Charles Vance Millar, a 19-20. századi tehetős torontói ügyvéd, végrendeletében egy szokatlan feltételt szabott vagyonának elosztására. A „Nagy Gólya Derby” néven ismertté vált rendelkezés szerint az a nő kapja meg az 500 ezer kanadai dolláros összeget – mai értéken közel 9 millió dollárt –, aki halálától számított tíz éven belül a legtöbb gyermeknek ad életet. Ez a különös örökség egy évtizedes jogi és társadalmi felfordulást eredményezett Kanadában.
A versenybe számos család kapcsolódott be, különösen az 1930-as évek gazdasági válsága idején, amikor a pénz iránti kétségbeesett vágy sokakat motivált. A Torontói Egyetem bíróságon támadta meg a végrendeletet, mivel eredetileg ők várták Millar vagyonát. A média hamar felkapta a történetet, interjúkat készített a résztvevőkkel, akik közül sokan már legalább hat gyermeket neveltek.
1932 körül derült fény a végrendelet hiányosságaira, mivel Millar nem határozta meg pontosan a verseny feltételeit. Vita alakult ki arról, hogy a halvaszületett vagy házasságon kívüli gyermekek beleszámítanak-e az eredménybe. A sajtó részletesen foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, valamint a résztvevő nők egészségügyi állapotával és a fogamzásgátláshoz való hozzáállásukkal.
A sok szülés és terhesség súlyos egészségügyi problémákat okozott a nőknek, sokan kórházi ellátásra, műtétekre vagy vérátömlesztésre szorultak. 1936-ra mindössze három nő maradt versenyben, azonban a korabeli diszkriminatív bírósági gyakorlat miatt egyikük sem kapta meg a főnyereményt. Pauline Mae Clarke tíz gyermeke közül öt házasságon kívül született, ezért kizárták.
Lillian Kenny, aki 11 gyermeket szült, szintén kizárásra került, többek között halvaszületett gyermekei miatt, és a bíróság nem vette figyelembe az ő nehéz életkörülményeit sem. Grace Bagnato, aki kilenc, majd további három gyermeket nevelt, és egy árvát is befogadott, szintén kizárásra került, mivel egy gyermeke halva született, egyet pedig nem megfelelően regisztráltak.
Clarke és Kenny fellebbeztek a döntés ellen, és végül peren kívüli megegyezéssel 12,5 ezer kanadai dollárt kaptak mindketten. Millar vagyonát végül négy, addig ismeretlen nő között osztották szét, akiket a bíróság fehér, kanadai és protestáns, kilenc élő gyermekkel rendelkező anyaként azonosított, és akikről azt állították, hogy megfeleltek Millar feltételeinek.
Charles Vance Millar, a torontói ügyvéd, jó kedélyű, csínytevő ember hírében állt, és ez a jelleme tükröződött végrendeletében is. Mivel nem voltak közvetlen örökösei, vagyonának elosztására egyedi megoldást keresett. A „Nagy Gólya Derby” ötlete egyfajta morbid tréfaként született meg, amely azonban a valóságban súlyos következményekkel járt.
A verseny meghirdetése idején a társadalmi nyomás a gazdagság felé terelte az embereket, és sokan a pénz megszerzésének egyszerű módját látták benne, még a magas gyermekhalálozási arány ellenére is. Kezdetben sokan nem hitték el, hogy Millar végakaratát végrehajtják, inkább egy újabb ügyvédi tréfának tartották.
A helyzet azonban megváltozott a harmincas évek elején, amikor a gazdasági válság Kanadát is elérte, és az emberek nélkülözni kezdtek. Ebben a nehéz időszakban a verseny egyre nagyobb jelentőséget kapott, és a kétségbeesett családok számára egy reménysugárnak tűnt a pénzügyi stabilitás elérésére.
Millar végrendeletének pontatlanságai, különösen a gyermekek számítására vonatkozó feltételek hiánya, komoly jogi vitákat generáltak. A halvaszületett vagy házasságon kívüli gyermekek státusza körüli bizonytalanságok rávilágítottak a korabeli jogrendszer és társadalmi normák merevségére. A média szerepe kulcsfontosságú volt, hiszen nemcsak hírt adott a versenyről, hanem mélyebben belemélyedt a résztvevő családok életébe, anyagi helyzetébe és a fogamzásgátláshoz való viszonyukba.
A verseny rávilágított a nők egészségére gyakorolt súlyos terhekre. A sok szülés és várandósság komoly fizikai megpróbáltatást jelentett, ami sok esetben kórházi kezelést, műtéteket és vérátömlesztést igényelt. Ez a tény élesen megmutatta a korabeli egészségügyi ellátás korlátait és a nők kiszolgáltatott helyzetét.
A bírósági ítéletek, amelyek kizárták a szegényebb, nem fehér vagy nem protestáns résztvevőket, egyértelműen tükrözték a korabeli rasszista és diszkriminatív társadalmi előítéleteket. A bíróság döntése, miszerint a nyerteseknek fehér, kanadai és protestáns nőknek kellett lenniük, súlyos igazságtalanságokat eredményezett, és megkérdőjelezte a jogi eljárás objektivitását.
A kizárt Pauline Mae Clarke és Lillian Kenny fellebbezései végül részleges sikert hoztak, hiszen peren kívüli megegyezéssel mindketten jelentős összeget kaptak. Ez a fejlemény némi elégtételt nyújtott számukra, de nem pótolta a főnyereményt és az elszenvedett fizikai és érzelmi megpróbáltatásokat. Az eset rávilágított a jogi rendszerben rejlő lehetőségekre a korrekcióra, még ha részlegesen is.
A verseny végső győzteseinek kiválasztása, akikről korábban a nyilvánosság nem tudott, tovább erősítette a gyanút a bírósági eljárás átláthatatlanságával és elfogultságával kapcsolatban. Az a tény, hogy a nyertesek mind fehér, kanadai és protestáns nők voltak, kilenc élő gyermekkel, egyértelműen jelezte, hogy a döntés mögött nem csupán a végrendelet betűje, hanem a korabeli társadalmi és etnikai előítéletek is meghúzódtak.
A közvélemény pozitív reakciója a "megfelelő" nyertesek kihirdetésekor tovább illusztrálja a korabeli társadalom értékrendjét. A Nagy Gólya Derby így nem csupán egy különös végrendelet története, hanem egy tükör is a 20. század eleji kanadai társadalom jogi, társadalmi és etnikai feszültségeiről, valamint a nők helyzetéről és a szegénység drámai hatásairól.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása