Bognár Péter költő és író nyerte el idén az Esterházy Irodalmi Díjat, akit Krasznahorkai László korábban "a legnagyobb közöttünk" jelzővel illetett. A díj kapcsán adott interjújában a szerző az irodalmi elismerések és ösztöndíjak odaítélésének mechanizmusáról, Esterházy Péter életművéhez fűződő viszonyáról, valamint saját írói útjáról is megosztotta gondolatait. Kiemelten foglalkozott az állam kulturális szerepvállalásával és annak potenciális veszélyeivel.
Az Esterházy Irodalmi Díj idei odaítélése Bognár Péternek lehetőséget teremtett arra, hogy az irodalmi közélet aktuális kérdéseiről beszéljen. A szerző hangsúlyozta, hogy az irodalom alapvetően egy nyelvi térben létrejövő tevékenység, amelynek legfontosabb célja, hogy megtalálja olvasóit. Az interjúban szó esett a díjazott Elmész, visszajössz, sose halsz meg című művéről is, amely alternatív kötelező olvasmánylistaként is funkcionál.
Bognár Péter kritikus hangot ütött meg az állami kultúrafinanszírozással kapcsolatban, kiemelve, hogy sosem szerencsés, ha az állam preferenciákat mutat az alkotók között. Véleménye szerint az állami díjak elfogadása bizonyos mértékig legitimálhatja a rendszert. Ugyanakkor elismerte, hogy egy olyan kis olvasóközönségű országban, mint Magyarország, az állami jelenlét a kultúra támogatásában szinte elkerülhetetlen.
A szerző felidézte a korábbi évek tapasztalatait, amikor a Térey-ösztöndíj kapcsán Szijj Ferenc költővel együtt ő is elutasította volna a jelölést. Akkoriban nem akart semmilyen állami díjat elfogadni, és ösztöndíjakra sem pályázott, mert nem akart kezet fogni bizonyos emberekkel. Rémületesnek tartotta például, hogy az NKA kuratóriumában olyan személyek foglaltak helyet, mint Takaró Mihály, akiktől semmilyen anyagi támogatást nem kívánt elfogadni.
Bognár Péter szerint a kulturális szférában a minimális állami szerepvállalás lenne a legideálisabb, mivel a politika nyíltan és egyértelműen befolyásolta a döntési mechanizmusokat. Ezzel szemben nagyra értékeli az alapítványi díjakat, amelyek képesek megőrizni a kultúra függetlenségét és integritását. Ezek a független elismerések biztosítják, hogy az irodalmi érték ne politikai szempontok alapján ítéltessék meg.
Esterházy Péter életműve rendkívül nagy hatást gyakorolt Bognár Péterre, akinek munkásságában számos Esterházyra jellemző vonás visszaköszön. Kiemelte a humor hiányát a kortárs "magas irodalomból", amit Esterházy finom, árnyalt és okos humora pótolt. Emellett nagyra értékelte Esterházy nyelvi megmunkáltságát, a szöveg szövetére fordított aprólékos figyelmét és műgondját.
Az Esterházy-próza játékossága, önreflektív jellege és az irodalom lényegét firtató kérdései is mélyen megérintették Bognárt. Úgy véli, Esterházy folyamatosan azt vizsgálta, mi az irodalom értelme, célja és lényege, miközben a világ és a nyelv, a valóság és a fikció viszonyát is boncolgatta. Bognár Péter mester-tanítvány viszonyként tekint Esterházyra, akitől folyamatosan tanul, és akinek művei inspirálóan hatnak rá.
Az író a versek és a próza közötti átmenetről is beszélt, elmondása szerint a rövidebb versformákban egyszerűbb volt az aprólékos munkát elsajátítani. Később észrevette, hogy versesköteteiben is megjelent a narratív szerkezet és a történetmesélés igénye, ami természetes módon vezetett a próza felé. Ez a szerves fejlődés jellemezte írói pályájának alakulását.
Bognár Péter érdeklődését felkeltette a krimi műfaja, különösen Edgar Allan Poe szerepe annak megteremtésében a 19. század közepén. A detektívregények implicit állítása, miszerint az ember racionális lény, aki képes rendet teremteni a világban, ellentétben áll a mai irracionális emberképpel. Ez az ellentmondás inspirálta az anti-detektívregény koncepcióját.
Az anti-detektívregényben a nyomozó mindent félreért, és a bűntény véletlenül oldódik meg, ami jobban illeszkedik a mai világképhez. A szerző szerint az ember ma inkább vágyai, félelmei és ösztönei által vezérelt, ami sokszor irracionális helyzetekhez vezet. Ez a megközelítés tükrözi a valóság és a fikció közötti feszültséget, és az irodalom szerepét a modern ember megértésében.
Végül Bognár Péter megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon a vidék vált a tipikus helyszínné, nem pedig a város. Úgy véli, a városi értelmiségiek, bár fontosnak gondolják magukat, nem képviselnek olyan nagy erőt a társadalomban, mint azt sokan hiszik. Ez a megfigyelés is hozzájárulhat a műveiben megjelenő valóságábrázoláshoz.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása