Olaszország leghosszabb folyója, a Pó kritikus vízszintre süllyedt, ami súlyos kihívások elé állítja az észak-olasz mezőgazdaságot, ipart és energiaszektort. A gazdálkodók kénytelenek terméscserére, a mérnökök pedig új vízgazdálkodási stratégiák kidolgozására, egy olyan régióban, amely az ország GDP-jének jelentős részét adja.
A Pó vízszintje július 30-án a Cremona melletti mérőállomáson 8,59 méterrel maradt el a vízrajzi nulla ponttól, ezzel egy centiméterrel alulmúlta a 2022-es aszály idején mért negatív rekordot. A folyó vízhozama az éves átlag harmadára csökkent, ami jelentős problémát okoz a Pó-medencei Vízgyűjtő Hatóság szerint.
Ez a helyzet közvetlenül érinti a folyó által fenntartott közel 900 vízerőművet, Európa legnagyobb rizstermesztő vidékét és az olasz agrártermelés mintegy harmadát. A szárazság súlyosbítja a tengervíz-betörés problémáját is, a sós víz már több mint 25 kilométerre hatol be a szárazföld belsejébe, veszélyeztetve az öntözővíz-kivételt és az ökoszisztémákat.
A 652 kilométer hosszú Pó folyó az Alpokból ered és az Adriai-tengerbe ömlik. Az éghajlatváltozás következtében vízjárása szélsőségessé vált, tavaszi árvizek és nyári aszályok váltják egymást.
Az alpesi hó korábban olvad el, az intenzív, lokális záporok nem képesek feltölteni a vízkészleteket, a beépítettség és a talaj lefedése pedig csökkenti a talajvíz utánpótlódását. Stefano Calderoni, a ferrarai öntözési konzorcium elnöke rávilágított, hogy a tavaszi csúcsvízhozam idején rövid idő alatt hatalmas mennyiségű víz folyik át, miközben hónapokkal később ugyanez a vidék már vízhiánnyal küzd.
Az egykori mocsarak lecsapolásával nyert termőföldek alatt sós talajvíz húzódik. Ezt korábban a felszín közeli édesvíz tartotta lent, azonban elhúzódó száraz időszakokban a só felszívódik a talajba, lehetetlenné téve a termelést.
A régió Olaszország GDP-jének közel felét adja, így a vízhiány gazdasági következményei jelentősek. A mezőgazdaságban a kukorica termőterülete drámaian zsugorodott, az olasz termelés nagyjából a felére esett vissza az elmúlt két évtizedben, mivel a növény vízigényes és érzékeny a sóra.
A gazdák egyre inkább a szárazságtűrőbb cirokra váltanak, és a déli, szárazabb vidékekről származó technológiákat, például a csepegtető öntözést honosítják meg. Ez a módszer célzottan juttatja a vizet a növények tövéhez, szemben a Pó-síkságon elterjedt nagy szórófejekkel.
A vetésszerkezet váltásának azonban gazdasági ára van. Massimo Salvagnin, egy Pó-delta közelében gazdálkodó farmer becslése szerint az ipari paradicsom hektáronként akár kétszer annyi bevételt hozhat, mint az árpa. Az alacsony vízigényű növényekre való átállás a feldolgozóüzemek, a logisztikai cégek és az idénymunkások megélhetését is veszélyezteti.
Az energiaszektor is megérzi a vízhiányt. Az Enel Green Power Isola Serafini-i vízerőművében július 30-a óta mind a négy turbina áll a rendkívül alacsony vízhozam miatt. Vízhiány idején az ivóvíz-ellátás élvez elsőbbséget, ezt követi az öntözés, és csak utána jöhet az energiatermelés.
A térséget generációk óta meghatározó agrárgazdaság súlyos veszélybe került. A régióban sorra zárnak be a gazdaságok, és a fiatalok más szakmákat választanak, ami hosszú távon demográfiai és gazdasági kihívásokat vet fel.
A Pó-medencei Vízgyűjtő Hatóság és a mérnökök folyamatosan keresik a megoldásokat a túl sok és a túl kevés víz kezelésére. Az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási jelenségekhez való alkalmazkodás kulcsfontosságú a régió jövője szempontjából.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása