Az európai kontinenst sújtó hosszan tartó aszályos időszak és a rendkívüli hőhullámok jelentősen befolyásolták a nagy folyók, köztük a Duna vízállását. Bulgária területén a folyó olyan alacsony szintre apadt, hogy a víz alól előbukkantak egy jelentős ókori építmény, a 4. századi Constantinus-híd máig fennmaradt részei. Ez a ritka természeti jelenség kivételes alkalmat kínál a régészek számára, hogy részletesebben feltérképezzék és dokumentálják az ókor egyik leghosszabb átkelőjét, mielőtt a Duna vízszintje ismét megemelkedik.
A Constantinus-híd, amelyet I. Constantinus, ismertebb nevén Nagy Konstantin római császár uralkodása idején, 306 és 337 között emeltek, 328-ban került átadásra. Ez a monumentális építmény, melynek hossza meghaladta a két kilométert, stratégiai fontosságú összeköttetést biztosított a Római Birodalom számára. A híd az egykori Ulpia Oescus városát, amely a mai észak-bulgáriai Gigen közelében feküdt, kapcsolta össze a Duna túlpartján elhelyezkedő Sucidavával, a mai Románia területén. Az építési projekt a római mérnöki tudás kiemelkedő példája volt, és a birodalom kiterjedt infrastruktúrájának részét képezte.
Annak ellenére, hogy a híd hatalmas méretekkel és jelentőséggel bírt, eredeti funkcióját mindössze néhány évtizedig tölthette be. A kutatások szerint már 367-re használhatatlanná vált, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint 40 évig állt a forgalom rendelkezésére. A pusztulásának pontos okai és körülményei a mai napig ismeretlenek. A történészek és régészek számos elméletet vizsgálnak, de egyértelmű bizonyítékok hiányában a híd rövid élettartamának rejtélye továbbra is fennáll. Lehetséges okok között szerepelhetnek természeti katasztrófák, mint például árvizek vagy földrengések, de akár katonai akciók, például a barbár inváziók során bekövetkezett szándékos rombolás is.
Pavel Popov, a pleveni Regionális Történeti Múzeum régésze hangsúlyozta, hogy a Duna visszahúzódó vize kivételes lehetőséget teremt a kutatóknak. A folyómederből előbukkanó szerkezeti elemek vizsgálata más körülmények között rendkívül nehézkes, vagy akár lehetetlen lenne. Ezért a jelenlegi helyzet egyedülálló alkalom a híd alapozásának és egyéb, víz alatt rejtőző részeinek alapos feltérképezésére. A régészek modern technológiai eszközöket is bevetnek a munkájuk során. Drónokkal készítenek részletes légifelvételeket a mederből kiemelkedő maradványokról, amelyek segítségével pontosan dokumentálható az alapozás vonala és felmérhető az építmény jelenlegi állapota. Ez a gyors és hatékony munkavégzés elengedhetetlen, mivel az építmény részei csak átmenetileg hozzáférhetők, és a vízszint emelkedésével ismét elmerülnek.
A 2026-os nyári időszakot jellemző rendkívüli hőhullámok és a kiterjedt aszály nem csupán a Dunán, hanem a kontinens más nagy folyóin, például a Rajnán is drasztikus vízszintcsökkenést eredményeztek. Ez a jelenség nemcsak a Constantinus-híd maradványait hozta felszínre, hanem más történelmi emlékeket is. A szerb–román határnál például újra láthatóvá váltak azok a német hadihajóroncsok, amelyeket a második világháború végén süllyesztettek el. Ezek a roncsok a Duna medrében pihentek évtizedekig, és csak a rendkívül alacsony vízállás miatt váltak ismét láthatóvá, újabb kutatási és feltárási lehetőségeket kínálva a szakembereknek.
Az ilyen jellegű felfedezések rávilágítanak arra, hogy a természeti jelenségek, mint az aszály, nemcsak környezeti és gazdasági kihívásokat jelentenek, hanem váratlan módon hozzájárulhatnak a történelmi és régészeti ismeretek bővítéséhez is. A Constantinus-híd maradványainak feltárása egyedülálló betekintést nyújt a római kori mérnöki teljesítménybe és a Duna menti régió ókori történelmébe.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása