Az euró bevezetése számos gazdasági előnnyel járhat, többek között alacsonyabb kamatszintet és kedvezőbb hitelfeltételeket eredményezhet a háztartások és vállalatok számára. Ez a felzárkózó gazdaságok esetében jelentős mértékben támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Ugyanakkor az olcsó hitelek kockázatot is rejtenek: a túlzott eladósodás veszélyét, mely ellen hatékony védelmi rendszert kell kiépíteni még az euróövezeti csatlakozás előtt.
Az euróövezeti tagság következtében a kamatszint tartósan alacsonyabb lehet, mint a nemzeti valuta idején. Ez a helyzet arra ösztönözheti a háztartásokat, hogy nagyobb lakáshiteleket vegyenek fel, ami növeli az ingatlanok iránti keresletet és felhajtja az árakat. A dráguló ingatlanok nagyobb fedezetet biztosítanak, ami további hitelfelvételt tesz lehetővé, ezzel egy öngerjesztő folyamatot indítva el.
Amennyiben a hazai infláció meghaladja az euróövezeti átlagot, a közös nominális kamat mellett a reálkamat rendkívül alacsonyra, akár negatív tartományba is süllyedhet. Ez a jelenség nemcsak a háztartások, hanem a vállalatok hitelfelvételét és beruházásait is serkenti, erősítve a belföldi keresletet. A munkaerőpiac feszesebbé válik, a bérek és árak növekedése felgyorsul, ami tovább csökkenti a reálkamatot és fokozza a hitelfelvételi kedvet.
Ez a ciklus azonban az eladósodás növekedéséhez vezet, a bankok egyre inkább az ingatlanpiachoz kötődnek, és a beruházások jelentős része alacsony termelékenységű területekre, például ingatlanokba áramolhat. Amikor a pénzügyi ciklus megfordul, a folyamatok visszafelé hatnak: a lakásárak csökkennek, a fedezetek értéke romlik, a bankok visszafogják a hitelezést, a háztartások pedig a fogyasztást. Ez a gazdaság gyengüléséhez és recesszióhoz vezethet.
Az euró bevezetéséről szóló viták jellemzően a maastrichti kritériumok teljesítésére fókuszálnak, mint például az alacsony infláció, a rendezett költségvetés és a stabil árfolyam. Ezek a feltételek azonban csupán azt jelzik, hogy egy ország készen áll-e a belépésre, de keveset árulnak el arról, hogy gazdaságilag sikeres lesz-e az euróövezetben.
A felzárkózó gazdaságok számára kulcsfontosságú kérdés, hogy mi történik, ha az euróövezeti kamatszint tartósan túl alacsonynak bizonyul. Európa már látott hasonló eseteket: Portugália, Spanyolország, Görögország és Szlovénia a 2000-es években különböző mértékben tapasztalta meg az alacsony reálkamatok, a gyors hitelbővülés és a túlfűtött belföldi kereslet okozta problémákat. Ezért fontos megelőzni, hogy a normális pénzügyi felzárkózás túlzott eladósodássá és ingatlanpiaci buborékká fajuljon.
A túlzott eladósodás elleni védekezésnek két fő vonala van. Az első a költségvetési politika, amely egy gazdasági fellendülés idején automatikusan többletbevételekhez jut az adóbevételek növekedése révén. Ezen bevételek egy részét érdemes lenne félretenni, ahelyett, hogy azonnal elköltenék, ezzel felkészülve egy esetleges későbbi válságra. Különösen fontos lenne, hogy az állam ne támogassa a lakáshitelezést, amikor a piaci kamatok amúgy is alacsonyak, mert ez csak tovább fűtené az ingatlanpiaci boomot.
A második védelmi vonal a makroprudenciális politika, amely a bankok és hitelfelvevők együttes, rendszerszintű kockázatvállalását vizsgálja. Magyarország már rendelkezik jelentős makroprudenciális eszköztárral, mint például a jövedelemhez kötött törlesztési korlát (DSTI) és a hitelfedezeti (LTV) korlát. Ezek a szabályok meghatározzák, hogy a havi törlesztőrészlet mekkora lehet a jövedelemhez képest, illetve az ingatlan értékének mekkora részét lehet hitelből finanszírozni.
Azonban a jelenlegi szabályozásnak van egy gyengesége. Ha a kamatok csökkennek, ugyanakkora törlesztőrészlet mellett nagyobb hitel vehető fel. Ha ehhez lakásár-emelkedés is társul, az LTV korlát betartása mellett is tovább nőhet a felvehető hitel összege. Ez azt jelenti, hogy a háztartások eladósodása gyorsan emelkedhet, még akkor is, ha mindenki betartja a meglévő szabályokat, ami további védelmi eszközök bevezetését teszi szükségessé.
A meglévő makroprudenciális eszközök kiegészítésére további négy intézkedés javasolt a teljesebb védelem érdekében. Ezek közé tartozik egy jövedelemarányos adósságkorlát (DTI), amely közvetlenül az éves jövedelemhez kötné a teljes adósságállományt. Fontos lenne továbbá egy maximális futamidő bevezetése, amely megakadályozná az egyre hosszabb futamidejű hitelek felvételét, melyek látszólag megfizethetővé teszik a nagyobb összegeket.
Egy kamatstressz-teszt bevezetése azt vizsgálná, hogy a hitelfelvevő képes lenne-e törleszteni magasabb kamatok mellett is, csökkentve ezzel a kamatkockázatot. Végül, korlátozni kellene azokat a hitelkonstrukciókat, amelyek csak kamatfizetéssel vagy a tőketörlesztés futamidő végére való elhalasztásával mesterségesen alacsonyan tartják a kezdeti törlesztőrészletet. Ezek az eszközök egymást kiegészítve nyújtanának átfogó védelmet a túlzott eladósodás ellen.
Az Otthon Start Program esete jól illusztrálja a jelenlegi rendszer működését és korlátait. Bár a program stabil törlesztési terhet eredményezett, az új hitelek átlagos hitelfedezeti mutatója és a jövedelemhez képest felvett összegek növekedtek. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a kamatok csökkenése és a lakásárak emelkedése esetén az adósságállomány gyorsan növekedhet, még a meglévő szabályok betartása mellett is, ezért a javasolt kiegészítő eszközök együttesen biztosítanák a szükséges védelmet az euró bevezetésekor.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása