Az Északi-sarkvidék tengeri jégtakarója idén szeptember 12-én érte el éves minimumát, amely a műholdas mérések 1978 óta tartó történetében a tizedik legalacsonyabb értéknek számít. Ezt a fontos adatot a NASA és az amerikai Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC) közös jelentésében hozta nyilvánosságra. Ezzel párhuzamosan a Föld másik végén, az Antarktisz körüli jégtakaró a szokásos éves maximuma felé halad, bár augusztusban a tudósok egy szokatlan mértékű visszaesést tapasztaltak, ami további vizsgálatokra ad okot.
Az idei minimum idején az Északi-sarkvidék tengeri jégtakarójának kiterjedése megközelítőleg 4,6 millió négyzetkilométer volt. Ez az érték megegyezik a 2008-ban, 2010-ben és 2025-ben mért adatokkal, ezzel a tizedik helyen áll a legkisebb kiterjedések listáján a műholdas megfigyelések 1978-as kezdete óta. Különösen figyelemre méltó, hogy a rendelkezésre álló adatsorok alapján a húsz legalacsonyabb éves minimum mindegyike a 2007 és 2026 közötti húszéves időszakban következett be, ami egyértelműen jelzi a régióban zajló hosszú távú változásokat és a jégtakaró folyamatos zsugorodását.
Az elmúlt években az arktiszi tengeri jég szeptemberi kiterjedése viszonylag stagnáló tendenciát mutatott, ami némi stabilitást sugallhat. Linette Boisvert, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának jégkutatója szerint a megnövekedett felhőborítottság is szerepet játszhatott ebben a jelenségben, mivel az mérsékelte a napsugárzás olvasztó hatását, így lassítva a jégtakaró zsugorodását. Walt Meier, az NSIDC kutatója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár a folyamat egyfajta platót ért el, a jég kiterjedése továbbra is alacsony szinten van a korábbi évtizedekhez képest. Ez a megállapítás aláhúzza, hogy a jelenlegi állapot, bár stabilnak tűnik az utóbbi időben, még mindig jelentősen eltér a korábbi évtizedek átlagától, ami hosszú távú aggodalomra ad okot.
Eközben a Déli-sark körül a tengeri jég a szokásos éves csúcsértéke felé tart, ám augusztusban egy figyelemre méltó és szokatlan esemény történt. Hat nap alatt mintegy 300 ezer négyzetkilométerrel zsugorodott a jégtakaró, mielőtt a szezonális növekedés újraindult volna. Ez a hirtelen és jelentős visszaesés szokatlan mértékűnek számított, még akkor is, ha az ilyen ingadozások nem ritkák az Antarktisz térségében, ahol a jégtakaró dinamikája eltér az északi-sarkvidékitől.
Walt Meier, az NSIDC kutatója szerint a hirtelen visszaesést valószínűleg olyan időjárási viszonyok okozták, amelyek a jégtakaró peremén lévő vékony, mozgékony jeget összenyomták és felolvasztották. Az antarktiszi tengeri jég évről évre jóval nagyobb ingadozást mutat, mint az északi-sarki, ami annak köszönhető, hogy nem határolja szárazföld, így sokkal szabadabban reagál a szél- és időjárási viszonyokra, valamint az óceáni áramlatokra. Ez a földrajzi és környezeti különbség alapvetően befolyásolja a jég viselkedését a két póluson, és magyarázatot ad a nagyobb mértékű évközi változékonyságra.
Annak ellenére, hogy az éves maximumok az utóbbi években általánosságban alacsonyabbak voltak, a kutatók egyelőre óvatosan nyilatkoznak arról, hogy ez hosszú távú trendnek tekinthető-e. A jelentős kilengések és az antarktiszi jégtakaró komplex dinamikája miatt további alapos megfigyelésekre és részletes elemzésekre van szükség a végleges következtetések levonásához. A NASA és az NSIDC az antarktiszi jég 2026-os maximumának pontos adatait azt követően fogja közölni, hogy megerősítették a szezonális jégnövekedés végét, ezzel is hangsúlyozva a tudományos pontosság és az adatok megbízhatóságának fontosságát.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása