Tarr Zoltán kultuszminiszter nemrégiben menesztette Schmidt Máriát a Terror Háza múzeum éléről, majd ideiglenesen bezáratta az intézményt. A miniszter a kiállítás tartalmi átvilágítását ígérte, ami jelentős vállalásnak számít a magyar kultúrharc egyik központi helyszínén. Néhány nap elteltével azonban a múzeum újra megnyitotta kapuit, miközben szakértők megkezdték a tárlat felülvizsgálatát.
A kultuszminiszter döntését követően a Terror Háza múzeumot egy hétre ingyenessé tették, ami hatalmas tömegeket vonzott az Andrássy úti épület elé. A sorban állók között meglepően sokféle korosztály képviseltette magát, és jelentős számban voltak külföldi látogatók is. Az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet munkatársai és független szakértők eközben megkezdték a kiállítás szakmai felülvizsgálatát, melynek eredményéig az állandó tárlat az eddigi formájában látogatható.
A múzeum bezárása és újranyitása azonnal politikai vitákat generált. Schmidt Mária az SZDSZ-t vélte a háttérben, míg a Fidesz kommunistázó tüntetést szervezett az épület elé. Bayer Zsolték Békemenetet hirdettek, amit később lemondtak, majd a Fidesz az október 23-i megemlékezését jelentette be ugyanoda.
A Terror Háza múzeum megnyitása óta az újkori magyar kultúrharc egyik legfontosabb csataterének számít. Az intézmény 2002. február 24-i megnyitása óta a politikai és társadalmi diskurzusok kereszttüzében áll. A mostani események ismét rávilágítottak a múzeum körüli folyamatos feszültségekre és értelmezési különbségekre.
Egy újságíró, aki huszonnégy éven át nem látogatta meg a kiállítást, most a tömeggel együtt fedezte fel az újranyitott tárlatot. Elmondása szerint korábban a kultúrharc fáradtsága tartotta távol, de az Andrássy úti és Csengery utcai járdát ellepő hosszú sorok látványa keltette fel érdeklődését. A látogatók összetétele meglepte, hiszen nem csupán idősebb korosztályt talált, hanem fiatalabbakat és külföldieket is, ami cáfolta az esetleges „néma fideszes lázadás” elképzelését.
A kiállítás maga F. Kovács Attila látványtervező munkáját dicséri, aki az épületen keresztül vált szélesebb körben ismertté. A látogató egy szocreál-kommunista szobrokkal teli, piros-arany-vörösmárvány hangulatú, színpadiasan megvilágított lépcsőházban indul felfelé. Egy rövid, klausztrofóbiás bevezető után a tér kinyílik a körfolyosóra érve, majd az udvar mélyén egy tükröző felületre állított szovjet tank látványa fogadja az érkezőt.
A tárlat kétféle tér- és teremtípust váltogat: hangsúlyos, installációszerű, stilizáltan színpadias látványtereket és normál szobákat. Utóbbiak falait fotókból, dokumentumokból és plakátokból összeállított kollázsok borítják, számos beépített monitorral. Kovács Ákos zenéje és a komponált hangeffektusok, valamint a videók hangjai intenzív érzéki stimulációt biztosítanak, gyakran félhomályban, sötétben vagy erős fény-árnyék hatások között. A vizuális információk és a hangok folyamatosan terhelik a látogatót, miközben a rengeteg szöveg a félhomályban olvashatatlanná válik.
Az installációszerű termek különösen emlékezetesek és szokatlan élményt nyújtanak. A „szolgáltatásról” szóló részben például egykilós sertészsírtömbökből épült útvesztőben lehet bolyongani. Az ’56 utáni vérbíróságokat egy lázálomszerű osztályteremben mutatják be, ahol a padokat halálos ítéletekkel tapétázták ki. A „Magyar Ezüst-szobában” kék fénnyel megvilágított alumíniumszínű környezetben egy vörös bauxithalom dominál, míg az egyházi teremben egy gigantikus, világító feszület emelkedik ki a padlóból. A pincében egy komplett vesztőhelyet rendeztek be, ahol valódi akasztófát is láthatunk.
A kiállítás által nyújtott élményt a beszámoló egy szellemvasúthoz hasonlítja, ahol a kocsik meghibásodása miatt gyalog kell megtenni a távot. Ez a metafora jól érzékelteti a tárlat intenzív, de néhol zavarba ejtő és értelmezésre váró jellegét. A múzeum továbbra is a magyar történelem egy nehéz időszakának emlékezetét dolgozza fel, egyedi és sokkoló vizuális eszközökkel.
A szakmai felülvizsgálat eredménye még várat magára, és egyelőre nem tudni, milyen változásokat hozhat a kiállítás tartalmában vagy prezentációjában. A Terror Háza továbbra is központi szerepet játszik a történelmi emlékezetpolitikai vitákban, és a látogatók számára is rendkívül erős, megosztó élményt nyújt.
📰 Forrás: 444 — Eredeti cikk elolvasása