A magyar előadó-művészeti szféra jelentős átalakítást sürget, amelynek alapjait egy frissen elkészült, több mint ötszáz szakmai javaslatot tartalmazó anyag fektetheti le. Ezt a dokumentumot a Magyar Színházi Társaság Évadnyitó Szakmai Fórumán adták át a döntéshozóknak. Az átfogó javaslatcsomag a finanszírozástól kezdve a művészi életpályán és az etikai szabályokon át, egészen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéig és a független szféra működéséig igyekszik megoldást találni a szektor régóta húzódó kihívásaira.
A Budapest Bábszínház adott otthont a Magyar Színházi Társaság Évadnyitó Szakmai Fórumának, ahol Eilinger Edina igazgató köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte a bábszínház önálló művészeti formaként betöltött szerepét, hangsúlyozva, hogy az nem csupán a gyermekek első színházi élményeinek helyszíne.
Bodor Johanna, a Magyar Színházi Társaság elnöke részletezte a javaslatcsomag elkészítésének folyamatát. Elmondása szerint tizenhét munkacsoportban több mint kétszáz szakember működött együtt, akik között vidéki és budapesti alkotók, független és kőszínházi képviselők, valamint különböző generációk tagjai egyaránt megtalálhatóak voltak. A munka során nem csupán a problémák azonosítására, hanem azok konkrét megoldására és több alternatív javaslat kidolgozására koncentráltak.
A szakmai koncepció 145 pontból és 65 oldalból áll, amelyet a munkacsoportok csaknem kétszáz oldalnyi anyaga egészít ki. Összességében több mint ötszáz javaslat született, amelyek jogi és közigazgatási szempontból is átfogónak számítanak. Bodor Johanna kiemelte, hogy a kultúra fennmaradása nem az őrzésen, hanem a működtetésen múlik, és az elkészült anyag egy új előadó-művészeti törvény alapja lehet.
A javaslatcsomag első fejezete az Országos Színházművészeti Etikai Keretszabályzatot tartalmazza, amely a félelem- és zaklatásmentes munkakörnyezet, valamint a hatalommal való visszaélés megelőzésének fontosságát hangsúlyozza. Célja egy olyan védett alkotói környezet megteremtése, ahol a szakmai maximalizmus emberi méltósággal párosul, nem pedig a művészi megalkuvást vagy a fegyelem lazítását jelenti.
Az életpályamodellről szóló rész rávilágít arra, hogy a kulturális munka jelentős része nem illeszthető a hagyományos foglalkoztatási formákba. A munkacsoport szerint nem a művészek működnek rendellenesen, hanem a rendszer próbálja őket egy olyan modellbe kényszeríteni, amely nem veszi figyelembe a kulturális szektor sajátosságait. A szociális biztonság hiánya, mint például a stabil TB, nyugdíjalap vagy egészségügyi ellátás, hosszú távon az egész kulturális rendszer összeomlásához vezethet, ezért ez a kérdés kulturális, nem pedig szociálpolitikai szempontból kezelendő.
Konkrét példaként Hirtling István színművész a pályakezdő színészek és diplomás pedagógusok közötti bérkülönbséget említette. Egy pályakezdő színész bruttó 377 ezer forintos minimumösszeggel is szerződtethető, míg egy diplomás pedagógus gyakornoki minimuma bruttó 705 ezer forint. Ez a különbség annak ellenére áll fenn, hogy mindkét szakma hasonló állami diplomát és képzést igényel, és hasonló szakmai követelményeket támaszt.
A finanszírozási javaslatok között szerepel a független társulatok projektalapú bizonytalanságának megszüntetése, helyette három-öt éves finanszírozási ciklusok bevezetése. A csomag foglalkozik a támogatási rendszer egészének átalakításával, az Országos Színházi Találkozó jövőjével, egy színházi inkubátorprogrammal, a szabadtéri színházakkal és a zöld színházi működéssel is. A művészeti felsőoktatás kapcsán a javaslat kiemeli, hogy független szakmai minőségbiztosítás nélkül nem lehet valódi reformot végrehajtani. Az SZFE helyzetét a magyar művészeti felsőoktatás jogállami, szakmai és erkölcsi próbájának nevezi, amelynek rendezése nélkül minden általános felsőoktatási és kulturális reform hitelessége sérül.
Bodor Johanna hangsúlyozta a szakmai összefogás jelentőségét, amely lehetővé tette a jogi és közigazgatási szempontból is átfogó javaslatcsomag elkészítését. A döntéshozókhoz intézett felhívásában arra kérte őket, hogy vitatkozzanak, kérdezzenek és egyeztessenek a szakmával, de ne hozzanak döntéseket a szereplők nélkül.
Karácsony Gergely főpolgármester beszédében egy új kulturális korszak szükségességét emelte ki, amely a partnerségre és egymás meghallgatására épül. Felidézte, hogy az előadó-művészeti törvény korábbi módosítása szerinte „kispályára ültette” az önkormányzatokat saját színházaik fenntartójaként, ami vidéken különösen súlyos következményekkel járt. Figyelmeztetett arra is, hogy politikai változások után nem szabadna újabb kulturális térfoglalásnak következnie.
A főpolgármester különösen súlyos problémának nevezte a független színházi szféra helyzetét, ahol az „önkizsákmányolás” életveszélyes méreteket öltött. Kiemelte, hogy a színház munkahely, ahol a művészeknek és a háttérben dolgozóknak egyaránt kiszámítható, stabil és érzelmileg biztonságos körülményeket kell teremteni. Karácsony Gergely szerint már önmagában a kulturális források jobb struktúrában történő elosztása is jelentős változást hozhatna, akár egy „új aranykort” is elindíthatna.
Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár is felszólalt, jelezve, hogy nem politikai beszéddel, hanem párbeszéd indításának szándékával érkezett. Színházi emberként tért vissza abba a közegbe, ahol felnőtt, és hangsúlyozta, hogy több művészeti területen is megjelent az igény a régi struktúrák újragondolására. Beszédének jelentős részében a színházi zaklatási ügyekkel foglalkozott, jelezve a téma súlyát és a párbeszéd fontosságát.
A fórum végén Bodor Johanna és Jeles Bálint átadta a Magyar Színházi Társaság kulturális javaslatcsomagját Karácsony Gergely főpolgármesternek. Az első szakmai beszélgetés a művészi életpálya kiszámíthatóságáról szólt, amelyen többek között Zoltán Áron, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke, Orbán Eszter dramaturg, Hirtling István színművész és Tomori Pál, az Előadóművészi Jogvédő Iroda igazgatója vett részt.
A most átadott javaslatcsomag sorsa a döntéshozók kezében van. A szakma felhívása a párbeszédre és az együttműködésre egyértelműen jelzi, hogy a magyar előadó-művészet szereplői aktívan részt kívánnak venni a jövőjüket meghatározó döntésekben. A források átgondoltabb elosztása és a stabilabb működési keretek megteremtése kulcsfontosságú lehet a szektor hosszú távú fennmaradásához és fejlődéséhez.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása