A magyar egészségügy jelenlegi helyzetét éles kritikával illették egy szakmai konferencián, ahol a rendszer „rögvalóságának” rendezésére szólítottak fel. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja a Private Health Forum 2026 eseményen kiemelte, hogy a legfőbb kihívást a szakemberhiány jelenti. A köz- és magánellátás szabályozatlan módon verseng ugyanazokért a szűkös munkaerőpiaci erőforrásokért, ami a rendszer fenntarthatóságát veszélyezteti.
Fendler Judit rámutatott, hogy a közfinanszírozott és a magánszektorban működő egészségügyi szolgáltatások nem elszigetelten léteznek. Mindkét terület ugyanazt a korlátozott szakemberbázist és infrastruktúrát használja, ami feszültségeket és anomáliákat eredményez. A kancellár négyféle együttélési formát azonosított a piacon.
Az első kettő illegális és etikátlan: az informális hálapénz rendszere, valamint a közintézményekben közvetítőkön keresztül nyújtott térítéses ellátás. A harmadik kategóriába a külön jogi személyként, saját engedélyekkel működő szolgáltatók tartoznak, amelyek transzparensen szétválaszthatók és ellenőrizhetők, mint például a szegedi egyetemi modell. A negyedik típust az önálló magánszolgáltatók képviselik, amelyek jelentős elszívó hatást gyakorolnak az állami munkaerőre, esetenként túlzott beavatkozásokat végeznek, és a szövődményes esetek terheit gyakran visszahárítják a közellátásra, negatív externáliát okozva.
A jogszabályi háttér alapvetően egyértelmű: az állami finanszírozásban részesülő ellátásért főszabály szerint nem kérhető térítési díj. Mindkét szektornak meg kell felelnie a hatósági minimumfeltételeknek és működési engedélyeknek, melyek betartását az NNGYK ellenőrzi. A szakemberek munkavégzését az egészségügyi szolgálati jogviszony (ESZJ) szabályozza, amely engedélyhez és pontos munkaidő-nyilvántartáshoz köti a további jogviszonyokat.
A rendszer egyik legkritikusabb pontja a munkaidő elszámolásának hiányosságai. Bár a törvény előírja, hogy a köz- és magánellátásban ledolgozott órákat össze kell számítani, és a heti 60 órás felső határt be kell tartani, a kórházakban nincs megbízható, központilag ellenőrizhető nyilvántartás. Ez a hiányosság lehetővé teszi, hogy a magánklinikák és kisebb vidéki kórházak magas óradíjakkal, akár 30-40 ezer forinttal csábítsák el az állami szférában főállásban dolgozó orvosokat. A pihenőidők hiánya súlyos betegbiztonsági kockázatot jelent.
Az orvoshiány valójában nem az orvosok számának abszolút csökkenéséből fakad, hanem az érdekeltségi rendszer és a szabályozás változásainak következménye. A hálapénz kivezetése megszüntette az orvosok pénzügyi motivációját a teljesítménynövelésre. Emellett a korábbi közreműködői szerződések megszüntetése, amelyek révén egy orvos papíron több helyen is dolgozhatott a minimumfeltételek teljesítése érdekében, azonnal láthatóvá tette a rendszer addig rejtett kapacitáshiányát. Ez a mechanizmus vezetett az érzékelt orvoshiányhoz, nem pedig az orvosok tényleges számának csökkenéséhez.
Fendler Judit három lehetséges, ám egyelőre nem ideális megoldást vázolt fel a rendszer megtisztítására. Az első a magánellátás adminisztratív megszüntetése, például azzal, hogy megtiltják a magyar egyetemen végzett orvosoknak a magánszférában való munkavégzést. Ez azonnali, katasztrofális kapacitáshiányhoz vezetne, különösen a fogászat területén. A második javaslat a két rendszer merev szétválasztása, ami vadkapitalista viszonyokat teremtene. Ebben az esetben a magánszektor magasabb bérekkel elszívná a humánerőforrást, a közellátás minősége pedig drámaian romlana.
A harmadik opció a már megalkotott törvények szigorú betartatása. Bár ez azonnal felszínre hozná a valós, eddig rejtegetett munkaerőhiányt, egyúttal elindítaná a piac érdemi tisztulását és rendezettebb működését. A kancellár szerint ez az út, bár rövid távon fájdalmas lehet, hosszú távon a leginkább járható a rendszer fenntarthatósága szempontjából.
A köz- és magánellátás fenntartható együttélésének megteremtésére Fendler Judit egy nyolclépéses szakmai javaslatcsomagot mutatott be. Ennek első eleme a meglévő egészségügyi törvények azonnali, szigorú betartatása és a hatósági ellenőrzések fokozása. Fontos a jogszabályok, különösen a további jogviszonyok engedélyezési és ellenőrzési gyakorlatának országos egységesítése. Javasolta továbbá pontos, elektronikus munkaidő-nyilvántartási rendszerek, például a NexonTime kötelező bevezetését a közellátásban, ami alapvető a szektorok közötti időbeli elhatároláshoz.
A javaslatcsomag tartalmazza a teljesítményhez kötött díjazási elemek bevezetését az állami szektorban az egészségügyi szolgálati jogviszony mellett. Emellett a betegutak és az ellátáshoz való hozzáférés célzott megszervezése modern informatikai és személyzeti támogatással is elengedhetetlen. A közfeladat mindenkori elsőbbségének adminisztratív garantálása, a térbeli és időbeli elhatárolás, valamint a tiszta bérleti és közreműködői szerződéses viszonyok megteremtése is kiemelt fontosságú. Végül szigorú állami (NEAK) kontrollt szorgalmazott a közellátó intézmények valós teljesítménye felett, valamint a szektorsemleges, pályáztatott finanszírozás fokozatos bevezetését, amely lehetővé tenné az állam számára a magánellátók kapacitásainak, teljesítményének és minőségének ellenőrzését. A sikeres integrációhoz elengedhetetlen a magánszektor transzparens működése és az, hogy valódi többletértéket teremtsen, csökkentve a várakozási időket és hasznosítva a többletkapacitást anélkül, hogy a közellátási kapacitásokat értékesítené.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása