György László kutató, a Harmonikus Növekedésért Alapítvány alapítója által jegyzett műhelytanulmány az igazságosabb teherviselés iránti társadalmi igény valóságát hangsúlyozza. Az elemzés rávilágít arra, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott a vagyonosok adóterhe a középosztályéhoz képest. Míg az 1950-es években az amerikai felső középosztály körülbelül 25 százalékos, a leggazdagabbak pedig megközelítőleg 70 százalékos tényleges adókulccsal adóztak, ma a fejlett országokban a középosztály jövedelmének mintegy 40 százalékát fizeti be, míg a dollármilliárdosok esetében ez az arány 22 százalék körül mozog. Magánszemélyként fizetve a szupergazdagok terhe akár 4 százalékra is csökkenhet.
Ez a fordulat az adószabályok fokozatos átalakításának eredménye, amely a globálisan mozgó nagytőke javára történt. A tanulmány szerint a szakadék nem csupán a gazdagok és szegények között nőtt, hanem a könnyen külföldre vihető nagy vagyonok és a helyhez kötött, magas fizetésű felső középosztály – mint például orvosok, mérnökök, informatikusok, cégvezetők – között is. Egy rosszul kalibrált vagyonadó ezért nem feltétlenül mérsékelné, hanem akár növelhetné is az adózási szakadékot a gazdagok javára és a középosztály kárára.
Az OECD elemzése szerint 1990 óta tizenkét országból kilenc vezette ki a vagyonadót. Jelenleg az OECD-országok közül csak négy alkalmaz ilyen adónemet: Norvégia, Spanyolország, Svájc és Kolumbia. Kolumbia 2022-es adóreformja az egyetlen példa a közelmúltban bevezetett állandó vagyonadóra.
Magyarországon Kármán András pénzügyminiszter beszélt egy tervezett vagyonadóról, amely az 1 milliárd forint feletti vagyonokat évi 1 százalékkal terhelné. Az adóalapba ingatlan, cégrészesedés, értékpapír és nagy értékű luxusjószág is beletartozna. Bár a bevezetés iránya eldöntöttnek tűnik, a részletes törvényszöveg a tanulmány lezárásakor még nem volt ismert.
Az OECD összefoglalója szerint a vagyonadók kivezetését mindenütt hasonló okok indokolták: alacsony bevétel, magas adminisztrációs költségek, értékelési jogviták és tőkemenekülés. Gyakran előfordult, hogy a vagyonadók nem érték el újraelosztási céljukat, mivel nem a leggazdagabbak, hanem a középosztály fizette azokat.
Példaként említhető Ausztria (1994), Dánia és Németország (1997), Hollandia (2001), Finnország és Luxemburg (2006), valamint Svédország (2007), amelyek mind eltörölték a vagyonadót. Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója például már 1973-ban külföldre költözött a svéd adóterhek elől, és csak a vagyonadók megszűnése után, 2014-ben tért haza. Franciaország 2018-ban átalakította saját rendszerét, és csak az ingatlanvagyont hagyta benne, mindkét esetben a tőke kiáramlására hivatkozva.
A norvég példa, amelyet gyakran említenek a vagyonadó működőképességének igazolására, részletesebben vizsgálva más képet mutat. Az alacsony értékhatár miatt ott a lakosság mintegy 12 százaléka fizeti az adót, ami stabil bevételt hoz a felső és középosztály adóztatásából, nem pedig a szupergazdagok megfogásából. A 2021–2022-es kulcsemelés után 82 vagyonos adózó távozott Norvégiából, mintegy 46 milliárd korona, azaz körülbelül 4,3 milliárd dollár nettó vagyonnal, többségük Svájcba költözött.
Svájcban a részvényeken elért nyereség után nem kell adózni, és több kantonban az öröklés után sem. A vagyonadó ott nem kiegészíti, hanem helyettesíti a többi adóterhet. Spanyolországban a 2022-es, leggazdagabbakat célzó különadó mindössze 12 010 emberre vonatkozott, és egy év alatt 623 millió eurót hozott, de tudatosan kihagyta a működő cégekben lévő vagyont.
A tanulmány szerint a vagyonadó vagy tényleg csak a legfelső kört éri el, de akkor kevés bevételt hoz, vagy sok pénzt termel, de akkor már a felső középosztályt is terheli. A tervezett magyar adó esetében a tanulmány évi 100–180 milliárd forintot tart reálisnak, míg a kormány ennél lényegesen többet, évi 300–600 milliárdot vár. A különbség abból adódik, hogy a magasabb bevétel csak akkor érhető el, ha a működő cégekben lévő vagyont is teljes súllyal terhelik, ami viszont számos gyakorlati és jogi problémát vet fel.
Jogi kockázatot jelenthet például az, hogy Németországban 1995-ben éppen az alkotmányellenesség miatt mondta ki az alkotmánybíróság, hogy a rendszer alkotmányellenes, mert a különböző vagyontárgyakat nem egyforma módszerrel értékelték. A magyarországi egyenlőtlenségi adatok vegyes képet mutatnak: a Gini-index 2024-ben ugrott az uniós átlag fölé, de nemzetközi mércével továbbra sem kiugró. Az öt legnagyobb magyar magánvagyon a gazdaság méretéhez viszonyítva a régiós középmezőny alján helyezkedik el.
Az igazságtalanságérzetet a tanulmány szerzői érthetőnek tartják, különösen azért, mert a legnagyobb magyar vagyonok szinte kivétel nélkül az elmúlt bő három évtizedben keletkeztek, nem örökölt családi vagyonokról van szó. A tanulmány legélesebb állítása szerint a leggazdagabbaktól eddig sem egy új adónem csoportosította át a legtöbb bevételt, hanem a be nem fizetett adók. Ez a teher a szabálykövetőkre hárul, magasabb áfa, járulékok és drágább szolgáltatások formájában.
Az igazságtalanságérzet legmélyebb forrása nem a legális jövedelemkülönbség, hanem az a tudat, hogy mások nem fizetik meg azt, amit a szabálykövetők igen. Ennek egyik legnehezebben tetten érhető formája az országok közötti nyereségátcsoportosítás, ahol a cégcsoport ott állítja elő az értéket, ahol a gyár, a bolt és a munkavállaló található, de a nyereséget máshol adóztatják.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása