Az elmúlt időszakban drámai mértékben csökkent a Duna vízszintje Magyarországon, ami komoly gazdasági és ökológiai kihívásokat vet fel. A helyzet orvoslására György László docens, a Harmonikus Növekedésért Alapítvány alapítója, egy vitairatban javasolja vízszintszabályozó műtárgyak, vagyis vízlépcsők építését. Ez a téma több mint harminc éve számít tabunak a magyarországi szakmai és politikai diskurzusban, a nagymarosi vita óta.
A Duna vízállása kritikus szintre csökkent az elmúlt időszakban. Budapesten megdőlt a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja, 31 centiméterre apadva a folyó. Paksnál a vízszint 118 centiméterre esett, ami miatt az atomerőmű több blokkjának termelését is vissza kellett fogni.
A Paksi Atomerőmű Zrt. először 491 megawattal csökkentette a termelést, majd később a 3. blokk leállítását is megkezdték a Duna alacsony vízszintje miatt. Bár az energiaellátás biztonsága nem került veszélybe, a helyzet rávilágít a folyó vízszintjének stabilitásának fontosságára.
A Duna magyarországi medre az elmúlt ötven évben helyenként 1-1,5 métert mélyült, ami több tényező együttes hatásának eredménye. A folyásirány szerint felettünk lévő vízlépcsők visszatartják a hordalék jelentős részét, ami természetes módon töltené fel a medret. Ezenkívül a folyószabályozás és a partok kőszórással történő rögzítése is gátolja az oldalirányú hordalék-utánpótlást.
Korábban a kotrás és a kavicskitermelés is hozzájárult a medermélyüléshez, és a bősi rendszer is módosította a hordalékviszonyokat, bár az elemzés szerint nem kizárólag ez okozta a problémát. Ha kevés a hordalék, a folyó a saját medréből kezdi pótolni a hiányt, bevágódik és mélyül. Ez azt eredményezi, hogy azonos vízhozam mellett is egyre alacsonyabb a vízállás.
Más országokban, mint Ausztriában, ahol tíz nagy átfolyós vízerőmű működik, a vízlépcsők szabályozhatóbb vízszintet, kiszámíthatóbb hajózást és energiatermelést biztosítanak. Szlovákiában a bősi-csúnyi rendszer, míg a szerb-román határon a Vaskapu I. és II. tölti be ezt a szerepet, segítve az energiatermelést, a hajózást és a vízkormányzást. Magyarországon azonban a nagymarosi vita óta a téma szakmai megvitatása is elmaradt.
A mélyülő meder nem csupán a hajózást és az energiatermelést befolyásolja, hanem jelentősen csökkenti a környező talajvíz szintjét is. Ez hozzájárul az ártéri erdők és mellékágak, például Gemenc térségében, kiszáradásához, valamint a mezőgazdasági területek vízhiányához. Emellett a parti szűrésű ivóvízbázisok, melyek Budapest ivóvizét is biztosítják, sérülékenyebbé válnak.
György László javaslata szerint egy Fajsznál megépülő műtárgy duzzasztó hatása biztosíthatná a paksi atomerőmű hűtővíz-kivételéhez szükséges vízszintet. Mivel Fajsz a folyásirány szerint Paks alatt helyezkedik el, a gát előtt megemelt víz visszahatna az erőmű vízkivételi pontjára. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a beruházás önmagában nem oldaná meg a folyó túl magas vízhőmérsékletéből adódó korlátozásokat.
A paksi atomerőmű esetében kettős a kockázat: az alacsony vízszint mellett a túl meleg víz visszaengedése károsíthatja az élővilágot. Ezért a docens hangsúlyozza, hogy a teljes hűtési rendszert, a folyó vízjárását és a környezeti hatásokat együttesen kell vizsgálni egy ilyen projekt megvalósítása előtt.
A Harmonikus Növekedésért Alapítvány vitairata a beruházás gazdasági megtérülését is vizsgálta. Egy fajszi műtárgy becsült költsége kétszázmilliárd forint alatt maradna. Ezzel szemben a paksi termeléskiesés és az azt pótló import éves nemzetgazdasági kára 80-180 milliárd forint lehet, ami azt jelenti, hogy a beruházás akár két év alatt megtérülhetne.
Ez a számítás azonban még nem tartalmazza a hajózás, a mezőgazdaság, az ivóvízbázisok és a természetes élőhelyek védelmének hasznát. Országos szinten a nem cselekvés éves költségét 680-1120 milliárd forintra becsülik az aszálykárok, a terméskiesés, az energiaimport-többlet és a vagyonelemek értékvesztése miatt. Ez a magyar GDP körülbelül egy százaléka, háztartásonként pedig évente közel negyedmillió forint.
Tizenöt év alatt a becslések szerint 10 200–16 800 milliárd forintos veszteség keletkezhet, ha nem történik változás. György László azonban óva int a gyors, átgondolatlan megvalósítástól. Részletes hidrológiai, ökológiai és gazdasági hatásvizsgálatra, az alternatívák összevetésére és nyilvános szakmai vitára van szükség.
A műtárgyakat nem önmagukban, hanem természetalapú megoldásokkal együtt kell megtervezni. Ide tartozik az árterek vízellátásának helyreállítása, mellékág-rehabilitáció, korszerű hordalékgazdálkodás és hallépcsők kialakítása. A docens szerint egyetlen dolog kizárt: a további halogatás, mivel a nem cselekvés jelenleg a legdrágább döntésnek tűnik.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása