Iránban mélyreható belső vita zajlik a fél éve tartó konfliktus folytatásáról, amely az Egyesült Államokkal való viszony jövőjét is meghatározhatja. A teheráni vezetés két fő tábora eltérő stratégiát javasol a háború lezárására és az ország nemzetközi helyzetének kezelésére. A legfelsőbb vezető, Modzstaba Hamenei, egyelőre nem foglalt állást, miközben igyekszik megszilárdítani pozícióját. Ez a megosztottság a modern iráni állam történetének egy korábbi, meghatározó időszakát idézi, amikor az Irak elleni háború elhúzódása súlyos következményekkel járt.
Az iráni politikai elitben két markánsan eltérő álláspont ütközik a jelenlegi konfliktus kezelésével kapcsolatban. Az egyik oldalon a pragmatikusok és technokraták állnak, élükön Maszúd Peszeskján elnökkel, Mohammad Bagher Ghalibaf házelnökkel és Abbász Araghcsi külügyminiszterrel. Ők egy Washingtonnal kötendő megállapodás mellett érvelnek, hivatkozva a háború sújtotta gazdasági helyzetre, az amerikai tengeri blokádra és az infrastruktúrában keletkezett károkra. Figyelmeztetnek arra, hogy szűkül az az időablak, amelyben még erőpozícióból lehetne lezárni a konfliktust, és szerintük a Washingtonnal való szembenállás befejezése enyhíthetné az ország belső válságát és feloldhatná a nemzetközi elszigeteltséget.
Velük szemben a keményvonalas konzervatívok állnak, akik mély bizalmatlansággal viseltetnek az Egyesült Államokkal szemben, és úgy vélik, Washington az Iráni Iszlám Köztársaság elpusztítására törekszik. Donald Trump korábbi lépései megerősítették őket ebben a hitükben. A konzervatívok azzal vádolják a mérsékelt állami vezetőket, hogy nyugatbarátok, és a belső problémák eltúlzásával próbálják a közvéleményt egy megállapodás felé terelni. Sanam Vakil, a Chatham House szakértője szerint a keményvonalasok úgy érzik, már győztek, mivel nem vesztették el a háborút, és nem csupán jobb alkut akarnak, hanem belpolitikai pozíciójukat is erősíteni kívánják.
A konzervatívok gyenge elnöknek tartják Peszeskjánt, akinek pozícióját a júniusi tűzszüneti megállapodás aláírása is gyengítette. A keményvonalasok odáig mennek, hogy azzal vádolják a kormányt, szándékosan rontja a gazdasági válságot, hogy nyomást gyakoroljon a lakosságra egy megállapodás elfogadása érdekében. Egyesek üzemanyaghiány mesterséges előidézését emlegetik, mások egyenesen puccs szervezésével vádolják a mérsékelteket. Mohammad-Manan Raiszi képviselő szerint nem minden probléma ered a háborúból, és a gazdasági helyzetről szóló narratíva kérdőjelezhető.
A jelenlegi iráni vezetés kulcspozícióit nagyrészt azok a forradalmárok foglalják el, akik több mint négy évtizeddel ezelőtt vezették az Irak elleni offenzívát. Számukra az Egyesült Államok és Izrael elleni küzdelem egy kikényszerített konfliktus, amelynek kimenetelét a kitartás dönti el. Az iráni-iraki háború idején Ruhollah Hameini ajatollah döntése, miszerint az iraki diktátor megdöntésére törekedett, hatéves, kimerítő harccá változtatta a konfliktust, amely több százezer ember életét követelte. Ez a történelmi tapasztalat mélyen beépült az iráni politikai gondolkodásba.
A keményvonalasok gyakran hivatkoznak korábbi, Washingtonnal kötött, kudarcot vallott megállapodásokra. Példaként említik a 2015-ös nukleáris egyezményt, amelyet Donald Trump később felmondott, valamint azt a két esetet, amikor az Egyesült Államok a tárgyalások közepette támadta meg az Iszlám Köztársaságot. Ezen tapasztalatok alapján úgy vélik, az ország kitartása, regionális szövetségesei és a konfrontációs politika hatékonyabban védte meg Iránt, mint a diplomácia. Sanam Vakil szerint a keményvonalasok arra a következtetésre jutottak, hogy Trumppal nem lehet megállapodást kötni, és a háborúk közötti háborúban élnek, amelyben időhúzással és a gazdasági szenvedés elnyújtásával gyengíthetik az amerikai elnököt.
A mély ideológiai szakadék azon alapszik, hogy az iráni politikusok eltérően értelmezik a „győzelem” fogalmát a konfliktusban. Míg a pragmatikusok a nemzetközi elszigeteltség feloldásában és a gazdasági stabilitás helyreállításában látják a győzelmet, addig a keményvonalasok számára a konfrontáció folytatása és az amerikai nyomásnak való ellenállás jelenti a sikert. Kamran Ghazanfari képviselő szerint a megállapodás mellett érvelők valójában a korábbi legfelsőbb vezetővel, Ali Hameneijel is szembeszállnak, és megalázó béke elfogadására készítik fel a közvéleményt.
Donald Trump kiszámíthatatlan stratégiája tovább bonyolítja a helyzetet. Egyrészt a megállapodás mielőbbi megkötéséről beszél, másrészt fenyegeti Iránt, ami a konzervatívok szerint azt bizonyítja, hogy az amerikai elnök a diplomáciai erőfeszítéseket egy újabb hadjárat előkészítésére használja. Ez a kettősség megerősíti a keményvonalasok azon hitét, hogy Washington megbízhatatlan, és minden diplomáciai lépés áruláshoz vezet. A politikai megosztottság tehát nem csupán belső nézetkülönbség, hanem külső tényezők, különösen az Egyesült Államok politikája is táplálja.
A legfelsőbb vezető, Modzstaba Hamenei, óvatosan kezeli a belső megosztottságot, elkerülve, hogy bármelyik oldal mellé álljon, mivel ez árthatna legitimációjának. Elismerően nyilatkozott a kormány teljesítményéről, de arra kérte a tisztségviselőket, hogy az ország gyengeségeit ne hangsúlyozzák nyilvánosan, nehogy felbátorítsák az ellenségeket és demoralizálják a szövetségeseket. Ez a megközelítés lehetővé teszi a keményvonalasok számára, hogy folytassák a megállapodás elleni kampányukat.
A konfliktus további eszkalációja is valószínűsíthető, különösen az amerikai légicsapások fényében. Donald Trump legutóbbi támadása Irán ellen, amely közel egy hónappal az előző után történt, tovább erősíti a konzervatívok álláspontját, miszerint a konfrontáció elkerülhetetlen. Amíg a belső hatalmi harc és a külső nyomás fennáll, addig a háború végének időpontja bizonytalan marad, és a teheráni vezetésnek továbbra is egyensúlyoznia kell a diplomáciai megoldások és a kitartó ellenállás között.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása