Az európai védelmi iparágak hirtelen megnövekedett jelentőséggel bírnak, miközben az orosz fenyegetés közelsége és az amerikai védelem potenciális visszahúzódása új geopolitikai helyzetet teremt. A világ katonai kiadásai rekordot értek el, 2025-ben várhatóan 2887 milliárd dollárt költenek katonai célokra az országok. Ebből Európa részesedése 864 milliárd dollár volt, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A globális védelmi kiadások az elmúlt évtizedben 41 százalékkal emelkedtek, minden évben felülmúlva az előző évit. Magyarország több mint tíz éve felismerte a haderőfejlesztés fontosságát, azonban az eddigi megvalósítási modellek nem tűnnek igazán sikeresnek. Szakértők szerint a hazai termékportfólió gyorsan elavult, mivel a modern hadviselésben a drónok, rakéták és repülőgépek játsszák a főszerepet, szemben a hagyományos tankokkal, kézifegyverekkel és lőszerrel.
Az elmúlt időszakban a magyar védelmi iparral kapcsolatosan számos kritika merült fel, részben állami érdekeltségek eladásai és az azokat követő problémák miatt. Az ágazatban dolgozó szakemberek véleménye alapján, akik többnyire anonim módon nyilatkoztak, nincs konszenzusosan elfogadott, legjobb modell a fejlesztésre. Az állam jelenleg a legutóbbi kísérletet, a 4iG-csoport vezetésével megvalósított magáncéges verziót vizsgálja.
A haderőfejlesztési program (Zrínyi Program) 2016-os meghirdetése hozott fordulatot, bár akkor még nem volt teljesen előre látható az európai védelmi ipar ilyen mértékű felértékelődése. Az orosz agresszió a Krím 2014-es annektálásával már nyilvánvalóvá vált, de az amerikai védelmi politika esetleges változása miatti európai magára maradottság kevésbé volt prognosztizálható. Ukrajna 2022-es inváziója tovább fokozta a fenyegetést, és az amerikai "Make America Great Again" politika erősödése csökkentette Európa biztonságának prioritását az Egyesült Államok számára.
Ezek a fejlemények a hazai fejlesztést önmagában jó döntésnek mutatták, azonban a végrehajtás iránya nem volt konzisztens. Az állami dominanciájú ágazatban számos eltérő koncepció váltotta egymást. Kezdetben a hazai kis- és középvállalatok felkarolása volt a fókuszban, majd a nemzetközi vegyesvállalatok, ezt követően az állami irányító holding (N7 Holding) primátusa, végül pedig egy magánpiaci szereplő, a 4iG-csoport kapott vezető szerepet.
Móricz Gábor, korábbi ezredes, aki már a Kádár-rendszerben is a területen dolgozott, felidézte, hogy fél évszázaddal ezelőtt Magyarországnak meglepően nagy hadiipara volt. Jellemző volt, hogy minden hadiipari cégnek volt egy katonai és egy civil profilja is. Ez lehetővé tette a kapacitások optimalizálását és a rentabilitás fenntartását a polgári termelés fokozásával a védelmi megrendelések nélküli időszakokban, mivel a civil ág volt jövedelmezőbb.
Példaként említhető a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), amely kevesebb hadimegrendelés esetén több konvektort gyártott, vagy a Videoton, amely katonai híradástechnikai eszközök mellett tévéket és rádiókat is előállított. Az Észak-magyarországi Vegyiműveket Sajóbábonyba telepítették, távol Jugoszláviától, ahol lőport, műtrágyát, kozmetikai és gyógyszeripari alapanyagokat is készítettek. Itt történt 1979-ben a magyar védelmi ipar egyik legtragikusabb balesete, amikor a TNT-gyár felrobbant, 13 ember halálát okozva.
A Mátravidéki Fémművek lőszergyárként indult, később fémtubusok és fém csomagolóeszközök gyártására szakosodott. A Balatonfűzfői Nitrokémia lőpor, műtrágya és tűzijáték gyártásával foglalkozott, ma fő tevékenysége a jogelődök által okozott környezeti károk felszámolása. Emellett olyan ma is ismert cégek, mint a MOM vagy a Gamma is részt vettek a hadiiparban.
Az államszocializmus idején a Varsói Szerződés keretében feladatmegosztás érvényesült. Az oroszok a rakétagyártásban, a bolgárok a katonai informatikában, a magyarok pedig a híradástechnikai eszközök, például rádiók és lokátorok gyártásában jeleskedtek. Ezenkívül távoli, szovjetbarát rezsimek számára is gyártottunk fegyvereket és lőszert, különösen az arab világból érkező megrendelések esetén.
Az egykori szakemberek szerint a fegyvergyártás nem volt kiemelkedően jövedelmező üzlet, inkább a magyar polgári fogyasztást támogatta barterügyletek révén. A rendszer túlbürokratizált volt, az árakat ármegállapító bizottságok határozták meg. A keleti fegyverek távoli országokban való felhasználása gyakran vezetett geopolitikai bonyodalmakhoz, ami jól illusztrálja a védelmi ipar paradoxonát: "Fegyvert gyártani és eladni szabad, de csak annak, aki aztán nem használja."
A hidegháború után Európa a béke osztalékát élvezte, kevesebbet költött védelemre, és a költségvetési forrásokat inkább a gazdasági növekedésre, jólétre és a közszolgáltatások fejlesztésére fordította. Ennek következtében a hazai fegyvergyártás folyamatosan visszaszorult és elolvadt, mivel Magyarország már nem vett részt a keleti összefogásban, és nem tudott betörni az európai vagy világpiac exportképes cégei közé.
A jelenlegi geopolitikai helyzetben, ahol a katonai kiadások globálisan és Európában is jelentősen növekednek, a magyar védelmi ipar helyzete kiemelten fontossá vált. Az orosz fenyegetés és az amerikai védelem bizonytalansága sürgetővé teszi egy hatékony és modern védelmi képesség kiépítését. Azonban az elmúlt évtizedekben alkalmazott fejlesztési modellek, mint a kkv-k felkarolása, a nemzetközi vegyesvállalatok, az állami holding vagy a magánpiaci prime, nem hoztak egyértelmű áttörést.
A szakértők kritikái szerint a termékportfólió elavult, és a modern hadviselés igényeit nem elégíti ki. A vita arról folyik, hogy a problémák gyökere a műszaki tudás, a fejlesztési képesség vagy a finanszírozás hiányában keresendő-e, vagy inkább az állami beavatkozásokban. Dósa János, az Avana csoport képviselője szerint a gondok elsősorban az állami és hatósági fellépésekben rejlenek, amelyek sok magántulajdonú, ígéretes fejlesztést akadályoztak meg.
Sokak szerint kár lenne leírni a kis hazai cégeket, amelyek jelentős potenciállal rendelkezhetnek. Az állami beavatkozások, a koncepciók gyakori váltakozása és az inkonzisztens irányítás hátráltathatta a magyar védelmi ipar versenyképességét. A sikeres modellek hiánya és a bizonytalan jövőkép komoly kihívást jelent az ország biztonságpolitikai céljainak elérésében.
Az új kormány hivatalba lépése óta egyfajta kivárás érzékelhető a magyar védelmi iparban, de a folyamatok nem álltak le. Nemrégiben Budapesten konferenciát tartottak arról, hogy Magyarország miként válhatna az izraeli védelmi cégek európai központjává, ami egy lehetséges jövőbeli irányt mutathat.
A szakemberek véleménye megoszlik a továbblépési lehetőségekről, de abban egyetértenek, hogy az eddigi eredmények kritikára adnak okot. Az Avana csoport képviselője hangsúlyozza, hogy számos magánvállalkozás által kezdeményezett fejlesztésből lehetett volna nemzetközileg versenyképes termék vagy jelentős export, de ezeket gyakran nem piaci vagy műszaki okok, hanem állami beavatkozások gátolták meg. A jövőbeli siker kulcsa a konzisztens stratégia és a piaci alapú működés lehet.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása