Egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek Topál Dániel, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa is társszerzője, tanulmányában váratlan összefüggésre mutatott rá. Megállapították, hogy a trópusi Csendes-óceán felmelegedése és az ebből adódó fokozott kelet-antarktiszi havazás átmenetileg lassította az antarktiszi jégtakaró tömegvesztését. A felfedezésről szóló tanulmány a Nature című tudományos folyóirat augusztus 27-i számának címlapjára is felkerült, kiemelve annak jelentőségét a klímakutatásban.
A kutatók szerint az antarktiszi jégtakaró tömegvesztésének ütemében 2021 és 2023 között tapasztalt átmeneti lassulás egy távoli éghajlati jelenséggel magyarázható. A több ezer kilométerre fekvő, trópusi Csendes-óceán nyugati medencéjében bekövetkezett hőmérséklet-emelkedés, egy úgynevezett "meleg medence" (warm pool) jelenség, fokozott havazást okozott a Kelet-Antarktiszon. Ez a "meleg medence" a Csendes-óceán nyugati része és az Indiai-óceán keleti része közötti óceáni régió, ahol a felszíni hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 28 Celsius-fokot.
Qinghua Ding, a Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai megfigyelési és modellezési kísérletekből származó adatokra támaszkodva javasoltak új mechanizmust ennek az anomáliának a magyarázatára. Rámutattak, hogy ezen a területen 2021 és 2023 között szokatlanul tartós felmelegedés volt tapasztalható a megelőző két évtizedhez képest. Ez a szokatlan felmelegedés közvetlenül kapcsolatba hozható az Antarktiszon tapasztalt extrém havazási eseményekkel, amelyek hozzájárultak a Kelet-Antarktisz jégtömegének növekedéséhez.
A Kelet-Antarktiszon bekövetkezett jégtömeg-növekedés ebben az időszakban meghaladta a Nyugat-Antarktiszon tapasztalt veszteségeket. Ez az egyensúlyi eltolódás vezetett a teljes antarktiszi jégtömeg-veszteség ütemének átmeneti lassulásához, ami korábban egyértelmű magyarázat nélkül maradt a tudományos közösség számára.
Bár korábbi tanulmányok megpróbálták magyarázni ezt a megfigyelést, egyik sem nyújtott egyértelmű választ. A HUN-REN közleménye szerint a Kelet-Antarktisz régióból származó jégmagok és klímamodell szimulációk elemzése arra is utal, hogy ez az éghajlati jelenség, amely két távoli helyszín közötti éghajlati változásokat kapcsol össze, körülbelül tízévente egyszer fordulhat elő. Ez a ritka, évtizedenkénti előfordulás azt jelzi, hogy a jégtakaró tömegének bármilyen növekedése valószínűleg csak átmeneti jellegű, és nem a globális felmelegedés trendjeinek megfordulását jelzi, hanem egy szélsőséges időjárási esemény.
Az antarktiszi jégtakaró tömegének változásait számos tényező befolyásolhatja, beleértve a több ezer kilométerre zajló éghajlati eseményeket is. Ugyanakkor a Déli-Óceán és az Antarktisz változásai maguk is jelentős hatással vannak a globális éghajlatra. A kontinens és a környező óceán befolyásolja a szénciklust, és a felmelegedés jelentős részének elnyelésével szabályozza az éghajlatváltozás folyamatait, ezért az Antarktisz a klímaváltozás szempontjából a Föld egyik kulcsfontosságú régiója.
Jonathan Wille, a cikk egyik bírálója hangsúlyozta, hogy az Antarktisz és a bolygó többi részének jövőjének megértéséhez elengedhetetlen a trópusi éghajlat változékonyságának figyelembevétele. A mostani felfedezés rámutat arra, hogy a távoli trópusi események közvetlen hatással lehetnek a sarkvidéki régiókra, és ezáltal a globális éghajlatra is. Topál Dániel, a tanulmány társszerzője szerint a kutatás jelentősége abban is rejlik, hogy a felfedezés által jobban meg lehet érteni az extrém időjárási eseményeket okozó légköri mechanizmusokat.
Ezeket a mechanizmusokat nem csupán az Antarktiszon tapasztalt jelenségek magyarázatára alkalmazhatják, hanem például az európai időjárási események megértésénél is hasznosíthatók. A trópusi változások ujjlenyomatai a légkördinamikán keresztül az északi félteke éghajlati változásaiban is megmutatkoznak. Ez a globális összefüggésrendszer feltárása nélkülözhetetlen a regionális éghajlati változások, mint például az aszályos nyarak, pontosabb megértéséhez.
A kutatók jelenleg azon dolgoznak, hogy az európai időjárási szélsőségek mechanizmusait pontosabban leírják, kihasználva a globális éghajlati folyamatokról szerzett új ismereteket. A globális éghajlati folyamatok kutatása tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a regionális éghajlati változásokat, mint például az aszályos nyarak, is megértsék és előre jelezzék. A mostani tanulmány eredményei hozzájárulnak a klímaváltozás összetett rendszerének mélyebb megértéséhez, ami alapvető fontosságú a jövőbeni adaptációs stratégiák kidolgozásában.
A kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja is támogatta, ezzel is elismerve a magyar tudományos hozzájárulást a nemzetközi klímakutatásban. Az ilyen típusú, távoli éghajlati rendszereket összekötő kutatások kulcsfontosságúak a bolygó jövőjének pontosabb modellezéséhez és az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez.
📰 Forrás: Portfolio.hu — Eredeti cikk elolvasása