Spanyolországban évtizedek óta húzódik a kiegészítő nyugdíjrendszer átfogó reformja, melynek hiánya egyre súlyosabb kihívások elé állítja az országot. Carlos Quero, a VidaCaixa igazgatója a CBBA-Europe éves konferenciáján hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, önkéntességen alapuló megközelítés nem elegendő a rendszer megmentéséhez.
Véleménye szerint az automatikus beléptetés, vagy a kötelező jellegű csatlakozás bevezetése nélkül nem lehetséges érdemben növelni a kiegészítő nyugdíjmegtakarítások elterjedtségét a lakosság körében. Ez a megállapítás rávilágít a spanyol nyugdíjrendszer strukturális problémáira, melyek hosszú távon veszélyeztetik a jövőbeli nyugdíjasok anyagi biztonságát.
Carlos Quero, a VidaCaixa igazgatója a CBBA-Europe konferenciáján figyelmeztetett a spanyol kiegészítő nyugdíjrendszer tarthatatlan állapotára. Kiemelte, hogy Spanyolországban az állami nyugdíjak helyettesítési rátája kiemelkedően magas, az OECD-tagállamok között eléri a 80 százalékot.
Ezzel szemben a második és harmadik nyugdíjpillér, amelyek a kiegészítő megtakarításokat foglalják magukba, jelentősen alulfejlettek. A mintegy 22 millió fős spanyol munkaerőből mindössze 3 millióan rendelkeznek önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással, ami rendkívül alacsony lefedettséget jelent. Ez a diszparitás súlyos egyensúlytalanságot mutat a nyugdíjrendszeren belül.
A kiegészítő nyugdíjrendszer reformját két fő akadály gátolja Spanyolországban, melyek évtizedek óta megoldatlanok. Az első jelentős probléma egy alkotmányos vita, amely a magánnyugdíjak önkéntes jellegére vonatkozó alaptörvényi rendelkezés körül forog. Egyes szakértők szerint ez kizárja a munkáltatók kötelezését a pénztári tagság fenntartására, míg mások úgy vélik, a vállalatok kötelezhetők foglalkoztatói nyugdíjrendszer működtetésére, amennyiben a munkavállalók számára biztosított a kilépés lehetősége.
Ez a jogi értelmezési vita már két-három évtizede húzódik, megakadályozva a hatékony előrelépést. A másik fő akadályt a munkaadók és a szakszervezetek közötti megegyezés hiánya jelenti. A munkáltatók a kiegészítő nyugdíjrendszer bevezetésével járó többletköltségektől tartanak, míg a szakszervezetek attól félnek, hogy a rövid távú terhek aránytalanul sújtanák az alacsony keresetű munkavállalókat. Ez a két, egymással szemben álló érdek jelentősen lassítja a szükséges reformok bevezetését.
Carlos Quero szerint a munkaadók és a szakszervezetek közötti álláspontok összeegyeztethetők, amennyiben pragmatikus megoldásokat alkalmaznak. Javaslatai között szerepel az alacsonyabb bérűek számára csökkentett járulékkulcs bevezetése, ami enyhítené az anyagi terheket és növelné az elfogadottságot. Emellett felvetette a meglévő munkavállalói juttatások nyugdíjcélú befizetésekbe történő átcsatornázásának lehetőségét, ami új forrásokat biztosíthatna a rendszer számára.
Az igazgató további ösztönzőként említette, hogy a rendszerben részt vevő cégek és dolgozók előnyöket élvezhetnének a közbeszerzési eljárásokban, ami motiválná a vállalatokat a csatlakozásra. Quero egy lépcsőzetes, pragmatikus megközelítést javasolt arra az esetre, ha a felek nem tudnak azonnal megállapodni egy új kollektív nyugdíjrendszerről. Ebben az esetben a munkáltatók átmenetileg csatlakozhatnának a már működő kollektív rendszerekhez, a munkavállalók pedig egyéni megtakarítási tervekbe fizethetnének be, melyeket később a kollektív rendszerbe lehetne átvezetni, hasonlóan az olaszországi gyakorlathoz.
A spanyol nyugdíjrendszer jövője érdekében Quero további intézményi változásokat is szorgalmazott. Kiemelte, hogy bár 1995 óta működik nyugdíjbizottság Spanyolországban, annak 2020-as, 21 pontból álló jelentésében mindössze egyetlen ajánlás vonatkozott a kiegészítő nyugdíjakra. Ezért egy kifejezetten a kiegészítő nyugdíjrendszerre fókuszáló szakbizottság létrehozását tartja elengedhetetlennek, mely célzottan foglalkozna a problémával.
Emellett stabil adó- és nem adójellegű ösztönzők kialakítását javasolta, beleértve a személyijövedelemadó-kedvezmény felső határának emelését, ami vonzóbbá tenné a megtakarításokat. Quero hangsúlyozta, hogy nincs tudomása olyan országról, ahol a tisztán önkéntes részvétel elegendőnek bizonyult volna a kiegészítő nyugdíjrendszer lefedettségének érdemi bővítéséhez. Ez a megállapítás alátámasztja azt a nézetet, hogy a spanyol rendszernek el kell mozdulnia az önkéntességen alapuló modellről egy aktívabb, esetlegesen kötelező elemeket is tartalmazó irányba a hosszú távú fenntarthatóság érdekében.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása