszer mentén tisztítónyílásokat is kialakítottak, amelyek lehetővé tették a csatorna rendszeres karbantartását, az esetleges elzáródások megszüntetését és a vízminőség ellenőrzését. Ez a tervezési részlet is mutatja az ókori mérnökök előrelátását.
A vízvezeték kezdetben falazott, vakolattal borított csatornából állt, amely biztosította a víz szivárgásmentes áramlását. Mintegy ötszáz évvel ezelőtt, az oszmán-török korban jelentős módosításokat végeztek rajta: kerámiacsöveket helyeztek el az eredeti csatornában, ezzel is javítva a rendszer hatékonyságát. Ekkor a vízvezeték külső falát is bevakolták, majd a még nedves vakolatba apró köveket nyomtak, ami valószínűleg esztétikai vagy védelmi célt szolgált.
Az IAA jeruzsálemi körzetének régésze, Amit Re'em szerint a vízvezeték valódi mérnöki csoda. Kiemelte, hogy még a mai modern technológiával is komoly tervezést és erőfeszítést igényelne egy ilyen rendszer megépítése, ezért elképesztő belegondolni, hogy kétezer évvel ezelőtt képesek voltak ilyen módon vizet juttatni Jeruzsálembe. A mostani felfedezés tovább gazdagítja az ókori Jeruzsálem vízellátásáról és mérnöki képességeiről szóló ismereteinket, hangsúlyozva a történelmi örökség értékét.
📰 Forrás: Magyar Hírlap — Eredeti cikk elolvasása