Japánban az állampapírpiac mélyreható átalakuláson megy keresztül, melynek következtében a hozamok jelentősen emelkedtek. A 10 éves japán állampapír hozama 1996 óta nem látott szintre, 2,945 százalékra kúszott fel, míg a 30 éves lejáratú papírok hozama meghaladta a 4,1 százalékot. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a jen gyengülése, amelyre a piaci szereplők nagy része fókuszál, csupán egy tünete ennek a mélyebb strukturális változásnak, nem pedig a probléma gyökere. A valós kihívás a japán kötvénypiac fundamentális átrendeződésében rejlik, amely hosszú távú gazdasági és fiskális következményekkel járhat.
A hozamok emelkedésének fő oka a Bank of Japan (BoJ) piaci kivonulása, valamint az állampapír-kibocsátás növekedése. A jegybank korábbi, jelentős mértékű kötvényvásárlásai stabilizálták a hozamokat és alacsonyan tartották a finanszírozási költségeket. Azonban ennek a politikának a fokozatos felhagyása és az új állampapír-kibocsátások együttesen mintegy 95 billió jennyi többlet állampapírt terhelnek a magánszektorra. Ez a hatalmas mennyiségű kínálat szükségszerűen magasabb hozamokat eredményez, mivel a magánbefektetőknek vonzóbb feltételekre van szükségük ahhoz, hogy hajlandóak legyenek felvenni ezt a többletet, és átvegyék a jegybank korábbi domináns szerepét a piacon.
A japán döntéshozók rendkívül kellemetlen csapdahelyzetbe kerültek. Több, egymásnak ellentmondó kihívással kell szembenézniük, amelyek mindegyike komoly kockázatokat rejt magában, és nehezen összeegyeztethető célokat szolgál. Az egyik opció a kamatemelés, amely bár elméletileg segíthetne a jen stabilizálásában és az inflációs nyomás enyhítésében, azonnal és jelentősen növelné az állam amúgy is hatalmas kamatterheit. Japán bruttó államadóssága a GDP 203 százalékát teszi ki, ami a világ egyik legmagasabb aránya, így a kamatkiadások növekedése súlyos és fenntarthatatlan terhet róna a költségvetésre, potenciálisan veszélyeztetve a fiskális stabilitást.
Egy másik lehetséges út a jegybanki kötvényvásárlásokhoz való visszatérés lenne, ezzel újra biztosítva a piaci likviditást és alacsonyan tartva a hozamokat. Ez azonban a fiskális dominancia jeleként értelmezhető, ami azt jelentené, hogy a monetáris politika elsősorban a kormányzati finanszírozási igényeket szolgálná ki, nem pedig az árstabilitást vagy a gazdasági növekedést. Ez alááshatná a Bank of Japan függetlenségét és hitelességét a piaci szereplők szemében, valamint hosszú távon inflációs nyomást generálhatna, ha a pénznyomtatás a kormányzati kiadások fedezésére szolgál.
Végül, a fiskális lazítás, azaz a további kormányzati kiadások növelése vagy adócsökkentések bevezetése szintén problémás. Ez a lépés tovább emelné a lejárati prémiumot, vagyis azt a többlethozamot, amelyet a befektetők a hosszabb lejáratú állampapírok tartásáért cónak. Ennek oka, hogy a nagyobb államháztartási hiány nagyobb kibocsátást jelent, ami növeli a befektetők kockázatérzetét és a hozamelvárásaikat. Ezáltal még drágábbá válna az állam számára a finanszírozás, és tovább súlyosbodna az adóssághelyzet, egy ördögi körbe taszítva a gazdaságot.
A kulcskérdés tehát az, hogy milyen hozamszinten hajlandó a magánszektor önként átvenni a jegybank korábbi szerepét az állampapírpiacon. A befektetőknek elegendő hozamot kell kapniuk ahhoz, hogy vonzónak találják a japán állampapírokat a globális piacon, figyelembe véve a kockázatokat és az alternatív befektetési lehetőségeket. Emellett létfontosságú annak megértése, hogy mit bír el a japán költségvetés, ha a piactisztító hozam tartósan 3-4 százalék környékén ragad. Ez a szint jelentősen magasabb, mint az elmúlt évtizedekben megszokott, és hosszú távon fenntarthatatlan terhet jelenthet az államháztartás számára, amennyiben nem történnek érdemi fiskális kiigazítások vagy a gazdasági növekedés nem gyorsul fel jelentősen.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása